Kőszegi Ábel: Töredék. Radnóti Miklós utolsó hónapjainak krónikája. Forum, Újvidék, 2021
1944 májusában Radnóti Miklós Shakespeare Vízkeresztjét fordította, amikor megkapta a SAS-behívót Vácról, közérdekű munkaszolgálatra. Huszadikán vonult be, úgy hírlett, leváltani mennek Szerbiába az 1943-ban behívottakat. Borig vonat szállította őket, majd a Žagubice melletti Lager Heidenauból szeptember 17-én indult a fogolymenet Magyarország felé.
A több mint egy hónapig tartó erőltetett menet utolsó hetében a már járni sem tudó költőt a győri kórházba irányították. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg volt a súlyos sebesült és áldozat a romok alatt. A beteg munkaszolgálatosokat egyetlen győri kórház sem fogadta be, köztük Radnótit sem. Halálának pontos körülményei nem teljesen ismertek, de egyes források szerint Marányi Ede honvéd alezredes parancsára Tálas András hadapródőrmester ötfős kerete élén 1944. november 9-én Abda község határában lőtték le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, huszonegy társával együtt. A negyedik Razglednica sorai – „Tarkólövés. – Így végzed hát te is…” – az ő végzetét is előrevetítették. Az áldozatokat a Győrhöz közeli Abda község határában tömegsírba temették, mocsaras, ingoványos területen.
Így végezte be fájdalmasan fiatalon, borzalmas körülmények között életét Radnóti Miklós.
Tragikus sorsú költőnk utolsó hónapjainak krónikáját Kőszegi Ábel tárja fel a Forum Kiadónál megjelent kötetében, mely az 1972-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó által közreadott első kiadás módosított változata. Felbecsülhetetlenül fontos munka ez, az elérhető dokumentumokat feldolgozva, az események túlélőit és szemtanúit megszólaltatva rekonstruálta Radnótinak a bori szolgálatos táborban töltött hónapjait – olvashatjuk a kötet fülszövegében. Bár szigorúan tudományos módszerrel dolgozott, az adatközlők személyét kényszerűségből nem fedhette fel, ezért a dokumentaritást irodalmi eszközökkel színezte át. Így született ez az egyedülálló írás, amelyet visszafogottan erőteljes prózastílusa megrendítő irodalmi alkotássá tesz, de amely minden részletében hiteles tényfeltáráson nyugszik.
Az, hogy csaknem ötven év után újra kiadják Radnóti Miklós utolsó hónapjainak krónikáját, mindenekelőtt a „versvándornak”, Tóth Péter Lórántnak köszönhető, aki 2019-ben Bortól Abdáig gyalogosan járta végig Radnóti Miklós költő és munkaszolgálatos társainak 1944. évi halálmenetét. Ez a könyv szolgált a kalauzaként, és a Vajdaságban számos helyen előadott Radnóti-est is erre a krónikára épült.
A második világégés magával hozta azokat az iszonyatos kegyetlenségeket, amelyek által Radnóti sorsa is bevégeztetett. A költő soraiban ott a felismerés, hogy a világban „megáradott a gonoszság” – „Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, / s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek” – és ez minden kor emberének szól.
A Radnóti-életmű ezen két hónap alatt született költeményeiben (a Bori notesz versei, melyek lezárják a borzalom tapasztalatait) a sorspéldázat, az elviselés, a túlélés, a védekezés moráljának kiépítése, az élet szépségének, az örömnek és az ezt ellehetetlenítő tényezőknek a tudomásulvétele egységesül.
Van-e létjogosultsága a 20. században egy olyan költészetnek, mely nem annyira hirdeti a jóságot, mint inkább gyakorolja, a világra, az életre való igent mondásra, a szelídségre, az áhítatra és a derűre van hajlama? A Radnóti-értékelés ezen kérdéseire egyértelmű igen lehet csak a válasz.
Radnóti Miklós életének utolsó óráit Kőszegi Ábel könyvében egy parasztasszony visszaemlékezéséből rekonstruálja, aki utoljára látta életben a költőt.
„Az egykori parasztasszony ma már úgy emlékszik vissza, hogy amikor a gátőrháznak tartott, azon a novemberi napon, látott egy középkorú férfit a munkaszolgálatosok között, aki a szekérkeréknek támaszkodva ült, és írt egy nagy, fekete füzetbe. Amikor visszafelé jött a gátőrrel, akkor már a férfi nem írt, csak feküdt a gát oldalában, arccal a bécsi országút felé, és az eget nézte.”
A példaszerűen tárgyilagos szemléletű műben pontos tényfeltárás, dokumentarizált, mozaikként összerakott visszaemlékezések összegzése található. Mégis, hogy a borzalmakat közvetlen közelről érzékeljük, magát a költőt idézzük, aki előrevetíti tragikus végzetének bekövetkeztét a halálból visszaküldött élmény leírásával, 1944. október 31-én Szentkirályszabadján írt Razglednicájában.
„– csak feküdj nyugodtan. / Halált virágzik most a türelem. – / Der springt noch auf, – hangzott fölöttem. / Sárral kevert vér száradt fülemen.” Radnóti Miklós harmincöt évet élt.