Gion Nándor: Keresünk egy jobb hajót – Drámai művek, filmvázlatok, önreflexiók, Napkút Kiadó Kft., Budapest, 2020.
Február 1-jén lesz nyolcvan éve, hogy megszületett Gion Nándor vajdasági magyar író, forgatókönyvíró, aki a határon túli alkotók közül elsőként kapott József Attila-díjat, még a rendszerváltás előtt. Gion Magyarországon a Nemzeti Alaptantervben is benne van, életművével teljes fejezet foglalkozik a középiskolai irodalomkönyvekben, sőt a 12.-es gimnáziumi szöveggyűjteményben tőle van a legtöbb szépprózai szöveg. Gion kötetei folyamatosan jelennek meg a Magyar Írószövetség kiadójánál, illetve a Magvető és a Napkút Kiadónál is; hangjátékai rendszeresen hallhatók a Kossuth Rádióban – most febr. 1-től pl. a Zongora a fehér kastélyból című kerül adásba.
Filmjeit viszont évek óta nem sugározta a Magyar Televízió, ezért különös jelentősége van az életműkiadás Keresünk egy jobb hajót című 7. kötetének, amely főként forgatókönyveket és filmvázlatokat tartalmaz. Erről a kötetről már olvashattak rövid beharangozót az Előretolt Helyőrségben; az alábbiakban viszont hosszabban ismertetjük, hogy mit tartalmaz a három részből álló kötet.
1. rész. „Remélem, a szűkszavú, öreg emberek nem haragszanak meg rám” címmel mintegy az egész kötet előhangjaként adjuk közre a Latroknak is játszott regénytetralógia első regénye első kiadásának (Virágos Katona, Újvidék, Forum, 1973.) fülszövegét. Ez az írás Gion alapvető viszonyulását mutatja be történetei anyagához, valóságalapjához és szereplőinek hús-vér eredetijéhez. A szöveg még közelebbről az utána következő hangjátéksorozat-szövegkönyvhöz jelenthet bevezetőt, hiszen az e történetek megírását megelőző gyűjtésről: annak „mesefáiról” szól bensőséges hangon. A Kitalált és igaz szenttamási történetek az 1920-as és ’30-as évekből című tízrészes hangjátéksorozat a Virágos Katona folytatásának, a tetralógia Rózsaméz (1976) című második regényének az adaptációja. A hangjáték – amelyet az Újvidéki Rádió 1977 végén sugározott, Vajda Tibor rendezésében – nem pusztán a regény dramatizációja. Új jelenetek is belekerültek, illetve több részlet – akár a rádiószínészek játékát is megkönnyítendő – humorosabban van kidolgozva, mint a regényben. A Rózsaméz-adaptációt egy, a regény megírása után született visszatekintés követi Még a megfeszített Krisztusnak is citerázott címmel. Már ebben is felmerül a folytatásnak: a sorozat harmadik regényének a gondolata – erről a következő írásban, a Megírandó regényeimről egy film kapcsán című reflexióban is olvasunk. Ebben az éppen akkor írott Börtönről álmodom mostanában című regénynek a Rózsaméz folytatásához kapcsolódó tematikájáról: a második világháborúnak és különösen a háború végének a viszontagságairól is olvasunk. Emellett Sára Sándor Keresztúton című filmjének bizonyos szempontú kritikája is olvasható benne, ám a filmnek a Gion által kifogásolt „elfogultsága” és „egyoldalúsága” a film készítésének idején valójában a szókimondás bátorságát jelentette! Gyanítható, hogy Gion az adott politikai és egzisztenciális helyzet(é)ben (tudjuk: olyan tisztségeket viselt, amelyek a vajdasági magyarság számára stratégiaiak voltak) taktikai okból vagy „muszájból” írta ezt a két negatív jelzőt a filmre. Ugyanitt viszont Gion arra is rámutat: természetes (kellene hogy legyen!), hogy „mondja el mindenki a maga történetét” a sorsfordító 1941–1945-ös időszakról – amiről viszont valójában Gion maga sem ír(hat)ta meg nyíltan a saját közössége alaptörténetét – egészen 1993-ig, Magyarországra településéig. – Ha Gion kritikája Sára Sándor tudomására is jutott, a filmrendező valószínűleg nem vette zokon. Hiszen kötetünk egy későbbi írása: A vád című forgatókönyv, illetve az annak alapján forgatott film Gion és Sára nagyon jó együttműködésében, zökkenőmentes összmunkájával készült el, ráadásul a második világháború végének egy hasonlóan érzékeny – és mivel sokkal többeket érintő, így még fájóbb – kérdéskörét járja körül.
