Képeslapreneszánsz

Képeslapreneszánsz

Délvidéki képeslapok a XIX. és XX. századból

Fejős Sándor Forró Lajos Molnár Tibor szerk.: Délvidéki képeslapok a XIX. és XX. századból. Vajdasági Kutató Központ Egyesület, Magyarkanizsa, 2020.

A mondás szerint egy kép többet mond ezer szónál, és ez a megállapítás érvényes a képeslapokra is. A XXI. század embere vizuális típus: olvasás helyett szívesebben nézeget képeket, hiszen – amellett, hogy szellemileg kevésbé megterhelő – ezzel rövid idő alatt relatíve több információhoz jut. Nem véletlen, hogy reneszánszát éli a fotók és képeslapok gyűjtése, azok digitalizálása. A digitalizált képek pedig megjelennek a virtuális térben, és a közösségi oldalakon is nagyon népszerűek.

 Ez a trend adott motivációt a Délvidéki képeslapok a XIX. és XX. századból című, frissen megjelent kiadvány szerzőinek/szerkesztőinek is, hogy a gyűjteményeikben lévő képeslapokat mutatós kötet formájában, nyomtatásban tegyék közkinccsé, a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

  A Délvidék alatt szűkebb értelemben a történelmi Magyarországnak az SZHSZ Királysághoz csatolt területeit értjük, jelen kötet pedig a mai Vajdasághoz tartozó részt tárgyalja.

  A képeslapok nyomtatása, kiadása a XIX. század végén vett lendületet, az 1910-es évek elején, közvetlenül az első világháború kirobbanása előtt már nemcsak a délvidéki városokról, hanem számos községről is léteztek reprezentatív képeslapok. A kisebb települések esetében a 100120 évvel ezelőtt, alapvetően kis példányszámban megjelent kiadványok ma már ritkaságnak, valóságos unikumnak számítanak. Az első világháború pedig megtöbbszörözte a postaforgalmat – a levelek, levelező- és képeslapok továbbítását –, hiszen ez jelentette az egyetlen kapcsolatot a front és a hátország között.

  A szerzők a közreadott 83 képeslaphoz apró történeteket, kevésbé ismert érdekességeket fűztek, amelyek rávilágítanak egy-egy település múltbéli történelmére, meghatározó eseményeire.

  Ezzel azonban még nem érték be! Az 18671945 közötti időszakot három korszakra osztva – a határokat az impériumváltások képezik – három tudományos igényű tanulmányban adják meg a vizsgált terület történeti hátterét. Bács-Bodrog, Torontál, Temes és Szerém vármegye 1920-ig terjedő története és a népszámlálási adatai mellett szó esik a két világháború közötti időszakban a Délvidéket érintő politikai és társadalmi változásokról, az alkalmazott oktatáspolitikáról, sőt a magyar nyelvű sajtó helyzetéről is.

Az 194145 közötti időszakra vonatkozó rész alapvetően a Bácskában történt eseményeket ismerteti az 1941-es visszacsatolástól az 194445-ös német- és magyarellenes megtorlásokig.

  A bőséges irodalom- és levéltári forrásjegyzék remek kiindulási alapot nyújt azok számára, akik bővebben kívánnak foglalkozni a Délvidék történetével.

Fekete J. József

A szerzőpáros új sorozata

Douglas Preston – Lincoln Child: A csontok rejtélye. (Nora Kelly 1.) Fordította Kajsza Krisztina. General Press Könyvkiadó, Budapest A szerzőpáros eddig már húsz krimit írt Pendergast, az FBI...

Csík Mónika

Varázsfölde megmentése

M. Nyirő Mária: A varázsmag szövetsége. Manó Könyvek Kiadó, 2021 Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki...

Csík Mónika

Varázsfölde megmentése

M. Nyirő Mária: A varázsmag szövetsége. Manó Könyvek Kiadó, 2021 Ki gondolná, hogy különös dolgok bárkivel és bármikor megtörténhetnek? Illetőleg: ki...

Czini Zoltán

Fehérség a fekete sötétségben

Jon Fosse: Fehérség. Budapest, Kalligram, 2024 Jon Fosse Fehérség című művének magyar nyelvű kiadására nem kellett sokat várnunk. Az eredeti, norvég nyelvű kiadás...

Mi lehet Isten célja?

A tudomány bizonyítja Isten létét? Robert J. Sawyer: Kifürkészhetetlen. Fordította Bagi Gábor. Metropolis Media Group Kft., Budapest, 2014 Az ateistákon kívül az emberiség...

Jódal Rózsa

Amikor kalászba szökken a búzavetés

Sándor Zoltán Apátlanok. Novelláskötet. zEtna, Zenta, 2023 Sándor Zoltán 1973-ban Nagybecskereken született, Szabadkán élő vajdasági magyar író,...

Jódal Rózsa

Amikor kalászba szökken a búzavetés

Sándor Zoltán Apátlanok. Novelláskötet. zEtna, Zenta, 2023 Sándor Zoltán 1973-ban Nagybecskereken született, Szabadkán élő vajdasági magyar író,...

Milivoj Nenin

Várady Tibor kitérői

Várady Tibor: Népellenes mosoly; Protivnarodni osmeh. Magyarról szerb nyelvre fordította Vickó Árpád. Akademska knjiga, Novi Sad, 2021 Írásom legvégén, az utolsó...

Milivoj Nenin

Várady Tibor kitérői

Várady Tibor: Népellenes mosoly; Protivnarodni osmeh. Magyarról szerb nyelvre fordította Vickó Árpád. Akademska knjiga, Novi Sad, 2021 Írásom legvégén, az utolsó...

Kovács Jolánka

A fény kint rekedt

Halmosi Sándor: Tantra és hőszivattyú. A mélyalkalmazkodás napi csodái. Gondolat Kiadó, Budapest, 2023   Aki ismeri Halmosi Sándor versesköteteit, A démonokkal...

Kovács Jolánka

A fény kint rekedt

Halmosi Sándor: Tantra és hőszivattyú. A mélyalkalmazkodás napi csodái. Gondolat Kiadó, Budapest, 2023   Aki ismeri Halmosi Sándor versesköteteit, A démonokkal...

Antalovics Péter

Lordanya képzelete

Bicskei Gabriella: Lordanya képpel. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2023 Hol húzódik a hármas határ alkotó, mű és befogadó között? Bicskei Gabriella regénye...

Lélekgyilkosság

Arnaldur Indriðason: Kihantolt bűnök. Fordította Tótfalusi István. Animus Kiadó, Budapest, 2007 Lapunk hasábjain már ismertettem az izlandi szerző Hidegzóna című,...

A 13-as szám bűvöletében

Jon McGregor: A 13-as tározó. Magvető Kiadó, Budapest, 2022 Jon McGregor regényének kerettörténetét egy tizenhárom éves lány eltűnése képezi. A gyakran Beckynek...

Czini Zoltán

A 13-as szám bűvöletében

Jon McGregor: A 13-as tározó. Magvető Kiadó, Budapest, 2022 Jon McGregor regényének kerettörténetét egy tizenhárom éves lány eltűnése képezi. A gyakran Beckynek...