Vezérvers                      

 

Verebes Ernő

Szelíden

 

Szelíden, az elvaduló kertben

Gazzá silányuló virágokat nézve

Hallgatózunk ledöntött kerítések felett:

Egyszer a mi időnk is eljön itt

Festetlen, őszi vásznakon

Megörökítve órát, napot, éveket

Pacsirta-győzelmet, keselyű-vereségeket

 

(Mint kivágott fa, mely saját árnyékába dőlve

Halálos szélcsendben, végül megpihenhet

Valami átkos-áldott csehovi rendben)

 

Nincsenek már virágos katonák,

Emberekkel díszített vonatok

Reményillatú diadal-varázslat

Csak elcsitult dalokban honvágy és bánat,

Szellemharcosok (mint gyermekek, olyanok)

Kik szobor-talapzatokról kiáltva

Szeretnének újraszületni a világra

Fátylat dobva a felismerésre

Hogy az egyszarvúak is kihaltak

Akármennyire is élni akartak

 

De nehéz földdé válni sok akarat alatt

Mintha sínek alatt futhatna a vonat

 

Szelíden, a vadonná lett kertből

Eltűnt virágokon lépve

Nem vesszük észre, hogy

(Egy fehér sün rámozdul a légyre

Elvakítja, majd bekapja

Ezzel szegénynek

Gyásznak és reménynek)

Vége

Vajdasági Előretolt Helyőrség
Szerző: Milinszki Boglárka: Transzgeneráció

 

 

   Tárca

 

 Tóth Eszter Zsófia

 Csokoládépapír, sárga elefánttal

 

– Ide nézz, Klári, meglepetés! – mondta Misi bácsi, akit senkit sem hívott bácsinak, csak Misinek. Ő testesítette meg a szabadságot 1983-ban, hogyan is lett volna ő bácsi. Anya unokatestvére volt, és apa kedvenc ivócimborája.

– Na, nyisd ki a markomat! – mondta nekem Misi. Kisiskolás voltam, barna copfjaim a hátam közepét verdesték. Szerettem a meglepetéseket. Óvatosan kinyitottam Misi tenyerét. Két Túró Rudi volt benne, a kedvencem, egy diós és egy mogyorós.

– Köszönöm, Misi! – mondtam neki.

– Ugyan, Klárikám, ne köszöngesd, ez a legtermészetesebb, ha jöttök apáddal, lesz itt nálam mindig valami finomság neked. – Misi kihúzta magát. Szőke haja és kék szeme volt, ott bujkált a mosolyában mindig valami huncutság. Piros nadrágot és szép kék inget viselt, messziről kitűnt az utca szürkeségéből. Maszek tévészerelőként dolgozott, ami ritkaságnak számított akkoriban, amikor a többség állami alkalmazott volt, nehezen lehetett önállósodni. Ő alapította és vezette egyszemélyes műhelyét, és mindig sokan vásároltak, javíttatták nála a készüléküket. Ugyanis akkoriban a Videoton tévékkel még az is előfordult, hogy felrobbantak, alkatrészt pedig a maszekoktól lehetett a legkönnyebben venni.

  Épp a Semmelweis utcában, a műhelye előtt álltunk. Misi nagy élvezettel cigarettára gyújtott. A cigaretta doboza is rendkívülinek számított, élénkbordó színű, rajta egy rokokó parókás férfi.

– Misi, ez milyen cigaretta? – kérdeztem tőle.

– Astor – válaszolta. – Nyugati cigi. Mi más is lenne, Klárikám.

  Nagyon örültem, ha apa elvitt magával, amikor Misihez ment. Megittak egy-két sört, és megváltották a világot. De ezek nem olyan búsongós beszélgetések voltak, mert Misi maga volt a megtestesült optimizmus. Még a szomorú történeteket is úgy adta elő, mintha főnyereményt nyert volna.

  Bementünk a kis műhelyébe. Tele volt nyugati cuccokkal: magnókkal, televíziókkal.

  Misi dobozos söröket vett elő. Sosem ivott Kőbányait. Ahogy kipattintotta a dobozt, már bugyborékolt is felfelé a sör habja.

– Azt meséltem, Gyurikám – fordult apához –, mi történt aznap, amikor elvették a cukrászdánkat?

– Azt még nem, Misikém – mondta apa.

