Háy János: Mamikám. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2021
A kötet információs oldalán, ez az elejétől kezdve a 4., számozatlan oldal, a következő mondatot olvashatjuk: „A kötet helyesírása számtalan helyen eltér az akadémiai helyesírástól.” Ez, mondjuk, eléggé megengedő kijelentés, hiszen a szövegfolyam az akadémiai helyesírásból mindössze a központozást és olykor a nagy kezdőbetűket tartotta meg. A regény a palócföldi tájszólásban szólal meg, a hangzók kiesnek a szavakból, lekopnak a szóvégekről, hol megnyúlnak, hol lerövidülnek, de ez a roncsolt nyelv epikai értelemben, sőt talán dialektológiai szempontból is autentikus, hiteles. Olyan, mintha hangfelvételről írta volna át a szerző az elbeszélt történetet. Ennek ellenére könnyű olvasni, mert agyunk „lefordítja” számunkra a szöveget.
Azért az óriásmonológ jóval több egy történetnél, a cigány lány fecsegése nemcsak egy Ipoly menti település jelenét ábrázolja, hanem általában a magyar falu kórképét mutatja fel, ahol egymás mellett élnek parasztok, ők a magyarok, meg cigányok, a két etnikum igencsak távolságtartó egymással szemben, de még a kultiválódott romák is elutasítják az oláh cigányokat, a tehetősebb parasztok pedig lenézik az alacsonyabb sorba kényszerülteket. Ezeket a dolgokat a média olykor megpendíti, de a problémák mélységét nem tárja fel úgy, mint ez a regény.
A regény beszélője egy félárva cigány lány, akiből a mű végére kétgyermekes leányanya lesz. Magát árvának tartotta, anyjára csak úgy tekintett, mint a nőre, aki megszülte. Az anyja nem törődött vele meg a testvéreivel sem, még októberben is kicsapta őket meztelenül az utca porába, meg összeállt egy „négerrel” (oláh cigánnyal), akinek odavetette idősebb lányát, hogy maga is megkapja, amire a teste vágyott. A néger igencsak kedvelte a pálinkát, a munkát meg annál kevésbé, így rávette a párját meg egy börtöncimboráját, hogy lopni járjanak, lehetőleg távol a falutól, ahol éltek, mert ott rögtön őket gyanúsították volna meg. A lánykát, a későbbi elbeszélőt is vitték magukkal, mert kicsi és vékony volt, még a fürdőszoba ablakán is be tudott mászni, majd kinyitotta vagy a bejárati ajtót, vagy a szobaablakot.
Egy ilyen alkalommal a rendőrök rajtakapták a társaságot, a nő, aki a lánykát szülte, meg a néger börtönbe kerültek, a lányka meg két évre intézetbe. Onnét szabadulva iskolalátogatásra kötelezték, de az iskolában csak beültették a padba, nem törődtek, nem foglalkoztak vele, csak időnként beírtak egy egyest a naplóba, és ezzel el is volt intézve a cigányoktatás. Az iskolától megszabadulva kezdett járni az aranyszívű Mamikához, akivel annak haláláig szoros kapcsolatban állt. Mamika igyekezett megtanítani a gazdálkodás, a megélhetés alapjaira, de a lányka ügyetlen, figyelmetlen, kicsit kelekótya volt, egyszer ültetett a Mamikától kapott sóskát, de hagyta annyira elgazosodni a kertjét, hogy többé nem talált rá a veteményre. Egyszerűbb volt kölcsönkérni. Mamika ugyan zsörtölődött, de mindig adott, krumplit, tojást, még tortát is sütött a lányka kisebbik, értelmi fogyatékos lányának. A lányka így foglalta össze életfilozófiáját: „Lássa, Mamika, a cigántó is lehet tanúni, hogy ne roncsuk e a mai napot azza, hogy milyen lesz a hónap. Nem lehet úgy éni, mind a Fiatalpapa ét, hogy mindig tervezett valamit, hogy mi lesz, oszt mi lett, az lett, hogy jó meghat, amikó nem tervezte, mert aszitte, hogy majd marad idő, egyszer maj éni. Csak most lehet éni, Mamika, majd nem lehet.”
A lányka azzal hálálta meg a Mamika jóságát, hogy meglopta. Szeretőt talált magának, egy leszázalékolt traktoristát, de annak csak akkor kellett a nő, ha vitt neki pálinkát. Hát a Mamikának a kamrájában volt pálinka, a lányka azt apránként elhordta. Ő nem ivott, a férje sem, aki paraszt volt, meg nem is a hites ura, hanem csak együtt laktak, büdös volt neki a munka, mint a négernek, és még a csokit és a kekszet is elette a kisebbik lánya elől. A Mamika észrevette, hogy fogy a pálinkája, nem hagyta szó nélkül, de nem csapott nagy patáliát miatta, a lányka meg igyekezett kiengesztelni. Ha volt pénze – mert néha kapott idénymunkát, meg egy ideig az idősek otthonában takarított és mosogatott –, vett a Mamikának kávét meg csokoládés kekszet. Apropó, pálinka. Mamika apja úgy tartotta, hogy az a legjobb beruházás, hiszen a barack lehullik a fáról, a szilvát meg csak le kell rázni, aztán a cefrét kifőzetni, és az elspájzolt pálinka nem veszít értékéből, mindig pénzzé lehet tenni. Mutatkozott is kereslet iránta a faluban, szinte mindenki alkoholista volt.
A papok is megitták a magukét, meg a fehérnépet sem vetették meg, szakácsnőt tartottak, az volt a szeretőjük, de szorgalmasan látogatták a faluban az özvegyasszonyokat meg a férjezetteket is, azt beszélték, hogy a papnak sok gyermeke van a faluban. Bátran tehették, mert megvolt a bűnbocsánat receptje: meggyónták a bujálkodást a másik papnak, az meg feloldozta őket, és így történt ez viszont is.
A lányka idősebb lánya felköltözött Pestre, ott talált magának egy négert, akár a nagyanyja, aki rávette a drogra és a kurválkodásra. Ő már elveszett az anyja számára, majd a Mamika is, végül a lusta élettársa is. Ez már olyan tragikus zárása a regénynek, hogy nem részletezhetem. Helyette idézek még egy rövid részletet a regény derekáról: „Az apám az mesét, de meghat, olyan régen, hogy nem emlékszem, mirő mesét, a patakkanyarró, biztos arró, ahó laktak a cigánok, hogy milyen vót, amikó este nótáztak meg verekettek, mer valaki ecsábította a másiknak a jányát. De má nem emlékszek, mer régen vót, nem is a jányát, hanem a feleségit, az meg a cigánokná szent, hogy olyat nem lehet csinányi, mer megmurdel, aki ilyet csiná, és vót is ott halál, de a rendőrök nem tanáták a tettest, mer mindenki tutta, hogy megérdemőte, aki meghat. Ez a szabály, ha ezt a szabályt nem tárcsák be, akkó bármi történhet, mindenki összefekhet fűve-fává. A cigánokná megvan, hogy mit lehet csinányi, oszt minek mi az ára, ha csinálod, mer pont abba szeretté bele, akibe nem vót engedve, mer egy másik ember asszonya vót, addig csináhatod, amíg ki nem derű, oszt meg kő bűnhőnni, nem úgy van, mind a parasztokná, hogy válás, meg emegyek, meggyónom a papná, egyik pap a másik papná.”
Igaza van Háy Jánosnak, roncsolt életekről csak roncsolt nyelven lehet megszólalni.