John Hart: Hallgass! Fordította Tóth Bálint Péter. General Press Kiadó, Budapest
A könyv hátsó borítóján olvasható rövid ajánlás, amit állítólag a szerző fogalmazott, egy tíz évvel korábbi bűntényre utal, amit két, akkor kiskamaszkorú fiú derít fel, miközben egyikük, Johnny Merrimon elveszíti ikertestvérét meg az apjukat, azóta szinte remeteként él a birtokába került, óriási kiterjedésű, lápos, mocsaras rengetegben. Tíz év után is bensőséges, mondhatjuk, elszakíthatatlan barátság köti társához, akivel együtt derítettek fényt a gyilkosságokba torkolló bűncselekményre és az elkövetőkre. Tekintettel arra, hogy a Hallgass! című regény központi alakja is az erdőlakó Johnny, a regényt a Merrimon-sorozat második részének tarthatjuk, de csupán emiatt, ugyanis a korábbi bűncselekményről szó sem esik a könyvben.
Johnny most huszonhárom éves, egy erdőségben él, tíz éve hagyta maga mögött a sötétséget, amivel szembesült, és amiről az olvasó semmit sem tud. Csakhogy az őserdőben a sötétség soha nem szűnik meg, nem múlik el, a sötétségből táplálkozó történetek soha nem fejeződnek be, még ha véget is érnek.
Hush Arbor a felszabadított rabszolgák mára elhagyatott, lepusztult egykori lakhelye, romokkal, temetővel, egy templomszerű szentéllyel és akasztófával. A közelben él, az erdőség közepén a főhős. Ikerhúga és apjuk halála után kétezer-négyszáz hektáros vadon került a birtokába Észak-Karolinában, a folyton változó mocsár és a változatlan erdőség közepette.
A közeli Raven County háromszáz éves múltra visszatekintő település a történelem során átélt gondjaival, veszteségeivel. A városkában él második férjével Johnny anyja, a fiú csak havonta egyszer jár be a település boltjába töltényt, szerszámot vásárolni. Mostohaapja nyomozó.
Johnny legjobb barátja a gyerekkorában javítóintézetet megjárt kacskakezű Jack Cross, ma pályakezdő ügyvéd.
Johnny az ikertestvére eltűnését követően, mindössze tizenhárom évesen egy éven át járta a mocsarat, megtalálta testvére holttestét, és még hetet, köztük az apjukét is, feltárt egy emberrabló és gyilkos csoportot, Jackkel együtt a gyilkost is elkapta. Mindössze ennyi derül ki a regényben az előző rész tartalmából.
„Ha Johnny a mocsár közelében volt, mindent tudott.” (58) Különleges képessége, hogy a mocsárban kiélesednek, átlagon felülivé emelkednek érzékeinek határai, szinte együtt lélegzik a természettel, minden mozgást, tevékenységet észlel, de ezen képességét nyomban elveszíti, amint elhagyja a mocsarat. Szerelmes a vadonba, ezért is óvja a birtokát, hiszen számtalan faj élőhelye. A birtokára illetéktelenül behatoló William Boyd mágnásra azért lőtt rá közel egy tucatszor az elrettentés szándékával, mert az vadászidényen kívül anyamedvéket gyilkolt, és hagyta éhen pusztulni a bocsokat. Ezért a tettéért néhány hónapot börtönben volt, noha jóval többet is a nyakába sózhattak volna, de a mágnás közbenjárására megúszta a kemény – életellenes támadásnak minősülő – tettét, a milliárdos ugyanis meg akarta szerezni a birtokot, hogy kiemelt vadászterületet hozzon létre rajta magának és barátainak, vagy valami más okból. Innentől lép be a történetbe az igazságszolgáltatás és az ügyvédek amerikai világa, amiről több regény is igen érzékletes és gyászos képet festett (így például Graham Moore Bűnösök című műve), egy gyönyörű ügyvédnő, Leslie Green és a kacskakezű barát alakjában. A szerző maga is bűnügyi védőügyvédként, bankárként és brókerként dolgozott, mielőtt végleg írásra adta fejét, így belülről ismeri a jog, az igazságszolgáltatás és a pénz világát.
A megszállott vadász milliárdos rejtélyes és kínokkal teli halált hal a rengetegben, társa a látványtól megőrül, a helyi seriff ettől kezdve nem száll le Johnnyról, aki életmódja miatt eleve gyanús számára. Miután a seriff is különös körülmények közt életét veszíti, a fiúra vadászik az egész rendőri testület, noha semmi köze a bűncselekményekhez, még a nyomozó mostohaapja, sem ügyvéd barátja sem képes védelmet nyújtani számára. A birtokvédelem szándékánál valami sokkal sötétebbre és rejtélyesebbre kell fénynek derülnie, hogy a tények megmutatkozzanak valós vagy éppen valószínűtlen mivoltukban: „A rengetegben nincs semmi »megszokott«. Csak a történetek és a varázslat létezik. […] pontosan tudom, mi kel életre éjszaka.” (381) Az olvasó is csak azt követően érti meg az amerikai rabszolgatartásig visszanyúló történetet, hogy szembesül az éjszaka életre kelő erővel és hatalommal. Megjegyzendő, hogy Észak-Karolina népességének az 1860-as években mintegy 30 százaléka Afrikából behurcolt rabszolga volt.
John Hart elbeszélői módszere nem követi a műfaj szokványos közhelyeit, nem indít valami hangsúlyos jelenettel, olyannyira nem, hogy az olvasás elején úgy éreztem, közel félezer oldal tömény unalommal kell majd szembesülnöm. Ám a szerző pontosan tudja, miként kell adagolni a monotóniát megtörő eseményeket, miként lehet dinamikussá tenni az elbeszélést. A történethez kapcsolódó mellékszálakban föltűnnek olyan szereplők is, akikre látszólag túl sok időt fecsérel a szerző, és ezek a szereplők rendszerint ki is hullanak a meséből, ám amikor már érzékeljük a hiányukat, újra föltűnnek, hogy kiderüljön, egyáltalán miért is szerepeltek az 1850-es évekig visszagombolyított történetben, amelyben misztikus, természetfeletti erők bogozzák össze családok és rasszok, szabad emberek és szolgák, egy- és többistenhívők életét-halálát, kiemelik az emberi erények és erkölcstelenségek, a jellembeli mocsok kicsúcsosodását, végül az őszinte, önfeláldozó barátság megbonthatatlanságát.
A Johnny Merrimon-sorozat előzményének címe: Elveszett remény. A kötet 2011-ben jelent meg magyarul, angolul 2009-ben, eredeti címe The Lost Child, vagyis Az elveszett gyermek. Ez még némi természetfölöttiséggel átitatott krimi volt, inkább bűnregény, a folytatás viszont kimondottan misztikus történet, thriller, ha pontosan szeretnénk fogalmazni. Csak az olvassa el, aki nyitott a természetfelettiség, a transzcendencia irányába.