A szép kor árnyéka

A szép kor árnyéka

Szerző: Kanyó Ervin

Lehet, hogy csak én képzelődöm. A Mirabeau híd mellett még ott áll az a kis étterem. A pincér is a hellyel együtt öregedett. Régi idők és vendégek. Az elfeledett korok és tűnő emlékek találkozóhelye. Sűrűn betérek oda. Csak úgy, mintha minden a régi lenne. Aznap este is ott volt az az öreg bácsi, aki havonta eljön. Mindig az utolsó vasárnap. Kér egy tál hagymalevest és két poharat. Gyertyát gyújt, szótlanul ül, majd egyszer csak kristálypoharak csendülését hallja. Magában koccint. Itt ismerte meg a feleségét, akit már nem ő, hanem a Szajna habjai ölelnek. Az öreg mindig mosolyog, pedig a szeretett nő már vagy öt éve hogy eltávozott. Visszagondol azokra az időkre, amikor még mindketten fiatalok voltak, és azt gondolták, hogy a nap az ő mosolyuktól süt annyira ragyogón, pedig… Pedig az élet meggyötörte őket, de a Mirabeau híd lábánál mindig megnyugvásra leltek. Ott, ahol először gabalyodtak egymásba. Csókokat váltottak. Úgy érezték, hogy csak ők léteznek ezen a világon, és hogy a Föld értük, nekik forog. Lehet, hogy így volt. Sajnálom az öreget. Mindig illedelmesen köszön, de a múltról nem sokat mesél. Megtartja az emlékeit magának. Ezeket is csupán a pincértől tudom.

Jules. Ott áll mindig az öreg asztala mögött, egy picit balra. Vagy az enyémnél, ha betérek. Azt is megérzi, ha nem a szokásosat akarom rendelni. Egyszer kihozott egy pohár dupla Martinit jéggel és citrommal. Mondta is, ő előre tudta, hogy bár azért tértem be, hogy cognacot igyak, olaszra fogom cserélni. Eltalálta. Mindig eltalálja. Hosszú pénztárcája idősebb, mint ő. Ráncait sem tudja eltakarni, de megnyugtató látni, mert olyankor mindig érzem, hogy a világban minden rendben van. Még akkor is, ha tudom, hogy nem így van.

– Jules, inni akarok! – kiáltottam neki, és már hozta is.

Az egész üveget elém rakta, pedig… az ördög tudja, hogy mit is akartam, de jólesett, hogy megint ihatok egy kis Martinit. Amikor fizetek, megszórja a kis tányérkán pihenő számlát pár szem tejkaramellával. Tudja, hogy így nem fáj annyira, ha éppen vastagabban fogott a ceruzája.

A Mirabeau híd. Ahol megállt az idő. Onnan még látni a tovatűnt remények árnyékát. Az idő elszaladt erről a helyről. Itt hagyott engem a reményeimmel és minden emlékemmel. A Szajnát nézve minden eszembe jut. A folyó tartja elém a tükrét, a látvány pedig keserédes. Már én sem vagyok fiatal. Néha arra gondolok, hogy elsétálok a híd… Ki se mondom, nem éri meg. Akarok még inni meg enni olyan hagymalevest, amilyet az öreg. Aranylót sajtos pirítóssal, ahogy a nagymama készítette. Vagy ő sosem készített? Csak annyit jártam Jules kávéházába, hogy bemagyarázom magamnak. De itt sokat kanalaztam. Mindig örömmel. A falak is ismernek, ahogy én is őket. Régen mindenki köszönt, aki elhaladt erre. Én letegeztem őket, mert akkor még szerettem az embereket. Most valahogy nem tűrök meg szinte senkit. Igaz, csak elsietnek, hozzám sem szólnak. Az utcazenészek még ismerik a régi dalokat, de a járókelők közül nem sokan. Csak a detonáció, amit meg én nem akarok ismerni. Pedig azt hittem, hogy a nosztalgia a divat. Az én szívemben mindenképp. Párizs sem a régi. Gyönyörű és ámulatba ejt most is, de akkor szeretem igazán, amikor egyedül vagyok az utcán, és csak a csöndet hallom, nem az elégedetlen emberek zsivaját és a halk veszekedések morajlását. Bár az is lehet, hogy velem van a baj. Pedig én csak a szép kort akarom visszaidézni. Amikor még az utcára is kihallatszott a zene a kávéházakból, és szebb volt a szép. Táncoltam a szerelmemmel a macskaköveken. A kandeláber fénye átölelt mindkettőnket. Közel bújtunk egymáshoz, és a fülébe súgtam ezernél is többször, hogy mennyire szeretem. Olyankor tényleg megállt az idő. Igazi régimódi történet, ami talán már sosem fog megismétlődni. Pedig még mindig szeretem. Igaz, hogy már ő nincs velem egy ideje. Olyan vagyok, mint az a bácsika, aki magában koccint. Csak én nem kérek magam elé még egy poharat. Inkább megiszom a néhai kedvesem részét is. Így gondolok vissza rá. A Mirabeau hídról nézem a messzeséget. Hátha felém sétál még egyszer utoljára. Mint akkor, azon az estén, amikor megismertem. Most is emlékszem arra a pillanatra. Álmomban átélem újra és újra. Azután felébredek, és folyton várom. Néha látok az utcán egy hasonló arcot. Ordítanék, de nem jön hang, csak suttogás. Amikor végigsétálok a háza előtt, most is hallom nevetni. Azt mondogatja: próbálj meg szeretni!

Most is ott várom, ahol régen. A letűnt évszakok és a szép emlékek találkozóhelyén. Ahol mindig sütött a nap, és az őszi szellő is csak akkor kopogott, amikor átkaroltam. Örömkönnyeinket pedig elmosta az eső. Itt hagyott szótlanul, és még csak nem is értesített előtte. Sütött a nap, amikor elaludt. Amióta elment, én is öregszem, mint a bácsika. Nincs akivel fiatal maradhatnék. Most is sokat ittam, és még csak meg sem fogott.  Az óra most nem is ver. Az idő itt hagy.

 

 

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Bakos Réka

„Isten megáldja!”

Akárcsak egy aggódó szülő vagy unoka, aki már legalább negyedszer emeli fel a telefonkagylót, tárcsáz, kicseng, és senki nem veszi fel. Így érzem magam. Én pedig...

Bakos Réka

„Isten megáldja!”

Akárcsak egy aggódó szülő vagy unoka, aki már legalább negyedszer emeli fel a telefonkagylót, tárcsáz, kicseng, és senki nem veszi fel. Így érzem magam. Én pedig...

Haramza Kristóf

Tragikomédia

Még belegondolni is szörnyű, mennyi meséjét hallottam már Kopogyi Bendegúznak! Múlt éjjel például egy lerobbant kocsmában akadtam rá. Az egyik bolthajtás alatt, egy...

Haramza Kristóf

Tragikomédia

Még belegondolni is szörnyű, mennyi meséjét hallottam már Kopogyi Bendegúznak! Múlt éjjel például egy lerobbant kocsmában akadtam rá. Az egyik bolthajtás alatt, egy...