Vajdasági Előretolt Helyőrség
Szerző: Sárkány Balázs: Másfél kívánság

 

 

  Novella                                                                                                                                                 

Verebes Ernő

Hidegen

Hallga rövid története

 

Egy Nő. Néma. A neve: Hallga. Néma, furcsa szépség. Nagyon furcsán néma. Annyira néma, mint amennyire furcsa ez a szépség, mely pillanatról pillanatra változik: furcsa beszédessége, vagyis némaságának kifejezőereje, titkos kisugárzásának függvényében, újfent más és más színezetet nyer. Úgy hallgat, ahogy távoli, felhőbe vesző hegycsúcsok hallgatnak, és időnként oly szervesen épül bele saját magányába, hogy úgy tűnik, teljesen hidegen hagyja, észreveszik-e, vagy észrevétlen marad. Így az őt meghódítani akarók már régóta sorra kénytelenek feladni a megmászását, a vele való gyönyörű küzdelmet.

  E néma nő sosem ideges. Szépsége mellett ez a legfeltűnőbb benne, annál is inkább, merthogy ő – eddig mindenki így tudta – egy bolt tulajdonosa, és egy bolttulajdonos általában feszülten viselkedik az üzletmenet miatt. Ő, ezzel szemben, fennkölt nyugalmával különös viszonyrendszert alakít ki mindenkivel, sőt, mindazok között, akik ide, e boltba betévednek. Mint jelenlétének és hiányának furcsa keveréke, úgy formálja az idejárók pillanatnyi lelkiállapotát, hogy közben ő maga egy cseppet sem alakul, legyen szó bármilyen hangulatról. Akár valami katalizátor egy vegyi folyamatban: elősegíti azt, de nem vesz részt benne.

  Ebben a boltban különös dolgokat, jégből készült tárgyakat árulnak. Jégszobrokat, megfagyott életképeket – halott szépségeket. Kicsiket, nagyokat, attól függ, ki milyen célra szeretné megvásárolni őket. Van, aki kertirendezvény-szervezőként rövid életű dísztárgyakat lát bennük, s akad tréfás kedvű, aki ajándékként becsomagolva, ismerőseit lepi meg ilyesmivel. Létezik olyan vásárló is, aki mélyhűtője sötétjét díszíti apró jégállatkákkal, hogy odabenn ne unatkozzanak a kiporciózott karfiolok, zöldbabok vagy a tegnap lefagyasztott zúzapörkölt.

  A jégdíszműboltban zajlik az élet. A kirakat, mivel oly mértékben nem hűthető, hogy nyáron is folyamatosan fagypont alatti hőmérsékletet biztosítson az itt kiállított szobrocskáknak, állandó felújítások helyszíne és áldozata. Ilyenkor sálas, sapkás kirakatrendezők tüsténkednek benne, mindig újabb és újabb díszes, olvadó világot teremtve maguk köré, míg odakint lenge ruhás, napszemüveges, hőségtől lihegő emberek jönnek-mennek, irigyen kandikálva befelé e szférák hűvösét kínáló fellegvárba.                                                                              Folytatás a 2. oldalon

   Vezérvers                                                          

Móger Tímea

Fűszál, toll

Az emberekkel

Nem lehet

Bírni

Csak egyenként

Élnek

Sokan

Veszélyesek

Mert félnek

Sokan félnek

Mert veszélyesek

Kelepce

Amelyben a madár

Teste

Én vagyok

És te

Senki

Minden-

Ben(n)

Kijárat nélkül

Bejárhatatlan-

Ok

 

Piszkos vonatablakok

Titkos kilátások

Csendben morajlani

Tanulok

A szél rezegtette fűszáltól

Fűszál

Toll

Gyenge formák

Erőtől duzzadása

Ellenhatásra

 

 

 

Esszé

Pekár Tibor

Lányi Ernő, a költő

Lányi Ernőt (1861–1923) elsősorban mint számos költő versének megzenésítőjét ismerjük. Kevesen tudják, hogy több dalának a szövegét is maga írta: előbb lejegyezte a dallamot, majd megfelelő szöveget talált ki hozzá. De még kevesebben lehetnek azok, akik azt is tudják, hogy Lányi olyan verseket is írt, amelyeket sohasem zenésített meg. Egy csomó költeménye nyomtatásban is megjelent Consonanzen und Dissonanzen eines ungarischen Musikers (Egy magyar muzsikus konszonanciái és disszonanciái) címen 1899-ben Boroszlóban, a mai lengyel Wrocławban. Mint a címből is sejthető, ezek a versek német nyelven íródtak, hiszen Lányi anyanyelve nem a magyar, hanem a német volt. Magyarul csak felnőtt korában tanult meg, amikor úgy döntött, hogy végleg Magyarországon fog letelepedni. Egyik fiatalkori versét Kenyeres Kovács Márta kitűnő fordításában közöljük: A Tisza partján   Lemenőben a nap, de meleg még a lég, virágpompában áll a világ. Lomhán hullámzik a víz a Tiszán. De senki sem tudna aludni még, sem elszunnyadni a gajdás dalán. Kiskocsma az alacsony parton, orgonabokron virágok. Figyelem a dalt és lenyűgözve állok: a régóta ismert, méla szerb dalokban új szépségeket találok. Bekukkantok a kocsma ablakán. Legény ül odabenn magában. A zenész oly szépen játszik, oly vidáman, csak néha teszi le gajdáját, s törli izzadó homlokát. De fölkiált ekkor a legény: „Oly mély a búm, a bánatom! Elhagyott vagyok, szegény, mert egy lány nem lehet az enyém. Játsszál egy kólót, nem nyughatom!” Vörösödik az ég és estharmat hullik a házra s orgonára. Minden elcsendesül, csak a gajdás játszik. Gyönyörrel hallgatom. Nemsokára ráborul az ünnepélyes est a tájra. (Kenyeres Kovács Márta: Régi nóta, híres nóta… Szabadka, Életjel Kiadó, 1976, 87. o.) Amikor pedig már jól tudott magyarul, akkor magyar nyelven is megpróbálkozott a versírással. Az alábbi két vers a Magyar Polgár 1883. november 23-ai számában látott napvilágot: Egy kisded   Egy kisded jött a világra, – Átka, hogy...

Novella