Chris Carter: A keresztes gyilkos. Robert Hunter-thriller. Fordította Markwarth Zsófia. General Press, Budapest, 2021.
Robert Hunter nyomozó új társat kap, korábbi partnere halálát követően a brazil születésű Carlos Garcia személyében. A két nyomozó hasonló karakter, intelligens, gyorsan halad a szolgálati ranglétrán, odaadóan viszonyul a munkájához, semmit sem hagy befejezetlenül. Garcia zöldfülűként került a gyilkossági csoporthoz, annak is a legsúlyosabb esetekkel, a sorozatgyilkosokkal foglalkozó részlegéhez, ahol az első ügye majdnem az életébe került. A kezdeti morcoskodás után egymáshoz csiszolódott a két nyomozó, különösen miután Garcia finom brazil kávéőrleménnyel látta el kettőjük irodáját. Az első közös ügyük egy sorozatgyilkosság folytatójának felbukkanása, noha az elkövetőt két évvel korábban elfogták és kivégezték.
A gyilkosságok folytatódnak, úgy tűnik, nincs semmiféle kapcsolat az áldozatok között, különböző neműek, korúak, társadalmi helyzetűek, bőrszínűek. Végül Hunter rájön, hogy igenis tervszerűen választotta ki az elkövető az áldozatait, sőt, a nyomozókat is célba vette, és a nyomozás ideje alatt mindvégig a közelükben tartózkodott. Mire rájön az összefüggésekre, a gyilkos mindkettőjüket majdnem megöli.
A gyilkosságok elkövetésének módszere brutális, gyomorforgató, a harcedzett kórboncnok is elborzad az elkövető kíméletlenségén, valamint tehetségén, hogy meghosszabbítsa áldozatainak kínjait és szenvedését. Chris Carter ezek leírásában naturalisztikus, sokkolja az olvasót. El is kell gondolkodni, hogy a regényei joggal nevezhetők-e kriminek vagy thrillernek, esetleg horrornak. Az emberi test felett és ellen elkövetett terror ábrázolása, az ocsmányság megjelenítése is talál határt magának, addig megy el, hogy az olvasó még ne tegye le a könyvet, undora ellenére fennmaradjon az érdeklődése.
Szebb oldalai is vannak a Los Angelesben játszódó regénynek. Betekintést nyújt a luxus világába, az érinthetetlen drogkirály háremébe, az afroamerikai népesség sajátos életvitelébe, akik az afroamerikai jelző helyett szívesebben nevezik magukat feketének, és a drogkirályról például kiderül, hogy érzelmes, nagyon tud szeretni, ugyanakkor gyűlölni is, különösen a gyerekpornó készítőit. Hunter pedig minden elhivatottsága ellenére háttérbe képes vonulni, amikor biztos benne, hogy a nyegle igazságszolgáltatás helyett a feketék végrehajtják az utca törvényét.
A bemutatott ocsmányságok ellenére a szeretetről szól a regény: meghatározó szerepet nyer benne a családon belüli szeretet, a személyes kapcsolatok bensőségessége, az önfeláldozásig terjedő bajtársiasság.
A szerző huzamos ideig kriminálpszichológusként dolgozott, nem meglepő hát, hogy Hunter nyomozó szájába adja a sorozatgyilkosok kiskátéját: „– A női sorozatgyilkosok többnyire pénzért ölnek. Ez persze a férfiakra is igaz lehet, mégsem valószínű. A férfi sorozatgyilkosok általában szexuális indíttatásból gyilkolnak. Az eseti vizsgálatok kiderítették, hogy a női elkövetők inkább hozzájuk közel álló embereket, például férjeket, családtagokat vagy alárendelt személyeket gyilkolnak meg. A férfiak sokkal gyakrabban ölnek idegeneket. A női sorozatgyilkosok ráadásul sokkal csendesebben ölnek, méreggel vagy más erőszakmentes módszerrel, például fullasztással. Másrészről a férfi sorozatgyilkosok nagyobb hajlamot mutatnak a kínzásra vagy csonkításra. Ha nők is részt vesznek szadista gyilkosságokban, azt általában egy férfi társaságában teszik.”
Hát, ez a regény rácáfol arra, ami a pszichológusok nagykönyvében áll a sorozatgyilkosokról.