Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán élet...

Agárdi Gábor

Ennyi jutott neki…

  Benoît előrántott egy üveg megkezdett Napoleon konyakot a kis konyhai kredencének rejtekéből. Kihúzta a kalapos parafa dugót, inhalált belőle, és töltött magának...

Agárdi Gábor

Apró örömök…

   – A Le Petit Parisien falai között mindenki egyenlő, akárcsak a temetőben – mondogatta Jules oly gyakran, viccelődve.   Aki ide betért, egy-két kedves szót is kapott az itala me...

Agárdi Gábor

Azelőtt…

  Jules idősen haragudott magára, mert olykor úgy érezte, hogy már nem emlékszik Barbara hajszínére, hangjára, tekintetére. – Barna volt a szeme, vagy kék? Talán t&uum...

Agárdi Gábor

Édes tölcsér

  Mirabelle vasárnap délutánonként a Tuileriák kertjében, a kihelyezett székek valamelyikén ülve sütkérezett. Ilyenkor a szökőkutak vízsugarainak játék...

Agárdi Gábor

Szalonspicc

  Amióta bevonták Clément jogosítványát, óhatatlanul eluralkodott rajta a nyugtalanság érzése. A koros taxis hiába bizonygatta a meghallgatása előtt, hogy élet...

Agárdi Gábor

Mosolydallam

  Azon az estén is hullott egy kis égi áldás. Az eső szelíden szemerkélt, miközben Marcelin az utcai forgatagot kémlelte Jules kávéházának melegéből. Harmon...

Agárdi Gábor

Úgysem hinnéd el…

Jules számára a konyak nem csupán holmi ital volt, hanem időgép. Szűk szobájában is tartalékolt néhány üveggel a Gautier pincészet párlataiból. Behűtve fogy...

Agárdi Gábor

Így tűnik el minden

Léonard alkoholistává lett a sorscsapás óta, ám utolsó leheletéig igazi úriember maradt. Köszönt az utcán, valahányszor találkozott a tekintetünk. Gavallé...

Agárdi Gábor

Salto mortale

Mintha egész Párizs leállt volna egy pillanatra, amikor Jules a mélybe vetette magát a Mirabeau-hídról. Azóta nekem már a fény városa sem ragyog úgy, mint azelőtt. Az embe...

Agárdi Gábor

Édes kis semmiség

Most is úgy ragyogtak a csillagok Arles felett, mint a vízpartot szegélyező kandeláberek fénye a Rhône folyó tükrén. Jules imádta ezt a várost. Idősen már csak gondolatb...

Agárdi Gábor

Pezsgőzés és józanodás

  Jules ifjúkorában néhány alkalommal becsöngetett bérházak kapuján, hogy ugrassa a párizsiakat. Idősen is megtette párszor, de akkor már nem kellett elszaladnia. Ha kijö...

Agárdi Gábor

A lemez forog tovább…

A szilveszterek délutánjait rendre a Le Petit Parisien falai között ünnepeltem. A hófehér abroszokkal takart asztalokon minden évben gyöngyöző Veuve Clicquot pezsgő várta a vend&eacut...

Agárdi Gábor

À la carte

Amikor Barbara meghalt, Jules lelkébe örökre beköszöntött az ősz. Pedig szerelme szemében a tavasz csillogott, valahányszor találkoztak. Most is két személyre terített. Várta...

Agárdi Gábor

Cuba Libre

Jules a tikkasztó hőségben belesüppedt kedvenc fotelébe, maga felé fordította rozoga asztali ventilátorát, és élvezte, ahogy az arcába fúj. Belekortyolt az előre beh...

Agárdi Gábor

Levél az ismeretlenbe

Jules minden vasárnap hajnalban leült a Notre-Dame-székesegyház melletti park egyik padjára. Sosem ment be, mert úgy gondolta, nem méltó hozzá, hogy betérjen. Pedig az ő világa is ...

Agárdi Gábor

Végtelen vágányon

Minden szombaton kiosonok a vasútállomásra. Azt a vonatot várom, amely már sosem fog megérkezni. Mégis ott állok, abban reménykedve, hogy talán egyszer majd újra előbukkan, &eacu...

Agárdi Gábor

A megsárgult levelek halálkeringője

1962 óta nem engedett be fényt a hálószobájába. Csupán a régi redőny résein szűrődött be olykor egy kis világosság. A félhomályban Yves Montand felv&...

Agárdi Gábor

A szép kor árnyéka

Lehet, hogy csak én képzelődöm. A Mirabeau híd mellett még ott áll az a kis étterem. A pincér is a hellyel együtt öregedett. Régi idők és vendégek. Az elfeledett kor...