A tudomány bizonyítja Isten létét?
Robert J. Sawyer: Kifürkészhetetlen. Fordította Bagi Gábor. Metropolis Media Group Kft., Budapest, 2014
Az ateistákon kívül az emberiség túlnyomó része hisz Isten létezésében, közülük sokan igyekeznek a Teremtő kinyilatkoztatásának megfelelő életvitelt tartani, a kíváncsibbak szeretnék kifürkészni Isten szándékát, hogy voltaképpen mi is a célja az emberiséggel. Az Úr akaratának tulajdonítják a tömegkatasztrófákat, a háborúkat, az emberi szenvedést egyaránt, mások ilyen esetek kapcsán felvetik a kérdést, hogy ilyenkor hol volt Isten, miért került bele a tervébe a szenvedés és a pusztulás. A válasz kifürkészése a teológia és a filozófia dolga. A tudományos gondolkodás ezen túlmenően arra keres válaszokat, hogy létezhetnek-e az emberhez hasonló értelmes lények a világegyetemben, mert ha igen, akkor azok is a Teremtő tervének részesei. A közhiedelem a világűr értelmes lényeit emberalakúnak tartja, lehetnek apró zöldek, szürkék, magas szőkék, de van kezük, lábuk, szemük, orruk, ezek elengedhetetlenek a hozzánk hasonló életvitelhez. A tudomány szerint ha az űrlények valóban antropomorf teremtmények, testtömegüknek legalább 30 kilogrammnak kell lennie, mert ez termel ki legalább 40 dekás agyat, amely az értelmes gondolkodás előfeltétele. Csakhogy a földönkívüliek lehetnek akár hüllő vagy madár formájúak, élhetnek az óceánok mélyén, nem kötelezően szénalapú a szervezetük, és az sem valószínű, hogy oxigéndús környezetre van szükségük. Ráadásul akár évezredekkel, sőt évmilliókkal előttünk vagy mögöttünk járnak fejlettség tekintetében – miként azt Szűcs Róbert A létezés határtalansága című tanulmányában állítja.
Robert J. Sawjer kanadai szerző sci-fi regényében a világűrből érkezett lény alkata pókszerű, egyenesen egy torontói múzeumban (Royal Ontario Museum) tűnt fel, azzal a feltett szándékkal, hogy megismerje az emberiség történelmét, és igyekezzen azt elhelyezni Isten tervében. Balszerencséjére egy ateista muzeológusba ütközik, a pók, Hollus vele szemben hisz a Teremtő létezésében, így a tervezett világról szóló érveit ütköztetheti dr. Thomas Jericho muzeológus tudományos megközelítéseivel.
A történet elbeszélője úgy meséli el az aranyszínű pókra hasonlító földönkívüli érkezését, mintha egy bárpult mellett üldögélve, kedélyesen csevegne. A szimpatikus helyzet komikumát és közvetlenségét fokozza, hogy a céltudatos idegen lény tökéletesen beszéli az angol nyelvet. Az ember(iség) és egy földönkívüli első találkozásának ilyen kedélyes, minden drámaiságot mellőző leírásával még nem találkoztam. A kapcsolatfelvételnek viszont semmiféle hatása nincsen a Föld lakosságának számára, mintha meg sem történt volna. (Akkor meg mi értelme az egésznek?)
Az önmagát Hollusnak nevező idegen száznál több fényévet utazott már a világűrben, miközben három civilizáció esetében azt állapította meg, hogy bolygóikon ugyanannyi ciklusban, ugyanazon időszakban pusztult ki az élővilág, hogy egy új faj válhasson dominánssá, amit eleve Isten tervének fizikai megvalósításaként értelmez, mondván, ilyen mértékű egybeesés nem lehet a helyi (klimatikus) események folyománya. Hollus nőnemű, tudós, bölcs és racionális, magatartásával kicselezi a földi hatóság igyekezetét, hogy rákényszerítsék a két civilizáció találkozásának esetére kidolgozott, bugyuta protokollt. Arrogánsnak tűnik, miközben nagyon szívélyes, csak éppen Jericho doktoron kívül mással nem hajlandó társalgásba bonyolódni, ugyanis mindkettőjük szakterülete az őslénykutatás. Az író Jerichót enyhén humorosnak és önironikusnak ábrázolja, Hollus észszerűségét pedig a földiek számára meghökkentőként jeleníti meg. Hollus nem a teológia mentén érvel Isten léte, világteremtő munkája mellett, hanem a matematika, a fizika, a kémia, a biokémia tényeit felvonultatva, a Nagy Tervezőként képzeli el, aki a világegyetem paramétereit olyan optimálisan állította be, hogy létrejöhessen az élet az univerzumban, ami kitermeli az intelligens, domináns fajokat egyes bolygókon, amelyek ugyanazoknak az egyetemes törvényszerűségeknek vannak alárendelve, és ezek a szabályozó mechanizmusok teszik lehetővé a fennmaradásukat is. Persze Isten sem tévedhetetlen – ez is benne van a pakliban.
