Antalovics Péter
Danyi Magdolna költészetéről és tájairól
A 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Danyi Magdolna a ritkán megszólaló költők közé tartozott, ám a mintegy négy évtized alatt született opusa bonyolult, sokszínű és ...
Vezérvers
Verebes Ernő
Szelíden, az elvaduló kertben
Gazzá silányuló virágokat nézve
Hallgatózunk ledöntött kerítések felett:
Egyszer a mi időnk is eljön itt
Festetlen, őszi vásznakon
Megörökítve órát, napot, éveket
Pacsirta-győzelmet, keselyű-vereségeket
(Mint kivágott fa, mely saját árnyékába dőlve
Halálos szélcsendben, végül megpihenhet
Valami átkos-áldott csehovi rendben)
Nincsenek már virágos katonák,
Emberekkel díszített vonatok
Reményillatú diadal-varázslat
Csak elcsitult dalokban honvágy és bánat,
Szellemharcosok (mint gyermekek, olyanok)
Kik szobor-talapzatokról kiáltva
Szeretnének újraszületni a világra
Fátylat dobva a felismerésre
Hogy az egyszarvúak is kihaltak
Akármennyire is élni akartak
De nehéz földdé válni sok akarat alatt
Mintha sínek alatt futhatna a vonat
Szelíden, a vadonná lett kertből
Eltűnt virágokon lépve
Nem vesszük észre, hogy
(Egy fehér sün rámozdul a légyre
Elvakítja, majd bekapja
Ezzel szegénynek
Gyásznak és reménynek)
Vége
Tárca
Tóth Eszter Zsófia
Csokoládépapír, sárga elefánttal
– Ide nézz, Klári, meglepetés! – mondta Misi bácsi, akit senkit sem hívott bácsinak, csak Misinek. Ő testesítette meg a szabadságot 1983-ban, hogyan is lett volna ő bácsi. Anya unokatestvére volt, és apa kedvenc ivócimborája.
– Na, nyisd ki a markomat! – mondta nekem Misi. Kisiskolás voltam, barna copfjaim a hátam közepét verdesték. Szerettem a meglepetéseket. Óvatosan kinyitottam Misi tenyerét. Két Túró Rudi volt benne, a kedvencem, egy diós és egy mogyorós.
– Köszönöm, Misi! – mondtam neki.
– Ugyan, Klárikám, ne köszöngesd, ez a legtermészetesebb, ha jöttök apáddal, lesz itt nálam mindig valami finomság neked. – Misi kihúzta magát. Szőke haja és kék szeme volt, ott bujkált a mosolyában mindig valami huncutság. Piros nadrágot és szép kék inget viselt, messziről kitűnt az utca szürkeségéből. Maszek tévészerelőként dolgozott, ami ritkaságnak számított akkoriban, amikor a többség állami alkalmazott volt, nehezen lehetett önállósodni. Ő alapította és vezette egyszemélyes műhelyét, és mindig sokan vásároltak, javíttatták nála a készüléküket. Ugyanis akkoriban a Videoton tévékkel még az is előfordult, hogy felrobbantak, alkatrészt pedig a maszekoktól lehetett a legkönnyebben venni.
Épp a Semmelweis utcában, a műhelye előtt álltunk. Misi nagy élvezettel cigarettára gyújtott. A cigaretta doboza is rendkívülinek számított, élénkbordó színű, rajta egy rokokó parókás férfi.
– Misi, ez milyen cigaretta? – kérdeztem tőle.
– Astor – válaszolta. – Nyugati cigi. Mi más is lenne, Klárikám.
Nagyon örültem, ha apa elvitt magával, amikor Misihez ment. Megittak egy-két sört, és megváltották a világot. De ezek nem olyan búsongós beszélgetések voltak, mert Misi maga volt a megtestesült optimizmus. Még a szomorú történeteket is úgy adta elő, mintha főnyereményt nyert volna.
Bementünk a kis műhelyébe. Tele volt nyugati cuccokkal: magnókkal, televíziókkal.
Misi dobozos söröket vett elő. Sosem ivott Kőbányait. Ahogy kipattintotta a dobozt, már bugyborékolt is felfelé a sör habja.
– Azt meséltem, Gyurikám – fordult apához –, mi történt aznap, amikor elvették a cukrászdánkat?
