A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok és az élet is beköltözött. Csirkék és gyerekek szaladgáltak, szamarak bámészkodtak a sátrak között, mit sem tudva arról, hogy jelentős stratégiai ponton helyezkednek el, csak élték mindennapi életüket, az emberek sokasodtak, civakodtak, az állatok sokasodtak és nem civakodtak, a katonák pedig azon tűnődtek: mi lesz, ha majd támadnak a germánok? És képzeletükben levágott fülek, karok, lábak röpködtek mindenfelé, mert félelmet nem éreztek. Így voltak kiképezve, ezért lettek katonák. Csakis a győzelemben hittek. Amikor aztán a germánok betörtek, és megsemmisítették a kanyarban létesített katonai tábort és azzal együtt a települést is, a fű magasabbra nőtt, mert a szamarak nem legelésztek a mezőn, csirkék nem kapirgáltak, gyerekek nem kergetőztek. A levegő selymesen áramlott a Duna felől, nedvességet permetezett a felperzselt földre, ami magába itta az embervért.
Alig egy évszázaddal később a kanyarban lévő tábor újra benépesült, hiszen stratégiailag jelentős hely volt. Amikor aztán meghalt a pannoniai születésű császár, aki tizenegy éven keresztül az Ad Flexum nevű tábornak és településnek is a biztonságot jelentette, aki megerősítette a pannoniai limest, aki sikeres hadjáratokat vívott, aki valóban fontosnak tartotta, hogy erejét a nyugati birodalomra összepontosítsa, a katonák azon tűnődtek: mi lesz velük, ha betörnek a hunok? És képzeletükben levágott fülek, karok, lábak röpködtek mindenfelé, mert félelmet nem éreztek, katonák voltak. A császár halálát követően a hunok támadásai menekülésre kényszerítették a lakosságot, a katonák vérét beitta a föld, amin később a hosszúszakállúak, majd az avarok csizmája taposott. A birodalom elpusztult, s vele a tábor is, hiszen nem volt szükség a hadi útra, amin a birodalom számára fontos kelet–nyugati kereskedelem zajlott. A levegő selymesen áramlott a Duna felől, az embervér édeskés illatát elnyomta a pitypang, a borsikafű, a menta illata. Néhány évszázaddal később különféle nyelven beszélő kereskedők, iparosok telepedtek le ott, s velük jöttek a szamarak, a madarak, a nevetés, a hit, hogy az élet folyamatossága fenntartható. Egy-két századdal később a törökök kétszer felgyújtották. Nem egyszerre, hanem százötven év különbséggel. A tűz nyomát benőtte, az embervért beitta a serkenő fű. Kereskedők, iparosok, jó szándékú emberek jöttek, akik abban hittek, hogy az élet folyamatossága még a kanyarban is fenntartható. Március folyamán, amikor nyílni kezdenek a mezők virágai, zöldellni kezd az erdőkben a medvehagyma, megtelik nedvességgel az egykori vár falát belepő moha, a Duna felől pedig nedvességet hoz a szél, egy fiú és egy lány megcsókolja egymást. Messziről szamárordítás, közelebbről fecskék szárnyának suhogása.