16 év, 193 szám, 32 kötet és 1 óriási médiahack. Ez a The Walking Dead – Élőhalottak című nagy sikerű amerikai képregény végső mérlege az irodalmi és/vagy popkultúrában. Robert Kirkman képregényíró idén júliusban könyörtelen hirtelenséggel, egyik pillanatról a másikra véget vetett saját történetének. Ezt megelőzően a képregényt kiadó céggel egyeztetve húzott még egy váratlant, és további három szám borítóját megjelentetve az egész világot becsapta, hogy a 193. számban a történethez hűen lezárja kreált univerzumának és karaktereinek sorsát.
A The Walking Dead 2003-as indulásakor kevesen sejtették, hogy világraszóló siker kerekedik a projektből. Még maga az Image Comics kiadó sem fűzött túl sok reményt a dologhoz, hiszen a zombis tematikát csak másodrangúként szerették volna megtartani: Kirkman a vezetőségnek idegen lények inváziójával adta elő a sztorit. Az első szám megjelenésekor gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy az író egyszerűen hazudott a kiadónak, ám az Image a remek fogadtatás miatt nem dobta el az ötletet, s utólag kijelenthető: jól döntöttek. A sétáló holtak fenekestül felforgatták nemcsak a képregényipart, de a sorozatok világát is. Két, a The Walking Dead világában játszódó széria az AMC csatorna zászlóshajósa, egy további spin-off pedig készülőben van. Bár az anyasorozat első évada nem aratott osztatlan sikert, a 3–6. szezonig tartó időszak a mai napig az amerikai televíziózás legsikeresebbje, amit még a Trónok harca sem tudott felülmúlni. A sorozat és a képregény minősége azonban korántsem említhető egy napon – utóbbi színvonala magasabb és stabilabb.
Kirkman szüleménye a remek grafikusoknak köszönhetően pazar képi világgal társult: nem volt hiány az élethű groteszkségből, az erőszakból, a posztapokaliptikus környezet sivárságából. A kezdeti fázisban az író részletekig menő leírással építi fel szereplői mögé az étert, hogy az olvasó később otthonosan mozogva ebben a környezetben már inkább a karakterekre fókuszáljon. Bevallom, a karakterközpontú elbeszéléseket jobban kedvelem a cselekményorientáltaknál: egy-egy kedvenc meghurcolása vagy búcsúja napokig velem marad, hiszen több szálon tudok azonosulni az életükkel. És ez nincs másképp az Élőhalottak posztapokaliptikus világában sem. A The Walking Dead valójában sohasem a zombikról vagy – ahogyan a szereplők hivatkoztak a halott lényekre – a sétálókról, a járkálókról szólt, hanem arról, hogy mit tesz és mivé lesz az ember, amikor a civilizációt kihúzzák a lába alól. Rick Grimes egykori rendőr és társai számtalanszor megmérettetnek ebben az univerzumban, s szinte nincs köztük olyan, aki ne veszítené el legközelebbi családtagját vagy barátját. A megpróbáltatások folyományaként a képregény felénél jelentős mérföldkőhöz érkezik Rickék csoportja: a vezetőszerepben díszelgő seriff ekkor jelenti ki, hogy nem menekülnek tovább, nem térnek vissza a védtelen országútra, s ha kell, háborúzni fognak azért a településért, ahol a romokon újraépítenék a civilizációt. A The Walking Dead éppen ezért a pusztulás és az újjászületés körkörös mozgásában él, ahol a karakterfejlődés kapja a legnagyobb hangsúlyt. Kirkman az utolsó, 193. szám után hosszú levelet közölt: állítása szerint korábban egyszer már szerette volna lezárni a történetet, de az elképzelt befejezés nem illett bele a világába. Utólag elmondhatjuk, hogy az a végszó, amelyben az utolsó képkockák Rick Grimes szobrát és a kipusztult falvakat ábrázolják egy arra kószáló zombival, valóban nem feleltek volna meg a képregénynek. Az író a valódi befejezésig több történetszálat mutat be és vezet végig, érthető filozófiai hátteret fektet le karakterei elé, s hitelesen prezentálja a motivációikat. Persze, az Élőhalottak nem hibátlan: Kirkman látványosan szenvedett női szereplői megírásával, bár a másfél évtized alatt ebben is sokat fejlődött. Akik a képregény olvasásakor a kérdésekre kerestek választ, hoppon maradtak, de a grafikai megoldások berkein belül lényegtelen volt, mi okozza az apokalipszist, vagy hogy akad-e gyógyír a fertőzésre. A The Walking Dead a katasztrófa sújtotta miliője ellenére is mindig a reményről szólt, annak meglétéről és hiányáról.