Hollus nem biológiai lényként feltételezi a teremtő Isten mivoltát, hanem egy test nélküli intelligenciaként, amely még az élet megjelenése előtt képződött meg, ő tervezte az életet, amit többször elrontott, vagyis ő sem tökéletes, majd újrakezdte az egészet. Érvei annál kevésbé győzik meg földi tudóstársát, hogy az tüdőrákban szenved. Ez a tény erősen korlátozza az isteni gondviselésbe vetett hitét, valamint az Intelligens Tervező elképzelésében a betegségek tolerálása iránt, az életért való közdelem során mások elpusztítása felett már napirendre tért. És most, hogy az emberiség végre találkozott egy idegen civilizációval, amelynek egyik képviselője csupán vele hajlandó szóba állni a Föld (akkor még) hatmilliárd lakosa közül, neki legfeljebb csupán egy év maradt hátra az életéből.
A sci-fi a tudományos-fantasztikus irodalom elnevezésének rövidítése. A kanadai szerző sci-fije inkább a tudományra hajaz, mint a fantasztikumra. Ez utóbbi pusztán kiindulópont, megteremti három intelligens faj találkozását, amelyek fejlettségi foka között mindössze egy, legfeljebb két évszázad különbség van, semmi látványos csinnadratta nem történik a regényben, inkább egy elhúzódó asztali beszélgetésnek tűnik, amelynek során a vitapartnerek a természettudományok (matematika, fizika, kémia, biológia, csillagászat, földtörténet) érveinek ütköztetésével igyekeznek bizonyítani meggyőződésüket az intelligens tervezésről, az isteni beavatkozás szerepéről az evolúcióban. Az érvelések során segítségül hívott természettudományi, etikai, matematikai, sőt a mindennapi életből, például a gasztronómiából leszűrt ismeretanyag mennyisége és felhasználása lenyűgöző. Az is a fantasztikum körébe tartozik, hogy a földönkívüliek egyik faja az erkölcsösség kérdését a matematikára vezeti vissza, a másik faj viszont nem ismeri a számtant, olyannyira, hogy számolni sem tud, mert nincsen szüksége erre a készségre, ugyanakkor a moralitást velük született érzékenységgel közelítik meg. A vitázók társalgását megtörő történetszál a földi őslénykutató rákbetegsége, valamint egy vallási fanatikusokból álló csoport feltűnése, amely előbb abortuszklinikákat robbant fel a hit védelmében, majd a torontói múzeum őslénykövület-gyűjteményét veszi célba, állítván, hogy őslények nem szerepeltek az isteni teremtésben, azok hazug állítások hamis bizonyítékai. (Ez a történetszál teljesen felesleges és semmitmondó.) Meglepő módon az nem zavarja a terroristákat, hogy az általuk megsemmisítendő leleteket éppen egy csoport földönkívüli tanulmányozza a múzeumban. A földönkívüliek beleférnek a teremtésről vallott elképzelésükbe, de a dinoszauruszok már nem.
A regény felén túl vetődik fel az első fantasztikus elképzelés, miszerint az eleve agresszív intelligens fajok vagy kipusztítják önmagukat, vagy feltöltik tudatukat a virtuális világba, ahol fiatalon, egészségesen, boldogan élnek, és soha nem halnak meg. A halálán lévő földi őslénykutató továbbra sem képes megváltozni, már a feleségével is az unalomig olyan eszmecserét folytat, mint Hollusszal. Illetve mégis változik, megrögzött evolucionistaként megkísérti az Isten létébe vetett hit, erre készteti a családja és a barátai iránti szeretet, az erkölcsös élet, a mások lelkiállapota, szenvedése iránti empátia. A Kifürkészhetetlen olyan mű, amelyben a szerző egyszerre szeretné felmutatni minden tehetségét: hemzseg a tudományos ismeretektől, valamint az azokból levonható logikai következtetésektől, ugyanakkor erős a pszichológiai háttere, a végén pedig még (feleslegesen) behoz egy terrorista szálat is, hogy a bűnügyi történet lehetőségével kacérkodjon. Végül a világvége elérkezésének fenyegetése visszavezet a képzelet (a realitás?) világába.
Robert J. Sawyer termékeny sci-fi író, több, magyarul is olvasható művét jelentős elismerésben részesítették. A Kifürkészhetetlen című regényében viszont a tudományos érvelésként bemutatott párbeszédeken kívül nem történik semmi. Illetve ami történik, azt egy húszoldalas elbeszélésben össze lehetne foglalni. A műfaj tekintetében olyan ez a regény, mintha hatvan–hetven évvel korábban írták volna. Én azért olvastam el, mert szeretem a filozófiát, a logikát, az észszerűséget – viszont ezek miatt sem kedveltem meg.
A SZERZŐ MEGJEGYZÉSE: Mindazok a könyvek, amelyekről ebben a rovatban írok, megjelenésük idejétől függetlenül üzleti forgalomban vannak, beszerezhetők.