Vezérvers

  Esszé

Klemm József

A nagy kör

 

Mert úgyis elfelejtenek

minket – mondtad,

fekete föld alá rejtenek, és

megtapossák a rögöt deszkakoporsónk

fölött, hogy a bűnössel együtt

a bűnöket is

elrejthessék, s aztán jöhet

néhány szép szó, hogy

mennyire jó volt e holt

lélek, micsoda erények

díszítették, melyek elsők között

elsővé tették, s a felsőbb körök

többször is kezet

ráztak vele, s ha nem is aranyat,

de fényes rezet

aggattak mellére; most csak ez maradt

utána, egy

s rajta csörömpölő fémcsillagok,

de hol vannak amazok,

a lelke tüzében égők,

az öröktől fénylők,

melyeknek én vagyok

tanúja? Talán az égre

tűzi ki őket, vagy kiszúrja

velük a kövér felhőket,

zokogjanak helyettünk

is, vagy az Úr

trónusa elé szórja, kacagva,

hadd sikongjon az angyalok

apraja-nagyja, s kapkodja szét

lelke gyümölcsét,

hisz a nagy megmérettetés előtt

úgyis ledob magáról minden létezőt,

hogy a nemlétben újra szűz-

maga lehessen, mert a tűz,

a szent kohó, leéget

minden salakot, aszott

kérget, durva formát, s a lélek

immár gyermek-tisztán tér odébb,

hol a Fölséges két

utat kínál választás végett:

a nagy egységet, melyben a lét

többé nem lenne, mert elmerül,

minden Őbenne,

s a másikat, mely oly ismerős,

hisz ott az ős-

agyag vár, a sár, a dagasztható,

hol millió részre osztható az

oszthatatlan, s hol az anyagban

s az időben megint szent vagy bűnös,

de rab rab leszel;

ott állva, mint száz vagy százezer

alkalommal korábban,

döntésed közös döntésünkké válik:

s miközben a nem szűnő halál-nászban

lassan szétmállik

régi testünk, énünk

elvesztésétől félve,

új anyaméhet veszünk bérbe, hogy

ismét világra szülessünk.

 

Budai Ágota

Nézni, látni vagy felismerni: vizualitás dióhéjban

Ernst Cassirer német filozófus egyszer úgy fogalmazott, hogy az ember nem más, mint szimbólumkészítő állat. Nyelvhasználatunkon keresztül szimbólumokat, azaz jeleket alkotunk, amelyek segítségével gondolatokat cserélünk, és információt adunk át egymásnak, egyszóval kommunikálunk. A jelek pedig nem láthatatlanok, ugyanis fizikai testet öltenek az őket megtestesítő médiumon keresztül, legyen az írott szöveg, fotó vagy festmény, de akár egy hang vagy mozdulat is. A kommunikációs modell másik lényegi eleme pedig a befogadó, aki a csatorna túlsó oldalán elhelyezkedve dekódolja azt a jelet. Emiatt téves lenne arra következtetni, hogy a jelek önmagukért beszélnek, és önmagukban nyernek értelmet, hiszen szükség van arra, hogy valaki életre hívja azokat, ezáltal beteljesítsék elrendelt szerepüket.

  A szimbólumok mindazonáltal a különböző társadalmak kulturális reprezentációiként is funkcionálnak. Az, hogy egy közösség hogyan látja önmagát és önnön pozícióját másokhoz viszonyítva, valamint miképp akarja, hogy a külső világ szemlélje őt, mind megfigyelhető a közösség kapott, kreált és választott jelrendszerében. A természeti népektől kezdve a legkisebb szubkultúrákon keresztül az egészen nagy nemzetekig mindenki rendelkezik saját kulturális szimbólumrendszerrel, azaz imagológiával. Egy rítus során eljárt tánc, a cipőfűző színe a punk szubkultúrában vagy az ország címere mind az adott közösség identitásáról és 

annak értékrendszeréről üzen. Ezekkel a szimbólumokkal pedig, ahogy Clifford Geertz amerikai antropológus megfogalmazta, történeteket mesélünk magunkról, magunknak.

