Fekete J. József:  MERSZ Könyvek

Szögezzük le: a MERSZ Könyvek és a MeRSZ e-könyvek két különböző dolog. Előbbi a Bada Dada Alapítvány underground, avantgárd sorozata, míg utóbbi a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás. Az előbbi a budapesti underground MERSZ Klub nevét viszi tovább, ahová a belépés ingyenes, a kilépés bizonytalan, a helyiség füstelszívóval ellátott dohányzó, egyben korrekt árú büfé. Saját italt, kisgyereket és kutyát bevinni nem ajánlott. A továbbiakban a Triceps művésznevű alkotóhoz (Lantos László) kötődő MERSZ-sorozat néhány darabjába lapozok bele.

  A Bada Dada Alapítvány kutya kötelessége, hogy működése homlokterében névadója szerepeljen. Bada Tibor 2006-ban, 43 éves korában különös körülmények közt öngyilkos lett. Előtte Újvidéken, majd Budapesten élt, verselt, költeményeit szóban adta elő, olykor gitáron, harmonikán vagy bármilyen, kezébe akadó eszközön kísérte, elkalandozott a fonikus költészetbe, festett, kollázsokat készített, általában sikerült mindenkit megbotránkoztatnia, nem voltak sem nyelvi, sem (ál)morális aggályai, gyermeki naivitással szemlélte maga körül a világot, amelyet mind képben, mind szóban (írásban) kibillentett sarkaiból. Képzőművészi tevékenységét korán fölkarolta az Új Symposion folyóirat, illetve Szombathy Bálint szépségkutató és művészeti író, aki monografikusan is földolgozta Bada vizuális világát.

  Triceps meg a Bada-versek egybegyűjtésére vállalkozott, ennek eredménye az Őszinte gyöngyszemek című, Bada Dada összes verseinek első kötete, az 1981–1985 közt született alkotások gyűjteménye. Ígéretes és hiánypótló kiadvány, nekem mégis fenntartásaim vannak a kötet kivitelezésével kapcsolatban. Bada ugyanis szerette kézzel leírni verseit, leginkább csupa nagybetűvel, kalligrafikus elemekkel, a szövegen belül változó betűtípusokkal, és illusztrációkat is belesuvasztott az alkotásba. A kötet igyekszik ezt a szövegvizualitást visszaadni, amire persze a hasonmás megjelenítésén kívül nem sok babér terem. Föl is merült bennem a gondolat, hogy mi lett volna célravezetőbb, megjelenésük vagy a szerző általi megalkotásuk másolatait közölni a kötetben, vagy minden grafikai csalafintaságot elhagyva, átírásban közölni a szöveget? Ez utóbbi elvette volna a vizuális poétikai többletet, ám a jelen formában a versek zöme számomra olvashatatlan.

  Ferdinánd Zoltán és Nagy M. Hedvig közös kötete, a Feles visszatér a hagyományos tipográfiához és oldaltükörhöz. A páros oldalakon Ferdinánd kisprózái, a páratlanokon Nagy fotográfiái kaptak helyet. A tényleges sorrend voltaképpen fordított, hiszen a fényképek készültek előbb, azok ihlették a rövid történeteket. A minimalista jellegű fotókon megjelenő tárgyak, groteszk csendéletek, objektumok, emberi alakok az elmúlás fogalma felé terelgetik a remek kis elbeszéléseket, leleményes, olykor groteszk, humoros történeteket. Olyannyira elmélyült a kiadványban a kép és a szöveg párbeszéde, hogy feleslegessé teszi a sorrendiség kérdését, a maguk módján ugyanarról vallanak. A prózaszerző kiváló, első, vagyis bemutatkozó kötete, egy remek fotós vizuális álmainak megjelenítése.

