Maurits Ferenc: Arcversek. Vázlatok egy mappához. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2022
Maurits Ferenc grafikus, festőművész, költő a hatvanas évek jugoszláv figuralizmusának meghatározó alakja, az Új Symposion, majd a Forum Könyvkiadó grafikai szerkesztője, amelynél idén jelent meg új kötete, Arcversek – Vázlatok egy mappához címmel. Szombathy Bálint értelmezése szerint „Maurits Ferenc megjelenésével tartalmi-formai minőségét tekintve egy új, a nemzetközi művészet standardjaira közvetlenül kapcsolódó és helyi előzmények nélküli egzisztencialista irányzat jelenik meg a délvidéki magyarok művészetében”.
Maurits Ferenc művészete a „rút esztétikájának” manifesztuma több értelmezője szerint is. Az esztétikatörténetben a rút a szép dialektikus tagadását és egyúttal alkotórészét is jelenti. A művészet nem kerülheti meg a valóban létező rút ábrázolását, ugyanakkor ez egyfajta „szép totalitásban” megszüntetve-megőrizve jelenhet meg. A modern, avantgárd művészeti irányzatok és az ezekhez kapcsolódó művészetelméletek (például Theodor W. Adorno) programszerűen fogalmazzák meg azt az álláspontot, hogy a művészeteknek a modern világban leleplező erővel kell bemutatniuk az elidegenült viszonyok rút mivoltát. Sík Sándor Esztétikájában a rútat nem egyszerűen a rút ellentétének fogja fel, hanem a szép „viszonylag teljes hiányaként” értelmezi. (Almási Miklós: Anti-esztétika. Budapest, 2004.)
A négy ciklusra tagolt kötet – vagy inkább képzőművészeti album – arcversei rajzok és versek találkozásaként valóban a rút esztétikájának iskolapéldái. Az arcok a karctechnikára emlékeztető, kontrasztos hatást keltik, 21. századi avantgárd Bosch-tanulmányfejekként. A drótvázszerű, figurális arcábrázolások a Maurits-életmű emblematikus elemei. Tolnai Ottó nevezte egy helyütt Mauritsot „a vonalak dinamikus fodrászának”, és Maurits az első, aki festőink közül az értekező prózát művelő B. Szabó, Sáfrány és Ács mellett költői opust is megvalósít. (Tolnai Ottó: Síksági szürrealista. In: A meztelen bohóc. Forum, Újvidék, 1992.)
A kötet – album – minden verséhez egy-egy (k)arckép kapcsolódik, minden arc másként fedi fel vagy rejti el önmagát, végül az arc önmaga álarcaként lényegül át: „arcomra / rátapad / arcom / alig fér ki / szó / a számon”.
Bányai János Maurits Ferenc egyik tárlatmegnyitóján a következőképpen fogalmazta meg művészetének mibenlétét: „…már nincsenek dilemmái afelől, hogy mire való a művészet, hogy mire a rajz és a forma, Mauritsnak az elhíresült változásokkal és átalakulásokkal szemben támadnak kétségei. Franz Kafka, évekig tartó Kafka-olvasatai tapasztaltatták meg vele a drámát jelentő és tragédiába torkolló átváltozást. Tudjuk: »Amikor egy reggel Gregor Samsa – Az átváltozás hőse – nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában.« Amikor az ügynök felismerte testének átváltozását, megkérdezte magától »Mi történt velem?« Maurits Ferenc minden képe már hosszú ideje ugyanezt a kérdést fogalmazza újra és újra: mi történt velem? Mi történik velünk?” (Bányai János: Maurits-tárlat Szenteleky-ereklyék mellett. In: Különös effektusok. Forum, Újvidék, 2019.)
Az átalakulást, ami Maurits műveiben történik, a „pokoli színekkel átitatott gubancok” hátterében az alig felismerhető arcokkal, amelyek szinte fuldokolnak a „drótvázak” mögött, a művész verssorokkal rögzíti. A koponya-, illetve csontvázszerű arcoknak a mauritsi drótháló fogságában kontrapunktjai az intenzív színek, a piros, a lila és a türkiz. „arcom / arcomban / türkizkék / darabokra / törik”. Amint Tolnai is írta a művész počitelji füzeteinek rajzairól, itt is elmondható, hogy az élénk színek afféle sikolyként is értelmezhetők. (Tolnai Ottó: Maurits počitelji füzetei. In: A meztelen bohóc. Forum, Újvidék, 1992.)
A fekete tusvonalakból kirajzolódó versportrék tekintete kérdez: rútságon és szépségen túl, valóban, hányféle arca van egy embernek?