Németh Ferenc: A formabontó nemzedék. A Symposion első nemzedékének indulása az Ifjúság című lapban. MTTK, Szabadka, 2022
Dr. Németh Ferenc forráskutatáson alapuló monográfiája a Symposion folyóirat első nemzedékének az Ifjúság című laphoz kötődő indulását dolgozza fel. A kötet az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara gondozásában jelent meg. Dr. Hózsa Éva bevezetője, majd az első nemzedék jelentkezésének (1954–1956) és kibontakozásának (1958–1961) felvázolása után hat fejezetben foglalja össze a Symposion irodalmi mellékletből meghatározó irodalmi, művészeti jelentőségű és hangú folyóirattá alakulását.
Hogy mit is akart pontosan a Symposion-nemzedék, milyen hitvallással indult, azt nem tette közzé tételesen a melléklet első számában, ám úgy tűnik, hogy csaknem ugyanazt, mint az idő tájt egy csoport fiatal zágrábi író, akiknek kiáltványát a Symposion csaknem egy teljes oldalon közölte. Ebben az alábbi követeléseket olvashatjuk: „Olyan irodalmat, amely élénken és tevékenyen kiveszi részét napjaink társadalmi és politikai eseményeiből, tehát olyan irodalmat, amely társadalmi kötelezettséget vállal. Eszerint olyan írókat is, akik kötelezettségvállalása művészi alkotásaikban valósul meg, és nem irodalmi státusukban. (…) Azt akarjuk, hogy a mai korszerű irodalmunk megtartsa kontinuitását a hagyományokkal, a múlt tagadhatatlan értékeivel, de hogy ugyanakkor lépést tartson a jelen világirodalmának céljaival és megvalósulásaival. Legyünk modernek, de a magunk módján modernek.” (Symposion, 1962. febr. 15. 8. sz.) – olvashatjuk az első, Egy irodalmi nemzedék „új hangja” című fejezetben, melyben a szerző versekkel is illusztrálja, hogyan hoztak új hangot a költészetbe a Symposion-nemzedék új tagjai. (Tolnai Ottó: Doreen, Ladik Katalin: Androgyn, Domonkos István: Kontrapunkt.) Mindhárom vers „új minőséget” jelent, megjelenésük eseményszámba megy. (Bosnyák István: „Új versek”. Symposion, 1963. márc. 7. 48. sz.) A második fejezet A kritika mint a dilettantizmus elleni fegyver, avagy harc az irodalmi és művészi értékekért cím alatt a kritikai hangot idézi meg, amit a symposionisták használtak, erőteljesen bírálva a provincializmust, igen magasra téve a lécet az irodalmi és művészeti értékek elbírálásánál. Vezérelvük szerint „ne az írót, ne az embert, hanem a könyvét bíráljuk”. Harmadik fejezetként a Nyitás a környező irodalmak és a világirodalom felé témakört vizsgálja a szerző, melynek két rovatot szenteltek a sympósok (Ex libris és Panoráma), a délszláv és a külföldi lapokat, folyóiratokat szemlézve. Jelentős volt műfordítói tevékenységük is. Majd Viták társadalmi és irodalmi életünk korszerű kérdéseiről cím alatt tárgyalja, hogy a lapban az Ifjúsági Tribünön lezajlott, éjszakába nyúló vitaesteket is kivonatosan ismertették, amelyeknek fontos közönségnevelő és véleményformáló szerepük volt. „Mi a megbotránkozást is vállalni mertük és merni akartuk” – mondta egy alkalommal Végel László. (Symposion, 1963. márc. 21. 49. sz.) A Symposion könyvsorozat kiadását is megkezdte, Tolnai Ottó Homorú versek, Domonkos István Rátka című verseskötetei után a harmadik a Kontrapunkt volt, amely Bányai János és Bosnyák István válogatása nyomán a Symposion melléklet 1961 és 1963 közötti írásaiból adott közre egy válogatást.
A Symposion melléklet 1964. szeptember 24-én a 78. száma után megszűnt, és folyóirat formájában önállósodott. 1964. december 7-én az Ifjúsági Szövetség Tartományi Vezetőségének Elnöksége határozatot hozott az Új Symposion című, havi „művészeti kritikai folyóirat” alapításáról. „Olyan kulturális orgánum lesz, mely nem fog tartani a mindenféle szentimentalizmustól mentes lényegig ható kritika szükségszerű velejárójától, a kockázattól” – nyilatkozta Bosnyák István a lapról. (Ifjúság, 1964. dec. 17. 41. sz. 11.)
Németh Ferenc a kötetében a Symposionról megjelent véleményeket, értelmezéseket és értékeléseket is összegzi, majd részletes irodalomjegyzékkel és bibliográfiai apparátussal zárja tanulmányát. Hiánypótló műként tekinthetünk a munkájára, mert az Új Symposion az első számának megjelenésétől kezdve fordulatot jelent a vajdasági magyar irodalmi életben, új hangokat, szemléletváltást hozva magával.
A nemzedék egyik legkiemelkedőbb tagját, dr. Bányai Jánost idézve „…a hang felerősödik, az új, addig ismeretlen és nem a kisebbségi irodalomértés szótárába tartozó fogalmak és szavak, szertartások és gesztusok még inkább elszaporodnak, és ezzel együtt új irodalmi meg művészeti törekvések, beszédmódok, szándékok, vállalkozások tűnnek fel.” (Diszkontinuitás és versbeszéd. Az Új Symposion homályos útja az avantgárdtól a neoavantgárd és posztmodern felé. In Egyre kevesebb talán. Forum, 2003.)