Édes kis semmiség

Most is úgy ragyogtak a csillagok Arles felett, mint a vízpartot szegélyező kandeláberek fénye a Rhône folyó tükrén. Jules imádta ezt a várost. Idősen már csak gondolatban kalandozott a kikötőjében. Elméjében megelevenedett a Lamartine negyed, ahol egykor Vincent van Gogh alkotott egy már rég a feledés homályába merült szállóban. Négy szobát bérelt a fogadóstól. Egy alkalommal nyolc röpke hétre Paul Gauguin volt a lakótársa, aki ihletért utazott a provence-i régióba.

  Jules a párizsi Musée d’Orsay fáradhatatlan látogatója volt. Minden alkalommal hosszú perceket időzött Van Gogh önarcképe előtt. Valahányszor a portréra pillantott, eleredtek a könnyei. Végtelen szomorúságot látott a festő tekintetében. Mintha tükörbe nézett volna. Az öreg főúr úgy érezte, hogy a kávéházi alakok megnyomorították a lelkét az évtizedek alatt. Felitatta mindenkinek a keserűségét, de a sajátját sosem tudta. Pedig legtöbbször jó kedélyűnek mutatkozott, a vendégek is így ismerték, igaz, főként azért, mert csupán néhány embernek engedett betekintést szívének színfala mögé. Félévente eluralkodott rajta a reményvesztett elkeseredés. Olyankor nem hagyta el a szűk szobáját. Ült a fotelében, az éjszakát várva. Párizs fényeit figyelte. A gondtalanságot színlelő sokaságot, az embereket, akik ugyanolyanok voltak, mint ő, csak vele ellentétben azt hazudták még önmaguknak is, hogy minden a legnagyobb rendben. Valójában korántsem érezték magukat pompásan, és ezt pontosan tudták, ám az ámítás egyszerűbbnek tűnt. Ilyenkor Jules egyetlen kortyot sem ivott. Józanul nézett szembe démonaival. Sosem tartott nála sokáig ez az állapot, csak sajnos egyre többször előjött. Azon az estén sűrű köd szállt alá. Utcai lámpások mutattak utat a Párizs peremén bolyongóknak. Jules elsétált a sarki fűszereshez, hogy vegyen egy tábla Richart tejcsokoládét. A boltban két gyerek állt előtte a sorban, akik alig értek fel a pultig. Kopottas kabátot hordtak, és az arcuk is kissé kormos volt, mivel szüleik szénnel tüzeltek abban a másfél szobás külvárosi semmiben, ahol éltek. A kislány kukoricalisztet szorongatott a kezében, míg öccse egy kis csomag földimogyorót vitt. A kereskedő lehajtott fejjel állt a pénztárgép mögött. Elhadarta a termékek árát, elvette a pénzt, majd megvetően, csuklóból hajította az apróságok felé a visszajárót. Jules nem tűrte szótlanul.

  – Nem bánhat így a bankjegyekkel. Ha összegyűri, akkor máshol nem fogják elfogadni. Cserélje ki azt az ötvenfrankost!

  Az eladó morgolódva ugyan, de megtette. Jules a csöppségekre nézett, majd odanyújtott nekik két szem tejkaramellát. A zsebében felejtette őket, amikor legutóbb egy házaspár tányérkán pihenő számlájára szórt néhányat a Le Petit Parisienben. A picik csodálták a csillogó csomagolást. Előtte csupán a Diadalív közelében lévő édességbolt kirakatában láttak hasonlót. Most végre ők is kaptak, nem csak a tehetősebb társaik. Mégsem merték kibontani, hiszen tudták, ha elfogyasztják, akkor elmúlik a varázslat. Végül mégis megették. Ábrándos tekintetük sok mindenről árulkodott. Azon az éjszakán úgy érezték, ők a legboldogabbak ezen a Földön. Jules nyersen viselkedett a boltossal, de nem is gondolt vele. Abban a pillanatban csak az járt a fejében, hogy talán valami jót cselekedett, még ha tudta, hogy többet is tehetett volna. Mosolygott, miközben apró hópelyhek táncoltak sötétkék ballonkabátján. Ő sosem finomkodott, mert már rég levetette a megfelelés álarcát. Az átmeneti időkhöz azonban nem tudott hozzászokni. Minden megváltozott körülötte, amihez nem tudott alkalmazkodni. Az emberek azért szerették, mert őrzött valamit az első nagy háború kitörése előtti szép kor, a Belle Époque esszenciájából. Egy feledésbe merült éra, amelyben a feljegyzések szerint szebb volt a szép. Jules pedig ezt az olykor ámulatba ejtő, csalóka ábrándokkal teli világot szerette volna visszaadni mindenkinek, aki betér kávéházába. Lassan lépkedett a nyirkos, fehéren csillogó macskaköveken. Az elcsúszástól való félelmét gyermekkora óta nem tudta leküzdeni. Lakása felé tartott, de nem sietett. Párizs külterületének peremén betért a Paradiso eszpresszóba. Hangulatos kis lokál, olyan, amilyenekhez hasonlót az ismert festő és plakáttervező, Henri de Toulouse-Lautrec is látogatott a maga idejében. A vendégeket dohányárus hölgyek várták, és friss ropogós vajaskiflit is lehetett kapni. A néhai művész kedvenc italát, a földrengés koktélt is felszolgálták. Egyenlő rész abszintból és konyakból keverték. Jules is rendelt belőle. Ráérősen kortyolgatta, bele a világba.

