Ladányi István: Megújuló befejezetlenség. Az Új Symposion folyóirat arculata, szerkesztési gyakorlatai és műfajai. Gondolat Kiadó, Budapest, 2022
„Az Új Symposion története a vajdasági magyar irodalom nagy története, kulturális identitásának része. Narratívateremtő erővel bírt, első nemzedéke legendát teremtett, a szó eredeti értelmében követendő mintaként mutatta fel a folyamatos megújulás, az önelvű kultúrateremtés, a korábban nem létező elgondolhatóságának az igényét” – összegzi Ladányi István az Új Symposion jelentőségét folyóirat-monográfiájában, a Gondolat Kiadónál megjelent kötetben, melyben, bevallása szerint, máshová teszi a súlypontokat, mint ebben a témakörben megjelent más kiadványok. Elsősorban az irodalmi, művészeti, valamint a folyóirat-szerkesztésben megnyilvánuló alkotótevékenység áll érdeklődése középpontjában, és kevesebb teret kapnak a korábbi megközelítésekben, átfogó tanulmányokban tárgyalt, eseménytörténeti, társadalom- és politikatörténeti vonatkozások.
Ladányi István egy olyan jelenségről ír, amely valóban megkerülhetetlen részét képezi a vajdasági magyar irodalom történetének. Értekezése szerint sok tekintetben sikertörténetről is beszélhetünk az Új Symposiont illetően, hiszen a folyóirat „szükségszerűként mutatta fel a saját létét, és létrehozta a maga helyét a vajdasági, az egyetemes magyar és a jugoszláviai kulturális térben”.
A kötet az Új Symposionnal foglalkozó eddigi tanulmányoktól eltérően azt a folyamatos reflexiót követi nyomon, amely a folyóiratot hetilapmellékletként való megjelenésétől periodikummá való alakulásáig jellemezte, és további irodalmi utóéletével, hatástörténetével foglalkozik, egyfajta „történelmi tapasztalatként” összefoglalva.
A Symposionnal mint melléklettel is foglalkozik, szót ejt előzményeiről és keletkezésének körülményeiről. A megújulás napi gyakorlatai című fejezet betekintést nyújt a modern és avantgárd meghatározásokba. A Symposion folyóirat, amely a címlapján művészeti-kritikai folyóiratként határozta meg önmagát, az Ifjúsági Szövetség Tartományi Választmánya részéről jóváhagyva, önálló sajtószervként működhetett 1965. január 15-étől. „A lapindítás már érett és tudatos koncepcióval rendelkező szerkesztőségként mutatja fel a symposionistákat” – írja Ladányi. Továbbra is vezető műfajaik maradnak a kritika és az esszé, áthozzák a folyóiratban a melléklet identitását is meghatározó Ex Libris kritikai rovatot. Az első nemzedék által szerkesztett éveiben a folyóirat a modernségeszmény jegyeit hordozza magán. Hagyomány és modernitás konfliktusában mindig a modernség oldalán határozza meg magát, mely konfliktusnak kifejezetten teremtője is. A Műfordítás és kulturális identitás című fejezet a folyóirat jugoszláviai kulturális beágyazottságával foglalkozik, a jugoszláv multikulturális modellben való részvétel sikeres magvalósulásaként.
A symposionisták által preferált irodalmi műfajok, az esszé, a kritika külön fejezetet kap a kötetben, kiemelve a szerkesztők által művelt, rendkívül műfajtudatos lapírást-szerkesztést. A műfajközöttiség, műfajhatárokkal való kísérletezés sem idegen tőlük, valamint a performance-szal való próbálkozás, amely – Ladányi István meghatározása szerint – „művészetek határait megsértő alakzat”. Összességében véve a domináns műfajok mellett (esszé, kritika, vitacikkek, irodalmi és kulturális, valamint közéleti reflexiók, tanulmányok) a kísérletezés, a szabadvers és a vizuális költészet, sőt a folytatásos regény is teret kap a lapban.
A szerző végigvezeti mindhárom Symposion-nemzedék történetét, amely nem diadalmenetként a konfliktusokat, rivalizálásokat is rögzíti, kulturális, irodalmi identitásunk részeként tüntetve fel azokat. Ahogyan írja, a folyóirat neve is, az Új Symposion, mivel világos utalás Platón Lakomájára, „folyóiratnévként a beszélgetés, a vita helyeként aposztrofálja az orgánumot, ezért meghatározó műfajai is dialogikus jellegűek: valamilyen korábbi műre, eseményre, jelenségre reflektálnak, vitára hívnak vagy belső dialógust folytatnak”.
Külön fejezetet kapott a műben a folyóirat hatása, utóélete, befejezése. Nemzedéki identitásformáló szerepe értelmiségi életutak mentén követhető végig, az első nemzedék fellépése meghatározó és mintaadó hagyománynak is bizonyult. Fellépésükkel – természetesen nagymértékben élve azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az akkori társadalmi körülmények lehetővé tettek – átformálták a vajdasági magyar irodalmat, „a vajdasági magyar kultúra diszkurzusában domináns szólamot képeztek”, és bekerültek nemcsak a határon túli irodalmi kánonba, hanem az egyetemes magyar irodalomtörténetekbe is.
Ez a könyv olvasásra biztat, a Symposion olvasására. Akár az egykori nyomtatott lapszámok kézbevételére, akár a digitalizált példányok fellapozására, ugyanis a folyóirat publikálási forma lényegét élteti, azt, hogy a megjelent szövegek, viták, értekezések, a folyamatosan alakuló és újraértelmezhető párbeszédeket a befejezetlenség, mondhatni, befejezhetetlenség jellemzi. Az olvasásmódunk, értelmezési tereink a Symposion első számának megjelenése óta a végtelen felé tágulnak, ugyanis/hiszen ez a történelmet író periodikum „nem a meglevő alapokra építette önmagát, hanem a formákat nem nyert jövő felé fúródott” (Ladányi 2022).