Halász Rita: Mély levegő. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020.
Ideje van a kibeszélésnek. Annak, hogy megismerjük, hogyan bomlik fel egy házasság. Ki tudja, talán a karanténidőszakban ez még időszerűbb lesz? Bízom benne, hogy az extrémen nehéz időszak inkább összekovácsol bennünket. Bár e kötet ajánlóit olvasva arra vártam, hogy egy olyan párkapcsolat széthullásáról fogok olvasni, amelyben a férj a bántalmazó, a feleség a bántalmazott, túl tiszta és túl egyszerű felállás lett volna ez, amelyben normatív alapon könnyen kitalálhatjuk, ki a jó és ki a rossz.
A regény legerősebb vonulata számomra nem ez volt, hanem az, hogy a főhősnő, Vera ennél sokkal összetettebb. A fogyasztói társadalmat jeleníti meg számomra, amelyben a párkapcsolatok, ha nem működnek, lecserélhetőek. Az anyaság már nem rózsaszín cukormáz, a gyerekek fárasztóak, idegesítőek is tudnak lenni, a modern anya pedig nem szeret palacsintát sütni és pulóvert mosni. Szerencsére, amikor úgy érzi, hogy a gyerekeit nemcsak megütni, hanem a fejüket a falba verni szeretné, akkor Lajos atyához fordul lelki tanácsért (24. o.).
A kötetben a borító és a cím, valamint a történeten végigvonuló vízmotívum nagyon megfogó és erős. Egyedül Vera alakja az igazán kidolgozott, mind az őt körülvevő férfiak, mind a legjobb barátnője és a szülők kissé egydimenziós alakok. Ami persze megkönnyíti az olvasók helyzetét, egyszerűbb azonosulni a szereplőkkel, vagy elutasítani őket. Mégis valahogy végig idegenkedem ettől a világtól, amelyben a házasság, ha már megunt, lecserélhető. A főhősnő szenvedése nem abból fakad alapvetően, hogy a házasságának vége, hanem a helyzetből, amelynek nehézségeit részben maga kreálta. Egyrészt a fizikai körülményekből: apja háza hideg, össze van zsúfolódva a gyerekekkel. Másrészt egész házasságán végigvonul az a motívum, hogy valójában nem is Péterhez, hanem Ivánhoz kellett volna feleségül mennie, akivel férjét meg is csalja, és nevét titokban a WC falára irkálja. Iván azonban azt mondja neki, ne definiálják, ami köztük van (58. o.). Sebaj, Iván is házas ember, és mi mást is tehetne a válófélben levő főhősnő, mint hogy összejön egy harmadik férfival, Márkkal, elsősorban szexuális kapcsolatra, amely csak akkor működik köztük, ha közben kokaint szippantanak. Fel-felvillan a főhősnő emlékezetében a rendszerváltás és a 1990-es évek eleje, sőt a miniszterelnök, Antall József halála is megidéződik abban a kontextusban, amely ma már generációs emlékezeti élménnyé vált: halálhírének bemondásakor megszakította a televízió a Kacsamesék adását (131. o.).
Lehetséges, hogy én befogadóként ott maradtam a 90-es évek elején, az internet előtti világban, amikor a párkapcsolatok sem voltak fogyaszthatóak, könnyen felcserélhetőek, és akik járni akartak egymással, azok ezt ki is mondták, nem volt csúsztatás, maszatolás, nem definiálás. Lehetséges, hogy Vera megéléstörténete reális látlelete a mai párkapcsolatoknak? Vegyél újat, mert az jobb. Vegyél boldogságot. Ne fáradozz az emberi kapcsolatok javításán, mert jön másik, ígéretesebb, csábítóbb. A kokainfüggő férfi teste a legtökéletesebb.
Az is lehetséges, sőt teljesen rendben van, hogy az anyaság fárasztó, és ezt hangsúlyozni is érdemes. A főhősnőnek segít az édesanyja, hogy kipihenje a gyerekeket, elvonuljon egy parasztházba. Miért nem lehet ezt az érzést pozitívba fordítani? Hogy a főhősnő a gyermekeitől, azok lététől töltődik fel, ahogy ez a regény optimistább befejezésében feltűnik? Jó, persze mára köztudott, hogy számunkra nem azt jelentik gyermekeink, mint dédanyáinknak, hiszen az ő idejükben nemcsak a korabeli fogamzásgátlás hiányosságai miatt, hanem azért is született sok gyerek, mert a gyerekek elsősorban munkaerőnek számítottak, és nem a boldogság forrásainak, mint a 60-as, 70-es években. A jelenben már ez is túlhaladott, itt már a gyermekek úgy is megjelennek, mint az egyéni boldogság gátjai. Vera anyaként nem tud kiteljesedni, a munkájában már nem akar. Azt csak sejteti a kötet, hogy azért, mert férje, Péter letörte az ambícióit, annak ellenére, hogy díjakat is nyert.
Beleláthatunk a jelenkor problémamegoldó lehetőségeibe is. Lajos atya a legszimpatikusabb. A pszichológusnak idegesítő a frufruja, a párterapeuták bevonása sem hoz gyökeres fordulatot a szereplők életében. Van némi transzgenerációs áthallás is. A férj azért erőszakos, mert ehhez szokott, a nő szülei pedig elváltak, tehát nála akár kódolva is lehet a válás mint a párkapcsolati nehézségek megoldókulcsa.
Kemény látlelet e kötet korunk párkapcsolatairól, gördülékeny, már-már minimalista nyelven megírva. Nincsen szirup, nincsen máz, és a regény végén is ott marad bennem a kérdés: mitől lett volna a főhősnő boldogabb? Mi az ő életének kulcsa? Ez nem derül ki. Ha ránézünk a borítóra, azt láthatjuk, hogy törekszik a víz alól a felszínre, de nem biztos, hogy sikerül neki feljutni. És mi, olvasók is tanácstalanok maradunk a regény végén a hogyan továbbról.