  Nagy Zopán két kötettel (Füzet; Füzet 2.0) is jelen van a MERSZ Könyvek sorozatában. Ő már nem kezdő, a fotós, irodalmár, képzőművész eleddig nyolc kötetet tudhat maga mögött. Igencsak termékeny alkotó, szinte mindenben jártas gondolkodó. Mintha intravénásan bekötötte volna magának a világot: idegenvezető lehetne a mitológiában, jártas a történelemben, mintha minden könyvet elolvasott volna, az összes játékfilmet látta volna, és kóros álmatlansága (mindkét kötetében szerepel az Insomnia fejezetcím) során le nem tenné az írószerszámát, bármi is legyen az. A Válogatott rajzolatok, írás-képek, 1997–2017 és a Válogatott rajzolatok és írás-képek, 1998–1918 alcímű kötetekben szinte mindenre reflektál, amivel szembesül, művészettel, kortárs szerzőkkel, például a MERSZ Könyvek korábbi szerzőivel, vizuális alkotásokkal és nem utolsósorban szokványos életeseményekkel. Olykor-olykor visszatér témáihoz, néha meg csupán fragmentumokat jegyez le. Nem könnyű olvasmány, viszont nem is olyan, aminek megértéséhez valami avantgárd fegyverzetet kellene öltenünk. Hogy próza-e, vers vagy vizuális alkotás Nagy Zopán valamelyik írása, nem kell, hogy különösebben aggassza az olvasót. Számomra legizgalmasabbak a töredékei, a szövegcsonkolásai és kifejletlen szövegroncsai igazán inspiratívak, valamint a nyomtatott szöveg párhuzamában a Rőczei György remekbe szabott szerkesztése és grafikai tervezése mellett megjelenő rajz-gesztusok, amelyek olykor akár képversként is felfoghatók, ám legtöbbször nyelvileg értelmezhető grafémasorokká állnak össze, vagyis verbovizuális műalkotássá szervesülnek.

  Horváth Eve Konzol című kötetét a kiemelkedően tehetséges autodidakta, a Syporca Whandal néven alkotó képzőművész illusztrálta, újabb kiváló találkozása a vizuális és a szövegalkotó művészek produkciójának. Hasonlóan erősek a munkák, ám a hangsúly ebben az esetben a szövegekre helyezkedik. A szerző az uralkodó médiafelületek nyelvét beszéli, költői ihletforrása is ez a pörgő, igazságokat és hamisságokat magával sodró cyberpunk életérzés. Kifejezőeszközei közt kiemelten lényeges a nyelvjáték, a humor, az abszurd képzettársítás, az új világ új tartalmait kiaknázó neológia. Persze mindez líra nélkül fabatkát sem érne. Csakhogy éppen ez, a világra reagáló alanyiság a kötet erénye, miként Syporca vizuális munkáit is a felfokozott líraiság jellemzi.

  A 77 esztendős Barna Róbert a 77 címet adta a 77 verset tartalmazó kötetének. Ráadásul saját kollázsaival illusztrálta a kiadványt. Létproblémákat fogalmaz versekbe a költő, aki szerint olyan időben élünk, amikor senki sem lepődik meg, ha egy angyallal találkozik. A véletlen, az esetlegesség, a látszat, az átmenetiség, a takarásban megbúvó lehetőségek foglalkoztatják, szerinte a történés voltaképpen a megtörténhetőség variációinak csupán egyetlen, feledésre ítélt kimerevülése. Ez a versvilág a lehet, a talán és a hátha nyelvi-ontológiai talaján gyökerezik. A szövegközlés követi a versek gondolati letisztultságát, nem annyira szigorúan, mint Ferdinánd Zoltán prózájában, a tipográfiai beavatkozások mégis sokkal szelídebbek, mint Triceps sorozatnyitó, Semmikor című kötetének grafikai szerkesztése volt.

  A MERSZ Könyvekről általában elmondható, hogy igencsak tetszetős a kivitelük, Rőczei György tervezőmunkája külön figyelmet érdemel. A könyvek egyaránt száz, kézzel számozott példányban készültek, és a szerzők minden példányt aláírtak. Hozzám dedikált példányok jutottak el, és hiszem, a többit is ajánlással látták el alkotóik, ezzel is hangsúlyozva a kötetekben foglalt személyességet. Hiszen anélkül nem létezne líra, legalábbis nem működne. Úgy biztosan nem, miként a MERSZ Könyvekben.