Poós Zoltán: Rock and roll Áruház. Ez a divat 1957–2000, Corvina Kiadó, 2018
„Nem megmondtam, bontott csirkét hozzál?” – a szocialista időszak emblematikus reklámjainak idézetei hívószavak, amelyek nyomán beindul az emlékezés a szocializmus ma már elsüllyedt világára, tárgyaira, meghatározó termékeire, zenéjére, élményeire. Olyan időszak emlékezeti lenyomatai ezek, amikor a háttérben mindig szólt a Sokol rádió, és a hétfői adásszünet után a keddi televíziós sorozatokat várták a kedves nézők.
Aki először előhívta retró emlékeinket, Poós Zoltán volt, előbb a Szivárvány Áruház, majd az Állami Áruház című kötetében és most a Rock and Roll Áruház című, legújabb mestermunkájában, amelyben divattörténeti áttekintést nyújt a szocialista időszakról, a tőle megszokott olvasmányos stílusban. A kiadvány különlegessége, hogy nemcsak korabeli fotók, hanem az adott tárgyak fényképei is láthatók, amelyek a szerző magángyűjteményéből származnak.
A kötetnek alapvetően két célközönsége lehet: egyrészt a generációs emlékezet lenyomata, hiszen akik átélték a kort, meglátva az iskolatáskát, már énekelhetik is, hogy de nehéz az iskolatáska. Az otthonkás részt olvasva pedig ott lebeghet lelki szemeink előtt anyukánk otthonkában, egy tál süteménnyel. Emellett ajánlható azoknak a nemzedékeknek is, akik nem élték át ezt a kort, így számukra egzotikus időutazás lehet az olvasás. Ez a kötet leletmentés egy félig elsüllyedt hétköznapi világból, amelyet emlékezetünk tart életben.
A fogyasztástörténet, vagyis Konsumgeschichte népszerű a németeknél is, nem véletlen, ott az egykori NDK tárgyi kultúrája áll az elemzések középpontjában, amire akár Ostalgie-val (Nosztalgia az NDK iránt) tekinthetnek az egykori DDR Bürgerek (NDK-állampolgárok).
Jogosan kérdezhetjük: mi a nosztalgia tárgya? A biztonságérzet, hogy nem volt munkanélküliség, úgy tűnt, megállt az idő, nem változik semmi, minden évben vár a Plattensee (Balaton.) Mindenki tudta, hogy Honeckerről, a párt első titkáráról nem lehet vicceket elsütni a gyárban, mert akkor azonnal megérkezik a Stasi alkalmazottja, és elviszi a viccmesélőt.
Poós Zoltán kötetében olvashatunk az alföldi papucsról is, sőt a Lacoste póló és a susogós melegítő is szerepel a repertoárban, tehát gyakorlatilag a 2000-es évek elejéig kitekint, még a hasi tasi, vagyis az övtáska sem marad ki. Szerencsésebb lett volna az időbeli határvonalat meghúzni 1989-nél, és egy következő kiadványban foglalkozni az 1990-es évek divatjával, mert ez némileg megbontja a kötet koherenciáját.
Olyan nüanszok is kiderülnek, hogy az ún. ávós bőrkabátot később Depeche Mode-osok hordták. Ezek a részletek azért is nagyon érdekesek, mert a hiánygazdaságban, ahol egy szubkultúra külső jegyeit csak az újságokból lehetett ellesni, mint például a punkok esetében, szükség volt a leleményességre is, hogy a külső megjelenés autentikus legyen annak ellenére, hogy itthon nem voltak kaphatók bizonyos ruházati termékek. Szó esik farmerekről is, például az áhított Levi’sről. Gondoljunk csak arra, hogy aki átélte a kort, bizonyára van farmerhez kapcsolódó története is, hogyan jutott vagy nem jutott hozzá az áhított ruhadarabhoz, ami egy falatka Nyugatot szimbolizált.
Vagy emlékszünk még arra, milyen felirat díszelgett az iskolaköpenyeken? Ez is szerepel a kötetben: Diolen Mobi. Bár annak idején számomra általános iskolásként ez varázsigének tűnt, ma már tudom, hogy iskolaköpeny-márka volt. Az iskolaköpeny a ruha feletti kötelező viselet volt a szocialista időszak általános és középiskoláiban. Egyfajta egyenlőséget fejezett ki, nem látszott alatta, ki milyen ruhát visel, így az sem, ha szegényesebben vagy divatosabban öltözött a tanuló. Ez volt az iskolaköpeny viselésének ideológiai háttere, az egyenlőség kifejezése a ruhaviseletben is. Bár a hivatalos beszédmód szerint a társadalomban egyenlőség volt, ténylegesen sosem valósult meg, és ez látszott a tanulók ruhaviseletében is. Az 1980-as évekre azonban már a köpenyviselet sem maradt egységes, lehetett lázadni a köpeny nyitva hordásával, egyéni díszítéssel (hímzés, Rolling Stones-jelvény). Ne feledkezzünk meg a diplomatatáskáról sem, amelyet nem diplomaták, hanem iskolások használtak iskolatáskának, és nagyon menőnek számított.
Mindenképp érdemes elolvasni a könyvet, akár nosztalgiázni vágyunk, akár bepillantani egy mára letűnt világ divatkultúrájába.