Pekár Tibor: A Szabadkai Zeneiskola története. Életjel, Szabadka, 2021
A Szabadkai Zeneiskola nemcsak az ország legrégebbi zenedéje, hanem az egyetlen olyan oktatási intézmény Szerbiában, amelyben magyar nyelven is folyik középfokú zenei képzés. Az itt érettségizett magyar ajkú növendékek Belgrádban, Budapesten, Grazban vagy másutt tanulnak tovább. Természetesen nem mindenki válik művésszé, zenepedagógussá azok közül, akik elvégzik az alap- vagy középfokú zeneiskolát, de azok is, akik egészen más pályát választanak, a művészetet jobban értő, érző és szerető, hangverseny-látogató felnőtté válnak, a napi többórás gyakorlás munkafegyelemre szoktatja az itt tanuló növendékeket, a koncertek, a versenyek a közönség előtti magabiztos fellépést hozzák magukkal.
Pekár Tibornak a zeneiskola másfél évszázados történetét megörökítő könyve alapos, precíz, átfogó mű a Szabadkán folyó zeneoktatás múltjáról és jelenéről. A városi közgyűlés 1868. augusztus 28-án döntött az intézmény megalapításáról, érdekes áttanulmányozni az első alapszabályzatát, átböngészni, hogy az év őszétől kik alkották az első tanári kart, hogyan álltak össze az órarendek. A zeneiskola fontos volt a szabadkaiaknak, érdeklődve figyelték az itt folyó munkát, a diákhangversenyről szóló első beszámolót a Szabadka és Vidéke 1878. június 13-ai számában olvashatjuk, hogy ez a koncert nagyszámú közönség jelenlétében zajlott. Az év végi vizsgahangversenyeket akkoriban szinte minden alkalommal végighallgatta a polgármester, a városi tanács több tagja, sőt nem egy alkalommal a főispán is. Nagy gonddal választották meg a tanári kart, az igazgatót. Pekár Tibor könyvében érdemes áttanulmányozni például az 1888-as keltezésű, A szabadkai városi zenede ügyszabályai című, az intézmény életének minden fontos szegmentumára kiterjedő dokumentumot, amelyet Mamuzsich Lázár polgármester írt alá. Érdekes párhuzam a kötetből, hogy a zeneiskola 1988-ban elfogadott alapszabályzata már 264 cikkelyt tartalmaz. Fő jellemzője, hogy az intézmény munkájának irányításában és ellenőrzésében jelentős szerep jut az iskola tanulóinak, a szülőknek s általában a „dolgozóknak”. Aki átélte a szocialista önigazgatás időszakát, annak ismerős a megfogalmazás.
A könyv szerzőjének alaposságát bizonyítja, hogy részletes betekintést nyerünk abba, hogy az első évtizedekben, illetve a későbbiekben – a két világháború között, a háborús években, az 1945 utáni évtizedektől napjainkig – hogyan zajlott az iskolai élet a mindennapokban. Képet kapunk arról, egy-egy rendelet, iskolareform, egy-egy meghatározó igazgató hogyan hatott az intézmény életére. A sokféle adat között rábukkanhatunk olyasmire is, hogy az 1922/23-as tanévben a 398 növendék közül 151 volt szláv ajkú, míg egy évvel korábban még csak 117. Az 1971/72-es tanévben az alsófokú zenedében a diákok mintegy fele magyar nemzetiségű volt, a középfokú zenedében pedig kétharmada. A tanár- és diákkoncertek műsorfüzeteiből arról is értesülhetünk, mely zeneszerzők mely művei hangzottak el az adott hangversenyen. Ezek között vannak ma is népszerű komponisták ismert zeneművei, valamint manapság kevésbé divatos szerzők alkotásai is. Pekár Tibor a kiemelkedően tehetséges növendékekről is ír, sokuk esetében későbbi pályájuk alakulásáról is értesülhetünk. Ahogy haladunk az időben, a Szabadkai Zeneiskola egykori növendékei egyre több olyan tanár nevével találkozhatnak, akik őket is tanították. A rangos diákversenyekről hozott díjak pedig rávilágítanak, egy-egy mai elismert művészünk már zeneiskolás éveiben milyen kimagasló teljesítményt mutatott fel. Sőt, a rangos versenyekről díjjal hazatérők között olyanok nevére is rábukkanunk, akik érettségi után nem zenei pályára léptek, hanem egészen más területen érvényesültek.
Pekár Tibor közli a Szabadkai Zeneiskolában 1945 és 2018 között oklevelet szerzett növedékek névsorát évekre lebontva. Sok meghatározó tanáregyéniség, zeneművész, az élet, a művészet más területén magának nevet szerzett személy nevét találjuk meg a listán. S a mellékletben szerepel egy felsorolás arról is, hogy 1955-től mely diákok léptek fel a Szabadkai Filharmónia koncertjein – ami mindig is nagy elismerésnek számított –, s természetesen a szerző itt is közli azt, akkor mely zeneszámok szerepeltek műsoron.