Douglas Preston: Égi jelek. Fordította Gieler Gyöngyi. General Press Kiadó, Budapest, 2009
Douglas Preston és írótársa, Lincoln Child, akár közösen, akár külön-külön írnak, szem előtt tartják a tudomány kortárs eredményeit, valamint az emberiségnek a tudományba vetett hitét, a felfedezésekre kiterjesztett igényét. Nem csupán a megmagyarázhatatlan dolgok értelmét fürkésző szándékot, hanem például a mesterséges intelligencia gyakorlati felhasználásának módozatai felé irányuló kíváncsiságot is igyekeznek kielégíteni, vagy éppen a részecskegyorsítás elméletén és gyakorlatán át próbálják megismerni a világegyetem keletkezésének módját, ezenfelül többek közt pragmatikus cél gyanánt új energiaforrásokat felfedezni az emberiség rendelkezésére álló energiakészletek pótlására.
Preston regényében az Isabella névre keresztelt projekt központi szereplője a világ leghatalmasabb részecskegyorsítója. „Az Isabella alapjában véve egy száz méter mélységben húzódó, hetvenöt kilométer kerületű, kör alakú alagút, amelyben protonok és antiprotonok keringenek ellentétes irányban, majdnem fénysebességgel. Amikor a részecskék ütköznek egymással, olyan energiaszintet hoznak létre, amilyet nem láttunk azóta, hogy az univerzum kora egymilliomod másodperc volt.” Az Isabella amerikai riválisa az európai CERN hadronütköztetőnek. Negyvenmilliárd dollárba került[1] a létrehozása, amit nem sajnált a kormányzat, hiszen valójában folytatódott a hidegháborús idők tudományos versengése, és Amerika úgy vélte, lemaradásban van.
A tudósok az Isabella elnevezésű szerkezettel akár a csillagászati fekete lyuk tulajdonságait is megfigyelhetik az eredetileg 2007-ben Blasphemy (Istenkáromlás) címen megjelent regényben. Hogy mennyire előbbre jár a képzelet a tudománynál, mutatja, hogy a fizikusoknak csupán 2022-ben sikerült Amszterdamban laboratóriumi körülmények közepette szimulálni egy miniatűr fekete lyukat, és ezzel igazolták Stephen Hawking angol elméleti fizikus 1974-es feltételezését a fekete lyukak sugárzási formájáról. Már csak ezért is érdemes volt visszanyúlni ehhez a viszonylag „régi” regényhez.
Az arizonai sivatagban, a navahó indián törzs ősi földjén működő berendezés célja az ősrobbanás-elmélet bizonyítása, amit egy népszerű televíziós prédikátor a kereszténység elleni támadásként tolmácsol híveinek, amit a Genezis (Teremtés könyve, Mózes első könyve), a vallás legszentebb könyvének cáfolati kísérleteként állít be. Persze nem mindegy, hogy a kormány erre a bizonyítási kísérletre negyvenmilliárd dollárt költött az adófizetők pénzéből, ám e rengeteg pénz árnyékában magánszemélyek is szívesen sütögetnék a pecsenyéjüket. Ennek érdekében kiválóan kamatoztatható a keresztény világ meggyőzése arról, hogy az Isabella a Jézus ellenségei által megtestesített istenkáromlás, ami az isteni teremtéssel szemben a „nagy bumm” és az evolúció elméletét hirdeti.
Preston regényében megtalálja a módját a kettő egyeztetésének. Miért ne lehetne a világot létrehozó ősrobbanás Isten eszköze a teremtésre, az isteni gondolat fizikai megvalósulása – veti fel a lehetőséget. Ennek az elgondolásnak mintegy alátámasztásául szólítja meg a részecskegyorsító működését tesztelő tudóscsoport tagjait egy magát jobb híján Istenként meghatározó entitás az Isabellán belül képződött tér-idő hasadék közepén megjelent adatfelhőből. Az emberekkel a számítógépeken keresztül kommunikáló létforma mindazt tudja, amit a tudósok tudhatnak, meg azt is, amit gondolhatnak, ám a lét végső kérdéseire neki sincsen válasza, beismeri, bizonyos dolgok előtte sem ismertek, mint a létezés célja például, és éppen ezáltal tűnik emberarcú Istennek, és ezáltal kerül képbe a mesterséges intelligencia megjelenésének lehetősége.
