Aaron Blumm: Ki ölte meg a Török Zolit? Életjel–Kalligram, Szabadka–Budapest, 2022
Sokáig váratott bennünket Aaron Blumm a Török Zoli-történetek folytatásával. A tavaly kiadott Ki ölte meg a Török Zolit? és a Forum Könyvkiadónál korábban napvilágot látott Biciklizéseink Török Zolival című kötetek megjelenése között tizenegy év telt el. A biciklizés poétikájának elméleti kidolgozását ezúttal is hiába várjuk írónktól, akinek blogjaként indult a történet a világhálón. Biciklis bejegyzéseivel 2011-ben elindított egy olyan történetfolyamatot, amelynek központi motívumával felvonultatta a biciklizéskultúra és -hagyomány gazdag jelentéstárát, még inkább árnyalva annak sokrétűségét. A biciklizések számos világirodalmi vonatkozása mellett Szentelekynek a vajdasági magyar irodalomban kultikus tárgyként számontartott kerékpárja is idekapcsolható, intermediális kitekintésként pedig Szajkó István festményeit is idesorolhatjuk. Könyv formátumú irodalmi művé nőtte ki magát az első rész, a fiktív levelekből, illetve levélfragmentumokból. A könyv számos rejtvényt kínál az olvasónak, az egyszerű utalástól az intertextekig, további tereket nyitva meg az értelmezésben.
A szerzőt idézve: „A faluban, ahol élek, mindenki a bizonyosságot kereste, és arra volt kíváncsi, vajon ki lehet Török Zoli, ki az, akivel együtt biciklizem. Miközben folyamatosan találgattak, én végig próbáltam mindenkit elbizonytalanítani, hogy ne lehessen beazonosítani senkit, ezzel azt hangsúlyozni, hogy nem az a lényeg, hogy kik a konkrét személyek, kikről mintáztam a hősöket. Számomra nem a földi, inkább az égi szerelem volt a fontos, ami felé a hőseim bicikliznek.” (Bicikli ég és föld között. Interjú Aaron Blumm tandemíróval. www.prae.hu, 2011. augusztus 21.)
Aaron Blumm szövegeit olvasva nem tudunk elvonatkoztatni a Dombosi történetektől (1998). Török Zoli mögött is ott vannak a fiktív és valós helyi színek, a kitaláltakat a valósággal egymásba vegyítő személyes történetek és a mindannyiunk számára ismerős vagy ismerősnek tűnő világ. Ki nem hallotta hírét a Misztiksznek, vagy utazott a dombosi metrón, körhintázott a falusi búcsúban, csúszdázott az óvoda udvarán, útközben szellemes vicceket mesélve, miután együtt kiraboltuk a Vajdasági Bankot?
Aki egyszer belépett a zónába, nem tud kimenekülni belőle. A dombosi mátrixban a szövegek magukba szippantják olvasójukat. „Csáth vadul hajt, Tornyosnál lefékez egy pillanatra és elrobog Topolya irányába.” (Csáth kocsit hajt, 2006)
„Sem az első, sem a második kötetben nem lehetett tudni, hogy Török Zoli valóban létezik-e. Feltételezhető, hogy valamikor létezett, de több utalás is van arra, hogy már halott. Az első kötetnél az időtlen égi szerelmet szerettem volna ábrázolni, a másodikban pedig a mi világunkat, melyben a nyelvezettel is próbáltam reflektálni a mának a pokolszerűségére” – vallja könyvéről és főhőséről az író. (Egy újabb kalandos utazás. Magyar Szó, 2022. december 17.) Irodalmi alakmás is Török Zoli. Mint nagy elődeivel irodalmunkban, a titoknak, a rejtelem létének és keresésének útján járunk vele. Törvényen kívüli és feletti, időn kívüli és megfoghatatlan. Mégis, az ő szemével látunk, tükör által, homályosan. Pokoljárás a templomban, a szigeten, a kolostor tövében, a közösségi oldalakon, a virtuális és valós térben. Az időtlen égi szerelem a mában manifesztálódik, testet ölt, beteljesül. De előtte még „vissza kellett mennem a múltba, hogy lássam, minként folytatódik a jelen”. Aaron Blumm-mal együtt nyomozunk is – két identitás – vagy több? – és hány Török Zoli? Férfi vagy nő? Ördög vagy angyal? A nyomok a szövegbe vezetnek, valahol jól elrejtve. „Utánam, olvasó!” – mondhatná, és mi követjük. Így kerülünk bele „ebbe a végtelen spirálba, ahonnan nincs mindig kimenet”. Mert mélységes mély a múltnak kútja, de Török Zoli szerint „nem az idő halad: mi változunk”.
Török Zoli újra itt van. Elbizonytalanít és bizonyosságot ad. „Helye van az örömnek, helye a szomorúságnak. Ideje az átoknak és ideje az áldásnak.” Ideje van Török Zolinak, mert „mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt”. Magasságokba emel és mélységekbe zuhanunk vele. A Pokolból a Purgatóriumba vezet, az emberélet útjának felén. Kalauza Aaron Blumm, Csáth, Klára, B. J. … Eltévedtünk a sötétlő erdőben. „A csodákban hiszek, nem a véletlenekben, de már nem várok csodát. Csak rád várok.” De ki a csoda valójában Török Zoli? Akinek füle van hozzá, meghallja… „…és én adok neki egy fehér kövecskét, a kövecskére írva pedig egy új nevet, melyet senki nem ismer, csak az, aki megkapja.” (Jelenések könyve, 2, 17)