A következő írás a Másféle ravaszkodás című önreflexió. Ez a tetralógia harmadik kötete, a már az író Magyarországra települése és említett politikai helyzetének megkönnyebbedése után íródott Ez a nap a miénk című regény befejezését követően készült. Az írás címe arra utal, hogy a cenzúrához szokott író a szókimondás megvalósíthatóságával szembesülve új stratégiát követett, miután az érzékeny témák megírásakor korábban ismeretlen nehézségekkel szembesült. Hogy miféle nehézségeket hozott az írónak a szólásszabadság? A probléma egy másik oldalát például ebben a nyilatkozatában világította meg: „egy csomó dolgot nem mondhattam el, mert a valóság minden képzeletet felülmúl, és néha olyan hihetetlen dolgokról kellene beszámolnom, hogy az olvasók azt gondolnák, mindez egy beteg írói fantázia szüleménye. Sokkal szörnyűbb, véresebb történeteket produkált az élet, mint amit az olvasók hajlandók elhinni vagy elviselni. Így hát szelektálni kell az írónak.” – Ez a sok szörnyűség a kötet következő darabjára is igaz: a már említett A vád című forgatókönyvből Sára Sándor rendezésében 1996-ban elkészült a film. A rettenetes filmdráma Magyarország szovjet megszállásáról, a szovjet katonák önkényeskedéseiről: zabrálásról, erőszakolásokról, értelmetlen gyilkolásról, illetve ártatlanoknak a Gulagra hurcolásáról szól. A forgatókönyv és a végül elkészült film közötti számos apró eltérés ismertetésére itt nincs mód, de mindenképpen megjegyzendő, hogy a sajátosan humoros gioni irónia a forgatókönyvben még itt-ott tetten érhető – ám azok a szövegrészletek kimaradtak, így a drámai témát képpel és hanggal is erőteljesen kifejező filmben semmi nem oldja a tragédiát. – A következő, a Mi történhet? című rövid írás pedig Gion saját közössége legnagyobb megrázkódtatásairól: 1944-ről és Jugoszlávia széthullásáról szól. A könyv következő darabja az Andaui híd című filmvázlat, amely egy furcsa szerelmi történetet mesél el ahhoz a kis mosontarcsai (németül Andau) hídhoz kapcsolódóan, amelyen át 1956 novemberében mintegy 70.000 ember hagyta el Magyarországot Ausztria felé.
A kötet első nagy egységét a Latroknak is játszott címmel tervezett, eddig le nem forgatott film témája és vázlata rekeszti be. A filmvázlat tartalmazza a Latroknak is játszott című regénytetralógia fent említett első két regényének cselekményét, de folytatásaiknak: a tetralógia harmadik és negyedik regényének (Ez a nap a miénk, 1997; Aranyat talált, 2002) témáját is elmeséli, kibővíti, sőt egészen az 1990-es évek végéig vezet. Az 1898-ban induló regénysorozat időszalagja az 1950-es évekig tart. Érdekesség, hogy Gion néhány héttel a halála előtt barátjának, Fekete Nándor nagykikindai mérnöknek arról beszélt, hogy regénytetralógiáját újabb (5.) kötettel készült kiegészíteni. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a harmadik regény végén Gallai István kockázatos módon magához vette és elrejtette Török Ádám fegyvereit, a vadászpuskájának viszont még nem juttatott szerepet. Barátja kérdésére, hogy mi lesz a puskával, Gion azt felelte, hogy „majd az ötödik regényben elolvasod.” De mivel az ötödik regény nem készült el, egyedül ebben a most közreadott filmvázlatban olvashatunk némi utalást arra, hogy miről is lett volna szó benne. Például hogy az író nagyszüleiről mintázott főhőseit egészen a délszláv háborúig életben tartotta volna, és hogy a szálakat folyton és mindvégig visszavezette volna „a Délvidék közepére”: „a kiindulópontra, ahol a huszadik század legvégén is érződnek az újabb forrongások”.
