Mécs Anna: Kapcsolati hiba. Scolar, Budapest, 2020.
Hogyan képzeljük el a világot 2000-ben? Gyakran kaptuk ezt feladatul az 1980-as évek általános iskolai rajzóráin. Lelkesen vetettünk papírra robotokat, űrhajókat és a levegőben repkedő különféle járműveket. Azt persze nem tudtuk megjósolni, amiben tényleg másmilyen lett az életünk: a virtuális forradalmat, a mobiltelefonok és internet világát nem láttuk előre. Ezért is különösen izgalmas kísérlet Mécs Anna novelláskötete, amelyben az egyes novellák szereplői nemcsak használják a virtuális világ eszközeit, hanem befolyással vannak életükre, akárcsak nekünk, hétköznapi embereknek. Ki nem ellenőrizte már szerettét, hogy rendben van-e, megnézte, mikor volt aktív legutóbb a Messenger üzenetküldő szolgáltatásban? Vagy ki ne segített volna az anyukájának vagy barátnőjének társat keresni egy internetes társkereső segítségével, írta meg a bemutatkozó szövegét, esetleg válaszolt is az érdeklődőknek? Előfordult esetleg olyan, hogy ismeretlennel kezdtünk el levelezni, álmokat szőttünk a csetablakban épphogy látható profilképe köré, majd a személyes találkozás csalódást okozott?
A kötet legjobb novellái azok, amelyekben ott van ez az érzelmi plusz, a gépek világának leírása mellett (Robbantott halak, Az álmaidat is add nekem). És a kötet megjelenésének időzítése is kiváló, bár az alkotó még akkor, 2019-ben dolgozott ezeken a novellákon, amikor karanténról szó sem volt, de így igazán aktuálissá vált az az írás (Menekülő állatok), amelyben a kollégák a videókonferenciák világából kilépve végre személyesen is találkoznak, és a főhősnő, Tünde realizálja, hogy az a kolléga, akiről eddig álmodozott, a valóságban jóval alacsonyabb. Sőt, e novellából az is kiderül, hogy a videókonferenciák közben lehet valaki akár tréningnadrágban is, úgysem látszik. És a konferencia után bizony otthon könnyebb kiengedni a gőzt, mint az irodában, mivel nem látják a kollégák.
Persze arról, milyen lesz a jövő, most is vannak elképzeléseink. Egyrészt a klímakatasztrófa veszélyei és az emiatt kialakult környezettudatosság kritikusan jelenik meg az egyik novellában (Műanyagmentes falafelgolyók). A Szerény javaslatban az az ötlet a klímaválság megoldására, hogy vágják le az emberek lábát. Ami persze egyértelmű utalás Jonathan Swift Szerény javaslat című röpiratára, amelyben ő az éhínség enyhítésére az ír gyermekek húsának árusítását javasolta. A groteszk, az irónia több novellában is jelen van a kötetben, bár néha túlzónak éreztem, illetve egy novellabeli szituáció gyors lecsapásának, nem adva elgondolkodtató befejezést a történetnek (Műanyagmentes falafelgolyók).
Képet kapunk arról is, hogy a jövőben minden automatizált lesz, például nem kell villanyt kapcsolni, mert a fényérzékelő megelőz bennünket, étkezési tanácsokat is kapunk különféle okosszerkezetektől egészségmegóvási céllal (Ha anyukát is felokosíthatnám). Felmerül az a kérdés is, mennyiben hatnak ránk a virtuális világban posztolt valóságok: hogyha a boltban meglátunk egy rózsaszín inges fickót, könnyen azt hisszük, hogy az ismerősünk, mert épp láttunk egy rózsaszín inget egy Insta-posztban.
Természetesen generációs kérdésként is felmerül a virtuális világ ismerete, illetve a generációk harca egymással: jobb volt-e a virtualitás nélküli világ, van-e személyiségformáló hatása a nethasználatnak (Save game)? Jómagam inkább fordítva tenném fel a kérdést: azok a szeretteink, akik nem ismerték sem a mobiltelefonok, sem az internet világát, vajon hogyan használnák a virtuális teret? Vajon megosztaná-e nagyapám a Facebookon legújabb írását? Ebben nem vagyok annyira biztos, abban annál inkább, hogy apám borítóképe biztosan az unokája lenne.
A kötetre úgy figyeltem fel, hogy a Robbantott halak című novella ajánlóját olvastam: ez az a történet, amikor az anyát a lánya regisztrálja a társkeresőre (a Tinderre) szülei válása után, ő alkotja meg a profilt, levelezik, sőt randevúra is kíséri az édesanyját eleinte, egy ötletes szerkezet segítségével még randi közben is tanácsot adna neki. A történet befejezése azonban csalódást okozott: a lány találkozik anyja egyik udvarlójával, ezt eltitkolja előle, és bár vakrandiról van szó, de csókolózik is a korban hozzá nem illő udvarlóval. Szeretnék hinni abban, hogy a világ alapvetően jó, és nem arról szól, hogy átverjük a szeretteinket, még ha egy randi erejéig Szeretném hinni, hogy arról szól, segítjük egymást, és ha másként alakulnak a dolgok, mint ahogy eredetileg terveztük, akkor arról nyíltan kommunikálunk, és nem verjük át a másikat, mint a novella lányszereplője. A kötetet ajánlom olvasásra mindenkinek, akit érdekelnek az olyan történetek, amelyekben a jelen kapcsolati világa virtuális eszközeink használatával jelenítődik meg.