Megnyílik az ég. A 2020. évi Gion Nándor Novellapályázat antológiája. Forum Könyvkiadó – Gion Nándor Emlékház, Újvidék–Szenttamás, 2021
„…a siker érzését mindig ugyanúgy élte át, mint egyszer a valóságban, mert a legnagyobb versenyt és győzelmet sosem lehet elfelejteni, mert akkor megnyílik az ég.” (Gáspár Mária: Megnyílik az ég)
A Gion Nándor születésnapjára, 2020. február 1-jére kilencedik alkalommal meghirdetett novellapályázat legjobb alkotásait tartalmazó kötet a Forum Könyvkiadó és a szenttamási Gion Nándor Emlékház közös kiadásában jelent meg.
A Gion Nándor Novellapályázat célja a kezdetektől fogva a magyar irodalom és szellemiség gazdagodásának ösztönzése, új művek megírásának serkentése, a vajdasági magyar prózairodalom fellendítése, a gioni irodalmi diskurzusok továbbélésének ösztönzése. A díj eredetileg magyar nyelven írt pályamű szerzőjének ítélhető oda. A bírálóbizottság tagjai voltak Kovács Smit Edit magyartanár, költő, Fehér Miklós író, újságíró, Patyerek Réka magyartanár, szerkesztő, Rózsa Anikó riporter, televíziós szerkesztő.
A kötet tizenkét novellát tartalmaz, Balázs István, Böjthe Pál, Gáspár Mária, Patak Márta, Pruzsinszky Sándor, Tatár Kálmán, Tácsi Béla, Tátrai S. Miklós írásait. A szakmai zsűri az első díjat Balázs István Egy korlátolt elme című novellájának ítélte oda. A második díjjal jutalmazott írás Tátrai S. Miklósé, A festő és a lány, a harmadik helyezést pedig Tatár Kálmán Baráti kárpótlás című novellája nyerte el. A kötet utószavát jegyző Kovács Smit Edit szerint „változatos és elgondolkodtató történetek”, és „a gioni hagyománnyal úgy alakítják ki a diskurzust ezek a szövegek, hogy közben újragondolják az általa is felvetett kérdéseket, mint a név és önazonosság összefüggése, a helyi színeink megtartó ereje, a múlt értelmezése és hasonlók”. Gerold László írta tanulmányában: „A novella Gion Nándor életművének alapműfaja.” (Híd, 2008/10) Elbeszélőként Gion Nándor meglehetősen egyedül áll az újabb magyar irodalomban, elemzői rokonítják Tamási Áronnal, Bodor Ádámmal és Bohumil Hraballal is. Művészetének kettőssége abban rejlik, hogy egyfelől bemutat egy világot, másfelől pedig érezteti, hogy az elbeszélhetőségnek határai vannak, amelyeken túl nincs tovább, amelyeket nem lehet átlépni, s ő mégis megteszi.
A novellaantológia szövegeiben szervezőelemként jelen van a gioni világ, Szenttamást idézik a helyszínek, a nevek, stílusukban, témájukban, tereikben is illeszkednek a hagyományhoz.
A díjnyertes novella elbeszélője egy csodával határos gyógyulás folyamatából szól az olvasóhoz. Az elbeszélői közlést esszéisztikus monológok váltogatják, az elbeszélő tudatában több szinten játszódik a történet, betétszövegek épülnek bele. Kovács Smit Edit értékelését a következőkkel zárja: „A története(in)k szinte egyszerre történnek bennünk. Egyszerre mozgatja őket a múltunk és a jövőnk, és lényegében nincs is más, csak egy történetünk, amiben minden egymásra rétegeződik. Így válnak a kötet novellái is a díjnyertes írás keretébe ágyazva egy nagy történetté, amiben mindegyikünk egy-egy napunk újabb árnyalata.” Akárcsak a gioni novellák, melyek szinte mindig nem magukban, hanem valamely nagyobb egység, novellaciklus, novellafüzér részeként szerepelnek az életműben.
„Az embernek szüksége van egy helyre, ahová láthatatlan út vezet” – írta egykoron Gion Nándor. Láthatatlan utainkon járva, a novellaantológiát lapozgatva olyan érzés keríti hatalmába az olvasót, hogy mindegyik út végén a szenttamási Kálvária magaslik. Ha jobban figyelünk, még Rojtos Gallai citerázását is meghallhatjuk. Amíg vannak, akik Gion Nándor történeteit továbbírják, továbbéltetik irodalmi hagyományainkat, mindaddig bizton mondhatjuk, ez a történet a miénk.
A kötet illusztrációi Móricz Ildikó grafikusművész munkáját dicsérik.