  Felmerül azonban a kérdés, hogy vajon képesek vagyunk-e mindent úgy értelmezni, ahogy azt eredetileg szánták. Erre az összetett kérdésre a válasz sem lehet egyszerűbb a bonyolultnál.

Elsősorban abból a hármasból kell kiindulnunk, hogy ki a küldő, ki a befogadó, és mi a dekódolásra váró jel. Vegyük példának Leonardo Da Vinci Az utolsó vacsora című festményét. Az európai kultúra és eszmeisége tagadhatatlanul a judeokeresztény hagyományra épül, így akármekkora törést is érezhetnek egymás között az egykori keleti blokkhoz tartozó államok és Nyugat-Európa országai, bizonyos, a keresztény hagyaték alá tartozó szokások és jelrendszerek egyaránt könnyen felismerhetők az európai hívő és az ateista számára is. Ezért annak ellenére, hogy meg tudja-e nevezni az alkotót vagy a mű címét, jól ismeri a Biblia írásait, vagy sem, nagy eséllyel felismeri a jelenetet és Jézus Krisztus személyét a festmény középpontjában.

A szimbólum megjelenése, a jel előfordulása, azaz a kontextus ezzel együtt határozza meg az értelmezés keretrendszerét. Ugyanaz az alma egy piaci táblára felfestve a kínált árura utal, míg egy templomi rózsaablakon a bűnbeesés történetét reprezentálja. Ezek mellett pedig még elhanyagolhatatlan maga az ábrázolás módja, mivel egyazon jel sokféleképpen kerülhet megjelenítésre, például a már említett alma is könnyen felismerhető, amikor a Grimm testvérek Hófehérkéje

Vajdasági Előretolt Helyőrség
Szerző: ifj. Novák Mihály: Elvont képfényjátékok

 

 tartja a kezében, vagy egy Apple termék logója. Ezen dekódolásnak megfelelően pedig folytatjuk az üzenet értelmezését. Harmadsorban figyelembe kell vennünk azt, hogy mindenki saját, szubjektív kognitív tudással és tapasztalattal rendelkezik, ezért az érzékelésünk soha nem „tiszta”. Az élményeink, amelyek hozzátesznek az eddigi énünk meglátásaihoz, mind befolyásolják, hogyan értelmezzük a minket körülvevő világot. Ebből adódóan képtelenek vagyunk arra, hogy mindig teljes mértékben ugyanazt értsük, lássuk, halljuk, amit a másik. Mindamellett, hogy ebből adódóan a kommunikáció is félrecsúszhat, a magunktól másnak tekintett kultúra szimbólumrendszerének értelmezése is sok betöltendő foltot hagy maga után. Erwin Panofsky német művészettörténész ezért fontosnak tartotta az „ikonográfiai szimbólumok” kifejezés megalkotását, amely azt a feltételezést takarja, hogy egy adott szöveg értelmezése során rendelkezünk-e a mű dekódolásához szükséges koncepciók és témák ismeretével. Végezetül pedig mindez kiegészül még azzal a ténnyel, hogy hajlamosak vagyunk azt érteni, amit mi saját magunkra tekintve hasznosnak találunk…

Tovább

Esszé

Farkasvölgyi mesék

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

  „Szabadka egy nagy falu”, „Európa legnagyobb falva” – ezt már gyerekkoromban is hallottam, és nem értettem egyet vele, nekem Szabadka egyenlő volt a város fogalmával. Legutóbb ...

Novella

Ennyi jutott neki…

Agárdi Gábor

Ennyi jutott neki…

  Benoît előrántott egy üveg megkezdett Napoleon konyakot a kis konyhai kredencének rejtekéből. Kihúzta a kalapos parafa dugót, inhalált belőle, és töltött magának egy ...

A süvölvény

Majoros Sándor

A süvölvény

  Az igazgató éppen csak rám nézett, és azt mondta: inasnak gyönge, de süvölvénynek megteszi. A javítóműhely ezzel a kijelentéssel fogadott be a maga közösségébe, de ...