– Azt még nem, Misikém – mondta apa.
– Hogyhogy elvették? – szóltam közbe.
– Az olyan világ volt, tudod, Klárikám, a Rákosi, ő csinálta ezt velünk – válaszolta Misi. – Itt volt egyébként a cukrászda, pont a műhelyem szomszédságában. Szóval államosították apám cukrászdáját. Aznap mentem haza az iskolából, ott volt apám és a bátyám a konyhában. Épp készülődtek valahova.
– Hova mentek? – kérdeztem őket.
– Jössz te is, Misi – mondta apám. – Ma elvették a cukrászdánkat, de nem baj: megyünk a vidámparkba. Úgyhogy ilyen ember volt az én apám – folytatta Misi. – Még akkor is vidámságot vitt az életbe, amikor épp tragédia történt.
– Úgy, mint te is – jegyezte meg apa. – Az örömöt hozod az emberek életébe.
– Ne túlozz, Gyurikám – szabadkozott Misi. – Ez a legtermészetesebb. Fogjuk meg az élet szebbik oldalát, jó cigi, jó pia, szép nők, mi kell még?
– Képzeljétek – folytatta Misi –, aznap felültünk mindenre a vidámparkban, hullámvasút, óriáskerék, nem maradt ki semmi.
– És utána mi lett? – kérdezte apa.
– Az apám otthon sütötte tovább a süteményeket – mondta Misi. – Talpraesett ember volt. Ugye, Hollandiában tanulta ki a cukrászmesterséget, nagyon értett hozzá. Szóval megkeresték őt a törzsvevői, és folytatott mindent otthon ugyanúgy. Persze titokban kellett mindezt csinálnunk, nehogy feljelentsen bennünket valaki.
A 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Danyi Magdolna a ritkán megszólaló költők közé tartozott, ám a mintegy négy évtized alatt született opusa bonyolult, sokszínű és ...
Szenteleky Kornélt már diákkorában is érdekelte a műfordítás, ám fordítói tevékenysége csak 1922-ben kezdődött el, két Baudelaire-prózavers magyarra való átültetésével (az akkoriban a magyar irodalmat is átható Baudelaire-kultusz hatására). Ezek a versfordítások a Bácsmegyei Napló hasábjain jelentek meg. Szerb nyelvről először novellistákat fordított, a modern irányokat követő alkotókat, akiknek műveiben a maga életérzésével hasonló érzésvilággal találkozott, mint például Veljko Petrović – valójában a szerb nyelvvel eléggé hadilábon álló vajdasági magyar olvasókkal szerette volna ily módon felfedeztetni a szerb irodalom szépségeit. 1925-ben kezdte el fordítani a szerb költők verseit, először vajdaságiakat (Žarko Vasiljevićtyel kezdte, akit személyesen is ismert), és csak két évvel később lép ki a vajdasági keretekből, és fordítja Rakić, Šantić, Svetislav Stefanović, Jovan Dučić és mások költeményeit – természetes, hogy évek kellettek neki ahhoz, hogy úgymond „beletanuljon” a versfordítás minőségi szinten való művelésébe. Ezzel kapcsolatban nagy igénye volt arra is, hogy személyesen ismerje a szerzőt, akinek a verseit fordítja – ennek egyik példája, hogy Dučićot Egyiptomban kereste fel, aki ott nagykövet volt. Szenteleky akkoriban egy szerb elbeszélői antológia elkészítését tervezte, de Dučić hatására lírai antológia mellett döntött, „mert a líra a legerősebb oldala a szerb irodalomnak” – írja meg Dučić szavait Veljko Petrovićnak írt levelében. S ugyanitt: „Ez mindenesetre igaz is, de a fordításban sok elvész, és átformálódik a kötött formák visszaadásában, míg a prózában való átültetés sokkal hűbb és tökéletesebb lenne.” Így született meg 1928-ban a Bazsalikom, a modern szerb költészet antológiája (a társfordító Debreczeni József volt, az előszót Szenteleky Kornél írta), és látott napvilágot a szabadkai Minerva nyomdában (majd 2010-ben az Életjel Könyvek 138. címszavaként, a Hasonmás sorozat 2. darabjaként, Beszédes Valéria szerkesztésében, a...
Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a kerékpárt is ...
Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán? Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad előtt, és te ...