Csakhogy gigantikus csalás húzódik meg a háttérben.
Hogy valami nem stimmel a dologban, az illetékes, a projektet felügyelő kormányhivatalnok is sejti, és kíváncsisága kielégítése érdekében a tizenkét tudós megfigyelése céljából egy beépített ügynököt küld a helyszínre, Wyman Ford személyében – aki egykori CIA-ügynök, antropológus, kibernetikus. Felesége halálát követően egy ideig kolostorban élt, majd magánvállalkozásba kezdett a saját biztonsági és hírszerző cégén belül. Álcázó feladata a kapcsolattartás a helyi navahó indiánokkal, hiszen kezdő antropológusként már járt köztük, ráadásul az indiánok aggódnak a földjükön folyó kísérlet miatt, tiltakoznak ellene, őket kellene Fordnak észérvekkel leszerelnie. Az igazi bajt és a valós fenyegetést nem az indiánok jelentik, hanem egy nyerészkedő üzletember által feltüzelt vallási közösség, a keresztény fundamentalisták, akiket egy televíziós prédikátor a távolból, egy missziós igehirdető pedig a helyszínen lázít. Az első képmutató, az utóbbi elvakult, végtére mindketten elvetemültek. A fundamentalista keresztények, akik szerint még a katolikusok sem igaz hívők, hanem bálványimádók, vérszomjas hordaként indulnak az Isabella berendezéseinek megsemmisítésére, hiszen szerintük a projekt és az azt vezető tudósok szentségtörést követnek el. A csőcselék elszabadul, és apokalipszist rendez a sivatagi hegyfennsíkon. Az egyoldalú vallásháborúnak több tudós és rengeteg haragvó hívő áldozatul esik, az indiánok pedig tudják, hol, melyik oldalon a helyük. A modern Armageddon, Isten seregei és az Antikrisztus végső összecsapásának túlélő tudósai elhiszik, hogy találkoztak Istennel, aki új vallás népszerűsítésével bízza meg őket, aminek alapja a tudomány, célja pedig – leegyszerűsítve – a magasabb evolúciós szintre lépés. Egyedül Ford marad szkeptikus az új vallással szemben, de ő nem tudós, ráadásul ismert előtte az L. Ron Hubbard sci-fi író által 1954-ben alapított szcientológia mintájára elképzelt új vallás új prófétáit elbűvölő csalás módszere, ezen túlmenően hívő katolikus, és Preston több regényében is szerepet kap majd (Becsapódás, A Kraken-küldetés). Az Égi jelekben nem tündököl, mindössze egy érdekes figura.
Nem is rá van kihegyezve a történet, sokkal fontosabb szereplő a tudomány és a vallás, az ármány, a vakbuzgóság, az ember manipulálhatósága, a csőcselék pszichológiája. Nem bántam meg, hogy visszanyúltam egy tizenöt évvel ezelőtt született regényhez, izgalmas, fordulatos, néhány töltelékfejezet kivételével lebilincselő, fordulatos, olykor meglepő és belső nyugtalanságot, majdhogynem rémületet keltő.
[1] Érdemes megemlíteni, hogy a Holdra szállást előkészítő Apollo-program (1961–1972) mai árfolyamon számolva 140 millió dollárba került, a jelenleg is futó Artemis-program, amelynek célja ismét emberek feljuttatása a Holdra, „mindössze” 93 milliárd dollárjába kerül az adófizetőknek.