– Hogyhogy elvették? – szóltam közbe.

– Az olyan világ volt, tudod, Klárikám, a Rákosi, ő csinálta ezt velünk – válaszolta Misi. – Itt volt egyébként a cukrászda, pont a műhelyem szomszédságában. Szóval államosították apám cukrászdáját. Aznap mentem haza az iskolából, ott volt apám és a bátyám a konyhában. Épp készülődtek valahova.

– Hova mentek? – kérdeztem őket.

– Jössz te is, Misi – mondta apám. – Ma elvették a cukrászdánkat, de nem baj: megyünk a vidámparkba. Úgyhogy ilyen ember volt az én apám – folytatta Misi. – Még akkor is vidámságot vitt az életbe, amikor épp tragédia történt.

– Úgy, mint te is – jegyezte meg apa. – Az örömöt hozod az emberek életébe.

– Ne túlozz, Gyurikám – szabadkozott Misi. – Ez a legtermészetesebb. Fogjuk meg az élet szebbik oldalát, jó cigi, jó pia, szép nők, mi kell még?

– Képzeljétek – folytatta Misi –, aznap felültünk mindenre a vidámparkban, hullámvasút, óriáskerék, nem maradt ki semmi.

– És utána mi lett? – kérdezte apa.

– Az apám otthon sütötte tovább a süteményeket – mondta Misi. – Talpraesett ember volt. Ugye, Hollandiában tanulta ki a cukrászmesterséget, nagyon értett hozzá. Szóval megkeresték őt a törzsvevői, és folytatott mindent otthon ugyanúgy. Persze titokban kellett mindezt csinálnunk, nehogy feljelentsen bennünket valaki.

 

folytatás a 3. oldalon  

 

  

  

Esszé

Kovács Jolánka

Bazsalikomvirág és műfordítás

Szenteleky Kornélt már diákkorában is érdekelte a műfordítás, ám fordítói tevékenysége csak 1922-ben kezdődött el, két Baudelaire-prózavers magyarra való átültetésével (az akkoriban a magyar irodalmat is átható Baudelaire-kultusz hatására). Ezek a versfordítások a Bácsmegyei Napló hasábjain jelentek meg.   Szerb nyelvről először novellistákat fordított, a modern irányokat követő alkotókat, akiknek műveiben a maga életérzésével hasonló érzésvilággal találkozott, mint például Veljko Petrović – valójában a szerb nyelvvel eléggé hadilábon álló vajdasági magyar olvasókkal szerette volna ily módon felfedeztetni a szerb irodalom szépségeit.   1925-ben kezdte el fordítani a szerb költők verseit, először vajdaságiakat (Žarko Vasiljevićtyel kezdte, akit személyesen is ismert), és csak két évvel később lép ki a vajdasági keretekből, és fordítja Rakić, Šantić, Svetislav Stefanović, Jovan Dučić és mások költeményeit – természetes, hogy évek kellettek neki ahhoz, hogy úgymond „beletanuljon” a versfordítás minőségi szinten való művelésébe. Ezzel kapcsolatban nagy igénye volt arra is, hogy személyesen ismerje a szerzőt, akinek a verseit fordítja – ennek egyik példája, hogy Dučićot Egyiptomban kereste fel, aki ott nagykövet volt. Szenteleky akkoriban egy szerb elbeszélői antológia elkészítését tervezte, de Dučić hatására lírai antológia mellett döntött, „mert a líra a legerősebb oldala a szerb irodalomnak” – írja meg Dučić szavait Veljko Petrovićnak írt levelében. S ugyanitt: „Ez mindenesetre igaz is, de a fordításban sok elvész, és átformálódik a kötött formák visszaadásában, míg a prózában való átültetés sokkal hűbb és tökéletesebb lenne.”   Így született meg 1928-ban a Bazsalikom, a modern szerb költészet antológiája (a társfordító Debreczeni József volt, az előszót Szenteleky Kornél írta), és látott napvilágot a szabadkai Minerva nyomdában (majd 2010-ben az Életjel Könyvek 138. címszavaként, a Hasonmás sorozat 2. darabjaként, Beszédes Valéria szerkesztésében, a...

Novella

Hegyi nővérek

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a kerékpárt is ...

Gyorsposta oda föl

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad előtt, és te ...