2. rész. A kezdő darab Az ormótlan teherhajó címmel közreadott szöveg, amely, akárcsak az első rész első darabja, eredetileg szintén fülszöveg volt: az Engem nem úgy hívnak című ifjúsági regényé; most pedig a regényből 1986-ban Keresünk egy jobb hajót címmel Gion Nándor és Vicsek Károly közös munkájaként készült forgatókönyvhöz jelent bevezetőt. Mivel 1988-ban az Újvidéki Televízió és a Magyar Televízió koprodukciójában már elkészült a forgatókönyvből a film, itt is felvetődhet a kérdés: mi értelme van egy elkészült film forgatókönyvét kiadni? A forgatókönyvek – mint A vád esetében már utaltunk rá – számos ponton nem egyeznek a kész filmmel, ugyanakkor jobban mutatják az eredeti írói szándékot. Lehetnek bennük olyan részletek is, amelyek pénz vagy idő hiányában nem valósultak meg; párbeszéd(részlet)ek módosulhattak a színészi játékkor; jelenetek sorrendje változhatott meg akár még vágáskor is stb. Másrészt van, hogy a filmhez legközelebbi elérhető dokumentum – mint ebben az esetben is – a forgatókönyv, mert a film nincs meg, vagy nem hozzáférhető. A Keresünk egy jobb hajót című film vajdasági kópiája a NATO-bombázáskor az Újvidéki RTV raktárában megsemmisült vagy elkallódott, eddig legalábbis nem sikerült a nyomára akadni; az MTVA archívumában ma is meglévő egyetlen tekercsét pedig először és utoljára 1989-ben játszotta le az MTV 2-es adó.
A kötet következő írása önreflexió: Már elsősorban felnőtteknek és felnőttekről címmel adjuk közre Az angyali vigasság című „ifjúsági” regény első, 1985-ös kiadásának fülszövegét, amely felnőtté válási tematikáján túl azzal is illeszkedik a mellette álló írásokhoz, hogy épp Az angyali vigasság egy részének feldolgozása követi: A kutya és a bárány című filmvázlat. Ennek tartalma is érinti a felnőtté válást: a gyerekek és a felnőttek világának találkozásaiban-összeütközéseiben megélt kamaszkort – helyszíne és szereplői pedig átvezetnek a könyv talán legfontosabb egységéhez, az Ezen az oldalon címmel 1971-ben megjelent novellafüzér-regény történeteinek feldolgozásaihoz. A Keglovics utca (mostani kötetünkben csak „K. utca”) történeteinek megírásakor találta meg Gion először a hozzá legközelebbi otthoni témákat, s hozzájuk a legsajátabb hangját – ahogy 1971-es könyvéről írta: ebben „már teljességgel bejött Szenttamás, az igazi és az enyém” – így érthető meg, hogy miért írta-dramatizálta meg, illetve újra több változatban is ezeket a történeteket. Az Ezen az oldalon című filmvázlatok (a kötetben sorszámuk: I–II.), illetve a forgatókönyv (III.) alapján nem készült el a film; a színművet (IV.) viszont 1978 végén bemutatta, és 1979 első hónapjaiban sikerrel játszotta az Újvidéki Színház. Megjegyzendő, hogy a II. filmvázlat az 1971-es köteten túl fontos elemeket-utalásokat vett az író Testvérem, Joáb (1969) című regényéből is. Utóbbiból magyar film/forgatókönyv nem készült; viszont szerbhorvát nyelven Zalazak sunca [’Naplemente’] címmel 1982-ben szintén Vicsek Károly rendezett belőle filmet, amelyet Végelszámolás címmel Magyarországon is sikerrel vetítettek. Az Ezen az oldalon című irodalmi forgatókönyv (III.) viszont Gion egyik legjobb drámai alkotása: emberi-közösségi viszonyokat-viszonyulásokat nagyszerűen bemutató, prózai elődjéhez méltó remekmű. Remélhetőleg egyszer film is lesz belőle. A nagy sikerrel játszott drámából (IV.) ellenben sajnos csak töredékek maradtak fenn. Tanulmányt érdemelne, hogy minden követ megmozgatva sem sikerült előkeríteni a dráma teljes szövegét. A sok-sok színházi ember Vajdaságtól Magyarországon át Erdélyig meglepően készséges segítségét ezúton is köszönjük a keresésben, mégis – nehéz ezt leírni – a dráma a maga teljességében elveszettnek tekinthető. Az Ezen az oldalon című színműtöredéknek viszont a fennmaradt szilánkokból is kiolvasható értéke, hogy míg Gion legtöbb művében az érzékeny témák is robusztusan férfias, olykor nyers hangon szólalnak meg, itt sokkal lágyabb, finomabb tónusban; és – ezzel összefüggésben – talán csak itt olvashatók olyan vers(betét)ek az írótól, amelyek nem szándékosan dilettánsak vagy önironikusak, hanem önazonosak és direkten hatnak.
