Douglas Preston – Lincoln Child: Halotti versek. Fordította Kajsza Krisztina. General Press Kiadó, Budapest, 2020
A termékeny és méltán népszerű szerzőpáros, Douglas Preston és Lincoln Child főhőséről, Pendergast különleges ügynökről eddig húsz regényt olvashattunk magyarul. A Halotti versek sorrendben a tizennyolcadik, tehát viszonylag friss (eredetiben 2018-ban jelent meg), de nem csupán kiadási évét tekintve, hanem a szerzőpáros ennyi könyvbe zárt történet után is tud újdonsággal szolgálni. Az FBI-ügynök, Pendergast alakja elejétől kiforrott: rideg, kimért, előzékeny és udvarias, szereti a luxust, többnyire egyedül dolgozik, noha olykor gyámleánya is besegít a bűnösök üldözésébe, az olvasó szerencséjére most nem, munkamódszere nem teljesen illeszkedik a szövetségi nyomozóiroda előírásaihoz és elvárásaihoz, mindenkiről mindent kiderít, és ismereteit az ügy megoldása érdekében zsarolásra is felhasználja, rendszerint sorozatgyilkosok nyomába ered, akik ritkán kerülnek bíróság elé, mert nem élik túl a Pendergast általi leleplezésüket. A tettesekhez a mindenre kiterjedő figyelme, aprólékos nyomfeltárása és briliáns logikai következtetései, pszichológiai és magatartástani ismeretei, rámenős kitartása vezeti el.
Ez alkalommal az FBI New York-i központjából Miamiba küldi a központ frissen kinevezett igazgatója, és egy fiatal, tehetséges ügynököt rendel mellé társnak, hogy az segítse a nyomozásban, meg hogy titokban megfigyelje, mert az igazgató szeretne okot találni, hogy megszabadulhasson a renitens Pendergasttól, aki a nyomozás érdekében a parancsok megtagadásától sem retten vissza. A rendkívüli képességű ügynök mellé rendelt, indián származású Coldmoon (Hideghold) őrlődik a főnöke és a társa iránti lojalitása között, de annak ellenére is Pendergast pártját fogja, hogy nem mindenben ért egyet a módszereivel, bár maga is képes egyszerre kérni, követelni, fenyegetni és zsarolni. Személye végül szimpatikussá válik, és a két ügynök közti súrlódások ironikus és humoros felhangjai gördülékennyé teszik az egyébként is pergő cselekményt.
Florida az Atlanti-óceán partján fekvő, túlnyomórészt sík, homokos, karsztos vidék, tengerpartja sűrűn lakott, kedvező éghajlatának köszönhetően lakossága zömmel idegenforgalomból él, szárazföldje viszont szinte néptelen, sok a tó, és itt fekszik a mocsarairól és a bennük élő aligátorokról nevezetes Everglades Nemzeti Park. A regényben egyaránt színhelyül szolgál az állam legnagyobb városalakulatának, Miaminak a nyüzsgő, szinte soha nem nyugvó turistaparadicsoma meg a hüllők uralta kietlen mocsárvidék, miközben a két különleges ügynök az USA más államaiba is kénytelen kiruccanni a nyomozás sikerének érdekében.
Történik ugyanis, hogy Miamiban gyors egymásutánban ugyanazzal a módszerrel meggyilkolnak három fiatal nőt, torkukat egyetlen metszéssel elvágják, mellkasukból a szívüket kivágják, majd a köztemetők egyikében valamelyik sírra helyezik, ahol tíz évvel korábban öngyilkosságot elkövetett fiatal nők nyugszanak. A rendőrök a kimetszett szívek mellett megtalálják az elkövető írásos üzenetét is, amelyek rendre irodalmi utalásokat is tartalmaznak. Az egy évtizeddel korábban öngyilkos nők mind Miamiban éltek, de más-más államban végeztek magukkal, minden előzmény nélkül. Az egykori halálesetek és a mostani gyilkosságok közti összefüggés egyértelmű, de a rendőrség számára értelmezhetetlen, mindaddig, amíg Pendergast egy rátermett, akkurátus kórboncnoknő segítségével rá nem jön, hogy a temetőkben nyugvó hölgyek nem követtek el öngyilkosságot…
A regény viszonylag sok szereplőt mozgat, rájuk az emberi magatartások galériájának bemutatása érdekében van szükség, van itt szülő-gyermek, főnök-beosztott, férfi-nő kapcsolat, állhatatosság, bosszú, vezeklés, kitartás, dölyf, alázat, árulás, megtévesztés, segítőkészség, profizmus, hanyagság, lojalitás, bajtársiasság, büszkeség, szerénység, előítélet, elfogadás stb. Ami viszont nincsen: semmi misztikum, semmi ember- vagy természetfölötti, sem kérkedés a tudományos ismeretekkel, ami, valljuk be, nem idegen egyik szerzőtől sem. Ám most visszatértek a „hagyományos”, sallangoktól mentes, noha brutális krimihez, hőseiknek saját intuíciójukra, logikájukra támaszkodva kell megoldaniuk egy, illetve több, összefüggő ügyet. A tudomány terepére mindössze a bonctani ismeretek szemléltetése viszi el az olvasót, de a bűncselekmények feltárása érdekében erre feltétlenül szükség volt.
Elég sok könyvet olvastam már mind Douglas Preston, mind Lincoln Child tollából, de még mindig nem jöttem rá, melyiküknek milyen szerepe lehet a közös munkában. Egyelőre odáig jutottam, hogy „amatőr Pendergastként” gyanítom, hogy az indián származású Coldmoon különleges ügynök alakja Preston ötlete kapcsán került a regénybe, ugyanis Preston az Égi jel című regényében foglalkozik a navahó törzs kultúrájával, részletesen leírja kávéfőzési és -fogyasztási szokásukat, ami Coldmoon ügynöknél is megjelenik, noha ő dakota vagy lakota származású, később is megjelenik Pendergast mellett a regényekben. A négykezes munka most is jól sült el, bár kissé zavart, hogy a két különleges ügynök nem kapott az FBI floridai központjában szolgálati gépjárművet, csak egy drogdílerektől elkobzott kocsit adtak nekik használatra, de a regény végére rendőrségi rádió adó-vevő és sziréna is termett a Ford Mustangban. Nem különben meglepő, hogy Pendergast lepusztult, „ideiglenes” irodájában nincsen számítógép, majd Coldmoon egyszerre csak a számítógépen keresgél ugyanott.
Régi olvasója vagyok a General Press Kiadó könyveinek, és dicséretesnek tartom a fordításokat meg a korrektori munkát, de ebben a regényben három nyomdahibát is találtam, ám nem olyat, ami zavarta volna a szöveg nyújtotta élvezetet.