Lee Child: Megérte meghalni. Fordította Gieler Gyöngyi. Második, javított kiadás. General Press Kiadó, Budapest, 2021
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghalni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben? Lee Child olyan szituációt teremt a 15. Jack Reacher-thrillerében, ami igazolni látszik a címadást, de mégsem erről van szó. Az angolról fordított cím másik értelmezése: megérdemelt halál.
Lám, micsoda különbség: utóbbi változat szerint valaki kiérdemelte a halált, pontosabban rászolgált (hadd áruljam el, a regényben elpusztultak és elpusztítottak mindegyike megérdemelte a pusztulást, az áldozataikat kivéve), az első változat alapján pedig valaki saját halálával jót cselekedett a közösség más tagjai javára.
Jack Reacher kicsit olyan, mint Chuck Norris: a világot is kifordítaná sarkaiból, ha kellően feldühítik. Csak egy kicsit robusztusabb, és nem bíz mindent az öklére. Reacher tizenöt éven át szolgált a katonai rendőrség őrnagyaként az amerikai hadseregben, majd látván a politika és a hadsereg piszkos ügyeinek összefonódását, lelépett a seregből. Erről a most taglalt regényt követő epizódban, Az ügy címűben értesülhetünk bővebben. Miután távozott a seregből, képtelen megállapodni egyetlen helyen, minduntalan stoppol, járja az országutat. Nem túl bizalomkeltő egy 195 centiméter magas, 120 kilós, elhanyagolt külsejű férfi az országúton, de az autósok felveszik, elfuvarozzák, aztán kirakják. Reacher egyes településeken, ha talál motelt, megalszik, körülnéz, beleüti az orrát egyes dolgokba, majd rendet tesz, és továbbáll. Nagyon nem szereti, ha valaki erőszakos a nőkkel szemben, ha szemtanúja az esetnek, nyomban ítélkezik és végrehajtja a büntetést, ilyenkor meg rendszerint valami komolyabb ügyre bukkan a bántalmazás mögött, amit igazságérzetének megfelelően elrendez, egy vagy legfeljebb két nap leforgása alatt, majd eltűnik a térképről, mert folytatnia kell útját Virginiába, ahol egy nő állítólag vár rá.
Reacher olyan katonai kiképzést kapott, amilyet egy egész rögbicsapat négy év alatt sem. Remek az állóképessége, mozgékonysága, rövid a reakcióideje, taktikai erejét csak a stratégiai tervezése múlja felül, igénytelen, fellépése meggyőző, ellenségeit megrémiszti, a hozzá csatlakozókat lelkesíti.
Az a gyanúm, hogy Lee Child végigstoppoltatja az Egyesült Államokat Jack Reacherrel, és felfedezteti vele a legritkábban lakott vidékeket, ahol ráadásul mindig akad valami gubanc.
Most éppen Nebraskába vitte az útja, ez a tagállam az USA mezőgazdaságának egyik pillére, végtelen kukoricaültetvényeiről ismert. Témánkba vágóan itt játszódik Stephen King A kukorica gyermekei című regénye, valamint a belőle készült filmek és sorozatok. Képzeljünk el egy néhány épületből álló települést, több tízezer hektár kukoricás közepén, ahol csupán azért működtetnek egy motelt, hogy a regény szereplőinek legyen hol megszállniuk és meghalniuk. Csakhogy most éppen tél van, a települést a végtelen üresség veszi körül. Kórház és rendőrőrs száz kilométeres sugarú körben nem található.
Reachert egy jelöletlen kocsival egy rendőr viszi a településig, majd kiteszi a stoppost, és két perc múlva elhúz visszafelé legalább száz kilométerre. Később kiderül, hogy a rendőrök nem szívesen járnak a környéken, de ha hívás érkezik, kénytelenek odamenni, hogy a GPS rögzítse ottjártukat. A döglött környéken úgysem történik semmi különös, vélték a rendőrőrsön, de azért kiküldték egyik alkalmazottjukat, aki sokak szerencsétlenségére beleakadt Jack Reacherbe.
A rendőrőrsöt egy nő hívta, hogy a vele szemben elkövetett családi erőszakot bejelentse, de ilyesmivel Nebraska azon részén keveset törődött a hatóság. Mint kiderül, más egyébbel sem igen. A telefonáló nőnek betörték az orrát, Reacher pedig a nő férjének orrát verte az asztallapba, és a következőkben sorozatban jönnek a brutális orrbeverések, még Reachernek is kijut egy, pedig ilyesmi még nem történt vele, noha ötéves kora óta verekszik.
A cselekmény itt is csavaros, izgalmas, kiszámíthatatlan. A településen élőket egy despotikus família tartja a markában, a semmi közepén álló falu üres napjait három maffia bérgyilkosainak érkezése töri meg, a nagy fináléból Reacher és néhány, az önkényuralomtól megcsömörlött segítője kerül ki győztesen, sőt időközben fény derül egy huszonöt éves rejtélyre is.
Majdnem szokványos amerikai történet, időszerűségét az illegális migráció és az emberkereskedelem adja – ne feledjük, a könyv először 2010-ben jelent meg.
Reacher sérülten, fizikai fájdalmak terhe alatt lépett be a regénybe, de számomra nem derült ki, hol és milyen akció során erőltette meg magát, a sorozat 14. részét pedig nem olvastam még.
Ami meglepett, hogy a történetet sok szerencsés véletlen esemény befolyásolja. Igaz, egy olyan vidéken, ahol a természettől kezdve az emberek legtöbbjéig minden ellenséges, nem árt a sors jóindulata.