Az Egész közelről, belülről nézem őket című rövid írás Kartag Nándornak az íróval készült interjújából való. Eredetileg a szintén Vicsek Károly rendezte A késdobáló című filmet vezette fel a televízióban. A bklokk utolsó darabja: A Késdobáló című irodalmi forgatókönyv az Ezen az oldalon egyik szálának kibontásával készült, de fő témája valószínűleg nem a „Keglovics utcában”, hanem már a macedóniai útépítő tábor barakkjában fogant.
3. rész. A többi önreflexióval szemben a harmadik részt megnyitó Miről álmodunk mostanában? című írást nem követi (és nem előzi meg) olyan konkrét mű, amelyre vonatkozik. Ez a szöveg az egész „felnőtt férfi blokk” előhangjaként értelmezhető, mert – mint az eredetileg Turi Tibor által jegyzett cikk eredeti, hosszú alcímében is olvasható, ebben „Gion Nándor vall új regényéről, satuba szorított érzéséről, kisebb-nagyobb megalkuvásainkról, valamint a szűkre szabott térről, amely szorongatva körülvesz bennünket”. Az írás közelebbről – a fent már említett – Börtönről álmodom mostanában című regény keletkezéséről, illetve adatközlőjéről, Gion máshol is említett barátjáról (Hajdú Laciról) szól; és szimbolikus időpontban jelent meg a Magyar Szóban: az 1990–1991-es szilveszteri-újévi számban volt olvasható. A következő darab – bár burkoltan – szintén erősen kisebbségi témájú, és eredetileg a Híd 1976/6. számában szerepelt, Izsakhár, folytatás címmel. Az Izsakhár, folytatás furcsa módon kimaradt a regénnyé bővített-továbbírt Izsakhár-témából. Eredeti, kevéssé informatív címe helyett azért adtuk most neki az M. Holló János furcsa álmai címet, mert az írás legérdekesebb témája két álom: egy, a novellában „valósággá” váló írói látomás egy csontvázról – illetve egy Trianon-allegóriaként is értelmezhető „valódi” álom egy kisebb madárról és fészkének négy nagyobb bitorlójáról. (Utóbbi – az egész életmű összefüggéseit nézve – mintegy felvezeti a novella utáni évben, 1977-ben megjelent A kárókatonák még nem jöttek vissza című regény hasonlóan kisebbségi jelentésű madárszimbolikáját.)
