Akkor most parázzak?

Akkor most parázzak?

Réz András Para: Valami megérint. Trend Kiadó Kft., Budapest, 2023 – könyvborító

Réz András Para: Valami megérint. Trend Kiadó Kft., Budapest, 2023

Mindig is irigyeltem azokat a fiatalabb kollégákat, akik mindent tudnak vagy legalábbis tudni vélnek a virtuális világról, otthonosan mozognak a blogok, vlogok, konteók (összeesküvés-elméletek) között, értik vagy érteni vélik a kommentelők lelkivilágát, azt, hogy milyen mozgatórugók állnak a gondolkodásuk mögött.

  Réz Andrásról mindig is tudtam, hogy remek filmesztéta, s Válogatott szorongásaim című kötete olvasásakor meg is bizonyosodtam róla, hogy az átlagosnál jobban odafigyel a világra, amelyben élünk. Arra, hogy átlagon felüli fantáziával van megáldva, a Linda tévésorozat forgatókönyvénél nem is kell jobb példa. Legújabb könyvét viszont nem igazán tudom hova tenni. A szerző, aki jó reklámszakember módjára tudja, hogyan kell hatni a nyájas vagy kevésbé nyájas olvasóra, használati utasítást is mellékelt a könyvhöz, ennek első pontja szerint: „Ez egy szatíra. A nagyon-nagyon közeli jövőben játszódik, szinte már itt is van.”

  Reginát, az ápolónőt, aki különleges képességekkel van megáldva, ugyanis megérzi a dolgokat, egy kapszulában tartják fogva, a nap 24 órájában figyelik. Gergelyffy Tivadar egy szép karrier után unatkozó nyugdíjassá vált, és értelmet keres a további életének. És itt van Attila, aki múzeumpedagógusként munkaerő-felesleggé vált, írói ambíciói sehogy sem jönnek be, de megbízásokat kap, hogy hivatásos vloggerként kamu összeesküvés-elméleteket gyártson, vagyis trollkodjon a neten, megosztó, kemény témákban: homoszexualitás, antiszemitizmus, migráció… Persze, amikor azt bizonygatja a megbízó közvetítőjének, hogy „marhaság megint előjönni a migránsokkal, ez leketyegett”, akkor a vajdasági olvasó kicsit elhúzza a száját, s minimum felmordul, hogy „élnél csak Makkhetesen vagy Horgoson”. S akár azt is hozzátehetné: „úgy látszik, a brüsszeli elit sem értesült róla, hogy ez a téma már nem aktuális”. De az nem baj, ha az olvasó magában vitatkozik a regény egyik-másik szereplőjével – vagy a szerzővel – ebben-abban, elvégre az természetes, hogy nem egyformán gondolkodunk a világról, neveltetésünk, léthelyzetünk miatt sok kérdésben eltérő nézeteket vallunk.

  Miközben a történet tovább bonyolódik, és az is kiderül, hogyan is kapcsolódik egymáshoz a három főszereplő sorsa, azért van min tűnődnünk olvasás közben: csak most, a kütyük, a virtuális világ térhódításával keveredett minden mindennel így össze, vagy ez már korábban elkezdődött a valóságshow-k, a tökéletes élet illúzióját – párhuzamos valóság! – ígérő reklámok betörésével az életünkbe? Csak akkor, a világháló nélkül ez nem volt ennyire nyilvánvaló.

  Réz András nagy mesélő, itt nemcsak a paranormális képességekkel megáldott szereplőre gondolok, hanem a félmúltból, jelenből vett, „így is történhetett volna” sztorikra is, amelyek csak úgy tobzódnak a regényben.

  Én meg csak tovább tűnődöm azon, hogy mennyi ebben a műben a szatirikus elem, mennyi a sci-fi, mennyi a valóság. És azon is, ha ez szatíra, akkor a szerző használati utasítása ellenére – „a szatírán még nevetni is lehet/szabad” – nekem ehhez miért nem volt kedvem. Akkor most parázzak, vagy ne?

Jódal Rózsa

Mocsarak helyén

Bordás Győző – Bordás Attila: Csatorna született. Kiss József műve (Kétnyelvű kiadás). Miloš Crnjanski Vajdasági Művelődési Központ – Tiski cvet...

Jódal Rózsa

Mocsarak helyén

Bordás Győző – Bordás Attila: Csatorna született. Kiss József műve (Kétnyelvű kiadás). Miloš Crnjanski Vajdasági Művelődési Központ – Tiski cvet...

Fodor István

A jó szolgálatában egy életen át

Korsós Tünde: Az Úr az én őriző pásztorom. Édesapám, Kiss Antal református lelkipásztor életútja. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta,...

Fodor István

A jó szolgálatában egy életen át

Korsós Tünde: Az Úr az én őriző pásztorom. Édesapám, Kiss Antal református lelkipásztor életútja. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta,...

Lódi Gabriella

Gion Nándor öröksége

Emberi módon. Gion Nándor Novellapályázat 2021. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2022   Gion Nándor a vajdasági magyar irodalom neoavantgárd törekvéseinek egyik...

Lódi Gabriella

Gion Nándor öröksége

Emberi módon. Gion Nándor Novellapályázat 2021. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2022   Gion Nándor a vajdasági magyar irodalom neoavantgárd törekvéseinek egyik...

Antalovics Péter

Közös múltunk súlya

Silling István: Bácskai emlékezések. Grafoprodukt, 2023 A történelemfilozófia egyik sarokpont jellegű kérdése, hogy mekkora szerepük van az egyes embereknek, az...

Antalovics Péter

Közös múltunk súlya

Silling István: Bácskai emlékezések. Grafoprodukt, 2023 A történelemfilozófia egyik sarokpont jellegű kérdése, hogy mekkora szerepük van az egyes embereknek, az...

Fekete J. József

Ocsmány dolgok a semmi közepén

Lee Child: Megérte meghalni. Fordította Gieler Gyöngyi. Második, javított kiadás. General Press Kiadó, Budapest, 2021 A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért...

Czini Zoltán

Ravaszsággal legyőzhető

Alex Dahl: Köd utána. Budapest, Animus Kiadó, 2023 Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban...

Bordás Győző

Egy életmű másfél ezer adata

Bela Duranci-bibliográfia (1960–2020). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2022 Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 –...

Bordás Győző

Egy életmű másfél ezer adata

Bela Duranci-bibliográfia (1960–2020). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2022 Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 –...

Jovánovity Patyerek Réka

Égető kérdések

,,A világ így ér véget Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.” (T. S. Eliot)   Margaret Atwood: Égető kérdések. Esszék és alkalmi írások 2004–2021....

Jovánovity Patyerek Réka

Égető kérdések

,,A világ így ér véget Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.” (T. S. Eliot)   Margaret Atwood: Égető kérdések. Esszék és alkalmi írások 2004–2021....

Mihályi Katalin

A másik szoba titka

Verebes Ernő: Senkim földje. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2023 A prózakötet címében szereplő senki földje mindössze néhány négyzetméternyi...

Mihályi Katalin

A másik szoba titka

Verebes Ernő: Senkim földje. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2023 A prózakötet címében szereplő senki földje mindössze néhány négyzetméternyi...

Fekete J. József

Tiltott határ

Carmen Mola: A legyek menyasszonya. Fordította Tolvaj Zoltán. General Press, Budapest, 2023 Végre egy krimisorozat, amelynek sikerült az első részét elcsípnem! A szerző spanyol – ez...