Vezérvers                      

Verebes Ernő

Szelíden

Szelíden, az elvaduló kertben

Gazzá silányuló virágokat nézve

Hallgatózunk ledöntött kerítések felett:

Egyszer a mi időnk is eljön itt

Festetlen, őszi vásznakon

Megörökítve órát, napot, éveket

Pacsirta-győzelmet, keselyű-vereségeket

(Mint kivágott fa, mely saját árnyékába dőlve

Halálos szélcsendben, végül megpihenhet

Valami átkos-áldott csehovi rendben)

Nincsenek már virágos katonák,

Emberekkel díszített vonatok

Reményillatú diadal-varázslat

Csak elcsitult dalokban honvágy és bánat,

Szellemharcosok (mint gyermekek, olyanok)

Kik szobor-talapzatokról kiáltva

Szeretnének újraszületni a világra

Fátylat dobva a felismerésre

Hogy az egyszarvúak is kihaltak

Akármennyire is élni akartak

De nehéz földdé válni sok akarat alatt

Mintha sínek alatt futhatna a vonat

Szelíden, a vadonná lett kertből

Eltűnt virágokon lépve

Nem vesszük észre, hogy

(Egy fehér sün rámozdul a légyre

Elvakítja, majd bekapja

Ezzel szegénynek

Gyásznak és reménynek)

Vége

   Tárca

 Tóth Eszter Zsófia

 Csokoládépapír, sárga elefánttal

– Ide nézz, Klári, meglepetés! – mondta Misi bácsi, akit senkit sem hívott bácsinak, csak Misinek. Ő testesítette meg a szabadságot 1983-ban, hogyan is lett volna ő bácsi. Anya unokatestvére volt, és apa kedvenc ivócimborája.

– Na, nyisd ki a markomat! – mondta nekem Misi. Kisiskolás voltam, barna copfjaim a hátam közepét verdesték. Szerettem a meglepetéseket. Óvatosan kinyitottam Misi tenyerét. Két Túró Rudi volt benne, a kedvencem, egy diós és egy mogyorós.

– Köszönöm, Misi! – mondtam neki.

– Ugyan, Klárikám, ne köszöngesd, ez a legtermészetesebb, ha jöttök apáddal, lesz itt nálam mindig valami finomság neked. – Misi kihúzta magát. Szőke haja és kék szeme volt, ott bujkált a mosolyában mindig valami huncutság. Piros nadrágot és szép kék inget viselt, messziről kitűnt az utca szürkeségéből. Maszek tévészerelőként dolgozott, ami ritkaságnak számított akkoriban, amikor a többség állami alkalmazott volt, nehezen lehetett önállósodni. Ő alapította és vezette egyszemélyes műhelyét, és mindig sokan vásároltak, javíttatták nála a készüléküket. Ugyanis akkoriban a Videoton tévékkel még az is előfordult, hogy felrobbantak, alkatrészt pedig a maszekoktól lehetett a legkönnyebben venni.

  Épp a Semmelweis utcában, a műhelye előtt álltunk. Misi nagy élvezettel cigarettára gyújtott. A cigaretta doboza is rendkívülinek számított, élénkbordó színű, rajta egy rokokó parókás férfi.

– Misi, ez milyen cigaretta? – kérdeztem tőle.

– Astor – válaszolta. – Nyugati cigi. Mi más is lenne, Klárikám.

  Nagyon örültem, ha apa elvitt magával, amikor Misihez ment. Megittak egy-két sört, és megváltották a világot. De ezek nem olyan búsongós beszélgetések voltak, mert Misi maga volt a megtestesült optimizmus. Még a szomorú történeteket is úgy adta elő, mintha főnyereményt nyert volna.

  Bementünk a kis műhelyébe. Tele volt nyugati cuccokkal: magnókkal, televíziókkal.

  Misi dobozos söröket vett elő. Sosem ivott Kőbányait. Ahogy kipattintotta a dobozt, már bugyborékolt is felfelé a sör habja.

– Azt meséltem, Gyurikám – fordult apához –, mi történt aznap, amikor elvették a cukrászdánkat?

– Azt még nem, Misikém – mondta apa.

– Hogyhogy elvették? – szóltam közbe.

– Az olyan világ volt, tudod, Klárikám, a Rákosi, ő csinálta ezt velünk – válaszolta Misi. – Itt volt egyébként a cukrászda, pont a műhelyem szomszédságában. Szóval államosították apám cukrászdáját. Aznap mentem haza az iskolából, ott volt apám és a bátyám a konyhában. Épp készülődtek valahova.

– Hova mentek? – kérdeztem őket.

– Jössz te is, Misi – mondta apám. – Ma elvették a cukrászdánkat, de nem baj: megyünk a vidámparkba. Úgyhogy ilyen ember volt az én apám – folytatta Misi. – Még akkor is vidámságot vitt az életbe, amikor épp tragédia történt.

– Úgy, mint te is – jegyezte meg apa. – Az örömöt hozod az emberek életébe.

– Ne túlozz, Gyurikám – szabadkozott Misi. – Ez a legtermészetesebb. Fogjuk meg az élet szebbik oldalát, jó cigi, jó pia, szép nők, mi kell még?

– Képzeljétek – folytatta Misi –, aznap felültünk mindenre a vidámparkban, hullámvasút, óriáskerék, nem maradt ki semmi.

– És utána mi lett? – kérdezte apa.

– Az apám otthon sütötte tovább a süteményeket – mondta Misi. – Talpraesett ember volt. Ugye, Hollandiában tanulta ki a cukrászmesterséget, nagyon értett hozzá. Szóval megkeresték őt a törzsvevői, és folytatott mindent otthon ugyanúgy. Persze titokban kellett mindezt csinálnunk, nehogy feljelentsen bennünket valaki.

folytatás a 3. oldalon