A kötet következő írása az Izsakhár című regényből és például a Nem baleset lesz, valamint a Védőszentek a fenyők között című novellából írott forgatókönyv, amelynek elkészítésében közreműködött Havas Péter filmrendező is. Az irodalmi forgatókönyvből 2001‑ben elkészült A Szivárvány Harcosa című film. Az alkotás fekete humorba hajló iróniával karikírozza a délszláv polgárháború értelmetlenségét – bemutatva benne a magyarság mindenképpen vesztes helyzetét. A filmben „M. Holló János” egyik bemutatkozásakor elhangzik – amit eddig csak sejthettünk –, hogy az író alteregójának nevében az „M.” előtag a „Magyar” szót takarja. Az Izsakhár című regény folytatásának tekinthető az 1996-os Mint a felszabadítók című novellafüzér(-regény). Kötetünk következő darabjai – Az asztalosmester cím alatt – ezek keletkezésének forrásvidékére vezetnek el: arról a valóban élt asztalosmesterről, név szerint Ürmösi Józsefről (az írásokban Irmai Józsefről) szólnak, akinek a saját történeteit Gion ezekben az írásokban dolgozta fel. Az egyik ilyen novella Úriemberek a folyón címmel jelent meg; ebből készült kötetünk következő darabja: egy hangjáték-szövegkönyv első kidolgozása. A mű szimbolikus helyen: egy, a háborús blokád alá vont Jugoszlávia felől Magyarországra tartó hajón játszódik, ráadásul rajta utazik Gion alteregója, az Izsakhár című regényével éppen elkészült M. Holló János nevű író is… Ezt az írást mintegy mutatványként közöljük: hozzá hasonlók Gion novelláinak Magyarországon készült rádióváltozatai. (Az Újvidéki Rádióban felvételezett hangjátékokat az életműkiadás előző kötete is tartalmazott; a most ebben a kötetben lévőkkel együtt Gion összes Újvidéken készült hangjátékát megjelentettük.) Az Úriemberek a folyón című rádiójáték jóval terjedelmesebb és kidolgozottabb gépírott változata Úriemberek a Dunán címmel – más Gion-hangjátékokkal együtt – az MTVA archívumának borítéktárában van; ezeknek az írásoknak a közreadása pillanatnyilag adminisztratív akadályok miatt nem lehetséges.
Az Író címmel közreadott írás előkészületnek tekinthető a jelen kötetben lévő előző forgatókönyv folytatásához: az életműkiadás 6. kötetében Szivárvány Harcosa Budapesten címmel megjelent darabhoz. A kötet következő írásai az említett forgatókönyv bevezetője és két változatban elkészült vázlata. Ezek a forgatókönyv megjelente után azért érdemesek a figyelemre, mert általuk betekinthetünk az írói alkotás folyamatába: a vázlathoz képest ugyanis súlypontok kerültek át, fontosnak tűnő tematikai egységek maradtak el, illetve változtak meg a kidolgozott drámai műben. A Vállalkozók és A Festő című írások bevezetőnek vagy vázlatnak, esetleg ajánlónak készülhettek az Amarilla, a feledékeny kuvasz vagy Ámuldozó szemek című forgatókönyvhöz, amely szintén az életműkiadás 6. kötetében jelent meg, és az 1990-es évek budapesti alvilágát is tematizálja. Kötetünk utolsó darabja, Az Amarilla, a feledékeny kuvasz című filmvázlat, amelyet Gion Nándor a forgatókönyvvel együtt András Ferenc filmrendezővel közösen jegyzett. Ez az írás – több fent említett műhöz hasonlóan – még szintén várja a producert, hogy elkészüljön belőle a film.
Összegezés. A fentieket végigolvasva talán kitetszett, hogy Gion olyan életművet alkotott, olyan ívet épített-szerkesztett, amelyben minden műnek, még az egészen aprócska forgácsoknak is megvan a saját helyük; és hogy még a legkisebb szilánkok is kiadásra kész kerek egészek, amelyek mozaikdarabokként szervesülnek bele az életmű nekik szánt részletébe; és hogy Gion lélegzetelállítóan igényes írásművészete miatt valóban egyetlen szöveget sem kell, mert nem érdemes kihagyni az életműkiadásból. Ezért, ha Isten is úgy akarja, minden fellelhető írás benne is lesz: a tervezett 8. kötetben Gionnak azok a szövegei, amelyek más írókkal, művészekkel és műalkotásokkal való kapcsolatát mutatják be: az ismertetők, a kritikák, az ajánlások, sőt az általa készített fordítások és átdolgozások is. A 9. kötetben pedig többek között cikkei, nyilatkozatai és alkalmi beszédei kapnak helyet, amelyek eddig kötetben megjelent műveiből kevéssé ismerhető oldaláról: közéleti emberként és kultúrpolitikusként: írószövetségi és kiadóitanács-elnökként, színházigazgatóként, rádiós főszerkesztőként is bemutatják az írót. A 10., a „pót”kötetben pedig esetleg azon szövegek legjobbjai lesznek benne, amelyeket mások dramatizáltak Gion műveiből.