Neven Ušumović: A csalogány nyelve. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2022
„A jégre tapasztottam a fülem: ütemes dobogást hallottam, jól hallatszott, hogyan ütődnek egymáshoz a zsíros tavi halak. Érthető volt a nyugtalanságuk, végre megjött a táplálék, már csak hozzá kellett férni valahogy a maguk falatjához. Ha lenne még egy kis erőm, hogy a dobolás tompa hangját követve elmásszak a lékhez, és megnézzem kedvesem iszapos sírját: ejtenék érte néhány könnycseppet.” (Neven Ušumović: Mákszem)
A Tran(s)zakció műfordítás-sorozat legújabb kötete, a Forum Könyvkiadó gondozásában megjelent A csalogány nyelve című kiadvány Neven Ušumović elbeszéléseit tartalmazza. A zágrábi születésű író középiskolai tanulmányait Szabadkán végezte, a Zágrábi Tudományegyetemen diplomázott filozófiából, összehasonlító irodalomtudományból és hungarológiából. Első kötete, a 7 mladih 1997-ben jelent meg, a legutóbbi, a Zlatna opeklina pedig 2019-ben, amellyel kiérdemelte a legjobb horvát könyvnek járó Janko Polić Kamov-díjat. Horvátra fordította többek között Molnár Ferenctől a Pál utcai fiúkat, Esterházy Pétertől a Hrabal könyvét és Bodor Ádámtól a Sinistra körzetet.
A csalogány nyelvének fordítása Ladányi István munkája, akinek ez az első önálló szépirodalmi fordításkötete. „A kisregénnyé összeálló elbeszéléskötetben egy már el- vagy letűnt, de bizonyos tekintetben mégis velünk élő korszak morzsáit csipegethetjük föl egy sokak számára szürreálisnak tűnő és hallucinációkkal teli térben” – írja Sirbik Attila a kötet utószavában. Ušumović egy letűnt korszak képét adja vissza ezekben a novellákban. Jugoszlávia felbomlása után járunk, a délszláv háborúk korai időszakában a háborús hátországban. Mindenféle szerzeteket felvonultat, Bácska térképét rajzolva fel közben, van itt bácskai bölcs, ügyes jégvágó, császári beamter, vízmérő, középiskolai asztalitenisz-edző, nagyvárosi történelemtanár, szabadkai japán free jazz zenészek a kilencvenes évekből, fura suhancok punk vezetővel…
Szabadka pedig állandó és visszatérő helyszíne a történeteknek. „A hó gyorsan olvadt a Radić fivérek utca sárga téglaburkolatán. A teljes benzinhiány ellenére az autók kora reggel óta folyamatosan keringtek Szabadkán. Amikor a városatyák mintegy száz esztendeje úgy döntöttek, hogy égetett téglával borítják be a kocsiutat, a kocsik elé fogott lovak patájának kopogását hallucinálták, hogy milyen megnyugtatóan visszhangzik majd a kövezeten. Ugyanez az utca most ájultan szendergett a dörömbölő gépkocsik elfojtott zajába burkolózva.”
Neven Ušumović egykori szabadkai lakosként Csáth Géza nyomában is jár a Mákszem című novellában; azonos című 2009-es elbeszéléskötetében (Makovo zrno) meg is jelöli, mivel kapcsolhatók össze az egyes darabok: Csáth Géza rövidtörténeteinek motívumai nyomán (Szabadka, 1887 – Subotica, 1919). Itt „a paratextus, a magyar szerzőre történő utalással, az alapvető életrajzi adatokkal, köztük a szülőváros és az elhalálozási hely magyar, illetve szerb megnevezésével jelzi, hogy Csáth novelláin túl a szövegek nyitnak Csáth Géza, illetve Brenner József életrajza, valamint Szabadka földrajzi-történeti helyszínei felé is, lehetővé téve, hogy a létesülő fiktív világba beleágyazódjanak a Csáth-novellák fiktív világából, illetve az irodalomtörténeti, történelemből és nem kevésbé a reáliák világából szerzett tapasztalataink” – írta tanulmányában Ladányi István. (Között. Híd, 2013. szept.) A novella legfőbb szövegelőzménye a csáthi életmű: „Végre, végre megkaptam a főszerepet, végre itt a monológom, megszázszorozódva. Hálásan fordultam abba az irányba, amerre Jóskát láttam eltűnni az előbb, de nem vettem észre semmit. Elvakítottak a színpad reflektorai. Ha ez az a pillanat, amikor minden kívánságom teljesül, akkor nagy varázslónk teste, akit Jóskának becéztünk, már a tó fenekén nyugszik, egy vízinövényekből készült ágyon. Dicsőség neki!”
Határterületeken játszódnak a történetek, átvitt és konkrét értelemben is. Ugyanúgy, mint Csáthnál, aki folyamatosan különféle értelemben vett határterületeken mozgott, élet és halál, álom és valóság határterületén. Az országhatárok nála csak az élete végén meghúzott határok által váltak jelentőssé, a kötet novellái pedig a kilencvenes évek háború okozta határmozgásai mentén térképezhetők fel.
A határ tulajdonképpen egy állapot, mely az álom és ébrenlét, képzelet és valóság közötti vékony mezsgyén található. Valahol ott, ahol Neven Ušumović hősei járnak, az idő nélkül való öröklét felé tartva: „Így csak fekszem, szememben a Nappal, lelkem elválik átfagyott testemtől, és kiéhezett ragadozóként elvegyül a halrajokkal a jég alatt, hogy megkaparintsa végre zsákmányát.”