L. Móger Tímea: Sajátfalu. Művészetek Háza, Veszprém, 2022
A Doroszlón élő és alkotó L. Móger Tímea költő, újságíró és művelődésszervező legújabb kötete a Veszprémi Művészetek Háza gondozásában jelent meg. Ezzel együtt öt önálló kötete látott napvilágot: a Kollázs (Areión, 2012), az Innensemerre szigetecske (zEtna, 2015), a Homo labilis (zEtna, 2018), a Falvédőszövegek (Areión, 2020 – e-könyv, 2021 – nyomtatás), valamint egy filmforgatókönyv (Menni vagy nem lenni). Verseit, kisprózáit rendszeresen publikálja vajdasági és Kárpát-medencei irodalmi, művészeti folyóiratokban, társszerzője több antológiának. Verseit szerb nyelvre is lefordították, művei képzőművészeket is megihlettek. Ő maga fotómanipulációkat is készít, melyek kötetének illusztrációi is ezúttal.
A verseskötet címe Sajátfalu, amely utalás arra, hogy a költőnő most saját közegét, saját faluját, életterét jelöli ki versei színhelyéül. Bevallása szerint Doroszló és Nyugat-Bácska is eléggé zárt közeg, de erőteljes jellegű, és csodálatos értékei vannak. „Öreg lelkű tájban / Lampionok / Alatt lakó / Alattvalók/… Ellep a tény / Hazamennék / De itthon vagyok” (Menekült tavasz) – ezek a sorok a „tájbazártság” létélményét írják versbe. Georg Simmel A táj filozófiája című tanulmányában olvashatjuk a következőket: „Úgy vélem, az a szellemi tett, amellyel az ember valamely jelenségkört a »táj« kategóriájává alakít, a következő: önmagában elegendő egységnek érzett zárt szemlélet, amely mégis valamilyen végtelenül tágasabbal, messzebbre áramlóval fonódik össze”, ahol „a természetegész állandóan áthágja, feloldja a táj önkorlátait, s ezt a kiszakított, önállósult darabot átszellemíti a végtelen összefüggésről való homályos tudomás”. L. Móger Tímea verseiben ezek a belső tájak azok, amelyekben a földrajzi, a történeti és a saját belső, személyes táj összetalálkozik. Olyan utalásháló, többértelműség és nyelvi játékok variációi gazdagítják, melyek kiteljesítik a költői világot, és ezt a kötetet méltán nevezhetjük a költőnő leginkább „tájérzékeny” művének.
Korábbi köteteinek a magány volt a meghatározó eleme, most pedig ez kibővült a tájba zárt magánnyal. „Magányosnak lenni könnyű / Boldognak lenni nehéz” ([Z]űrhajó) és „Duzzadó magány / Az ember teste” (Karanténvirágok) – írja, és akárcsak a korábbi kötetek versei, ezek is versgondolatok, asszociációs fragmentumok, költői szó- és mondatjátékok, a magány problematikáját ezúttal a tájba vetítik ki. Fehér Ferenc és Herceg János költészetét ihletforrásként maga a szerző jelöli meg, szellemi örökségük hatalmas inspiráció számára. (D. D.: A külső és belső tájak. Magyar Szó, 2022. június 27.)
A kötet verseit négy ciklus tagolja: Karanténvilágok, Kivetkőzés, Sirály a vetésben, Programversek. A Sirály a vetésben ciklus címadó versében – „Innen nem / indulnak buszok / ide nem érkeznek / buszok” – Doroszló úgy jelenik meg, mint egy száműzetés helyszíne, zárt közeg, amelyből nem lehet kilépni, ahova vissza kell térni, amely fogva tart történelmével, múltjával, de mégis: élhető és éltető közeg: „mindenhol jó / de itt- / hon” ([F]alak).