  Kis hajlékába visszaérve lehajtott még egy pohárka konyakot. Most örömében szorongatta a poharat, mivel ha csak egy kis időre is, de az éjjel sikerült elkergetnie a depresszió fekete rémét. Megágyazott, és megpróbálta lehunyni a szemét, vajmi kevés sikerrel. Éberen álmodott a félhomályban, ahová most a téli hajnal fényeit sem engedte beszűrődni. Reggel pedig felkutatta a két kis kölyköt, akiket még a fűszeresnél látott, és ajándékozott nekik egy kiló díszesen csomagolt tejkaramellát.

 

 

Kolter László

Divati, aki jóban van a halottakkal

Hadd mutassam be az egyik legérdekesebb, újságírói munkám során megismert barátomat.   Divatival egy színházi estén találkoztam először. Igen, Divatinak...

Kolter László

Divati, aki jóban van a halottakkal

Hadd mutassam be az egyik legérdekesebb, újságírói munkám során megismert barátomat.   Divatival egy színházi estén találkoztam először. Igen, Divatinak...

Léphaft Pál

Utazás a feleségem körül

Képzelt ivókúra az Orient expresszen és Herkulesfürdőn Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?   – Skandalum! – harsogta...

Léphaft Pál

Utazás a feleségem körül

Képzelt ivókúra az Orient expresszen és Herkulesfürdőn Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?   – Skandalum! – harsogta...

Péter László

Hadik András lova felnyerített

A császárné, Mária Trézsi jószívű asszony volt: amikor megtudta a teljes madéfalvi igazságot, megenyhült a székelyek iránt. Hogy miért kellett neki oly...

Péter László

Hadik András lova felnyerített

A császárné, Mária Trézsi jószívű asszony volt: amikor megtudta a teljes madéfalvi igazságot, megenyhült a székelyek iránt. Hogy miért kellett neki oly...

Silling István

Kincskeresők

(Oral history nyomán) Amióta enyhébb szelek kezdtek fújdogálni kelet felől, könnyebbé vált a járás a régi utakon a szomszédos városokba. Nem kellett...

Silling István

Kincskeresők

(Oral history nyomán) Amióta enyhébb szelek kezdtek fújdogálni kelet felől, könnyebbé vált a járás a régi utakon a szomszédos városokba. Nem kellett...

Mirnics Zsuzsa

Égiháború

Kellemesen sütött a kora áprilisi nap. Az idősebb nő átvetette karján a stóláját, és fejét megemelve, lehunyt szemmel a nap felé fordította arcát. A lány...

Mirnics Zsuzsa

Égiháború

Kellemesen sütött a kora áprilisi nap. Az idősebb nő átvetette karján a stóláját, és fejét megemelve, lehunyt szemmel a nap felé fordította arcát. A lány...

Verebes Ernő

Hidegen

Hallga rövid története  Egy Nő. Néma. A neve: Hallga. Néma, furcsa szépség. Nagyon furcsán néma. Annyira néma, mint amennyire furcsa ez a szépség, mely...

Verebes Ernő

Hidegen

Hallga rövid története  Egy Nő. Néma. A neve: Hallga. Néma, furcsa szépség. Nagyon furcsán néma. Annyira néma, mint amennyire furcsa ez a szépség, mely...

Jódal Rózsa

Úton

Összeszűkült szemmel, vigyázva kászálódott le a csikorogva megálló, öreg, rozsdás autóbuszról. Valaki megfogta a könyökét, és segített letenni...

Jódal Rózsa

Úton

Összeszűkült szemmel, vigyázva kászálódott le a csikorogva megálló, öreg, rozsdás autóbuszról. Valaki megfogta a könyökét, és segített letenni...

Kiss Kinga

A romlás éjszakája

Még csak száz lépés, és ott van, Stefan számolta minden egyes lépését, amit a színháztól egészen eddig, a város másik feléig tett. Mindig ugyanazon...

Kiss Kinga

A romlás éjszakája

Még csak száz lépés, és ott van, Stefan számolta minden egyes lépését, amit a színháztól egészen eddig, a város másik feléig tett. Mindig ugyanazon...

Fehér István

A kizökkent idő meséi

A mese vége Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé...

Fehér István

A kizökkent idő meséi

A mese vége Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé...

Bence Lajos

Ezekért? Ezeknek?

  Ezek…   Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik...

Bence Lajos

Ezekért? Ezeknek?

  Ezek…   Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik...