Tente, baba, tente, itt van már az este, köszöngetnek szépen csillagok az égen, tente, tente, aludjál, kisnyulakkal álmodjál, szép legyen az álmodás, mintha nem is álmodnál. Kisfiacskám, gyöngyöm, gyöngyvirágom, egy szem gyermekem, hozok neked habos tejet, finom ropogós kiflivel, megiszod majd szépen, mártogathatod is, dehogy bánom, főzök én neked kakaót is, ha azt jobban meginnád, ha akarod, azt is elmesélem, mit álmodtam, szeretnéd-e, hamar elmondom, amikor még a kórházban voltunk, reggel arra vártam, hogy a nővérek hozzanak szoptatásra, kicsit elbóbiskoltam, akkor álmodtam, mentünk egy úton, motorral, te vezetted, nem apád, már nagy voltál, felnőtt, szép, nagy fiam, apámra hasonlítottál, és nagyon gyorsan hajtottál, egy alagút felé közeledtünk, kiabáltam, fiam, lassabban, de te nem hallottad, még jobban ráhúztad a gázt, rajtam meg úrrá lett a jeges rémület, nem tudtam, mitévő legyek, leugrani nem mertem mögüled, még jobban beléd kapaszkodtam, szorítottalak erősen, te meg fölemelkedtél a motorral, és átrepültünk az alagútban mindenki fölött. Egy centiméterrel arrább tolom itt ezt a poharat, óvatosan, nehogy zajt üssek vele, ha fölébresztelek, megszakad törékeny álmod, elhajtom innen ezt a legyet, csak a tekintetemmel követem, a függönyre szállt, mászik fölfelé, a függönycsipeszek között talál majd magának rést, azon átbújva kijut a karnis alatt az ablakhoz, ha szerencsénk van, pont ahhoz a szárnyhoz, amelyik nyitva van, és akkor kirepülhet, ezek a bundás potrohú, nagy kék legyek nem olyan ostobák, mint a zöld döglegyek, azok lassúak is, gyengék is, ha kicsit jobban meglegyintem őket az újsággal, rögtön végük van, ezek a kékek meg kelebólálnak, pörögnek egy darabig a hátukon, aztán repülnek tovább, nem adják meg magukat olyan könnyedén. Menj ki szépen, hallod?, menj ki, azt kívánom neked, találd meg a rést, amin kijutsz a nyitott ablakhoz, nem szeretnék innen elmozdulni, hallod, légy, mássz ki, repülj el, ne döngicsélj tovább itt a szobában nekünk. Lerázom a hőmérőt egészen, talán akkor...