Sara Blædel: Sziklasír. Fordította Sulyok Viktória. Animus Kiadó, Budapest, 2022
Susan Dahlgaard tizennégy éves korában, 1995-ben egy osztálykirándulás alkalmával tűnt el. Holttestét évek múltán, csaknem negyed évszázaddal később találták meg a kirándulósziget egy sziklabarlangjában, amelynek bejáratát addig egy kidőlt fenyő törzse torlaszolta el. A holttest felfedezését követően sorra kezdenek eltünedezni a már felnőtté vált egykori barátnői, akik a legtöbbet tudhattak egykori osztálytársuk utolsó napjairól. Az egyik eltűnt Louise Rick rendőrnyomozó öccsének felesége, ezáltal kerül a történetbe az egyébként hosszú szabadságát töltő nyomozónő.
Itt kell megjegyezni, hogy a Sziklasír a népszerű dán írónő tizedik Louise Rick-krimije, de az előzők magyarul nem olvashatók. Ennek ellenére a regény önmagában is megállja helyét, nincsen olyan előzménye, ami zavarná a történet megértését.
A regény műfaja skandináv krimi, más néven nordic noir, amiből hiányzik a külső, nyomasztó, sötét hangulat, ehelyett legfeljebb lelki teherként jelenik meg a depresszív élmény. Nincsenek benne pazar tájleírások sem, az elbeszélő kizárólag a tényekre hagyatkozik, meg az érzelmekre összpontosít, hiszen a rendőrnyomozó(nő) szemszögéből láttatja az eseményeket. A csavaros történet mellett megjelenik a regényben a műfajra jellemző társadalomkritika. Az írónő nem megy el szó nélkül a közösségben gyakori negatív jelenségek mellett, mint a párkapcsolatok válsága, a gyermeknevelés buktatói, az alkoholizmus, a fiatalkori bűnözés, a problémamegoldás helyére lépő öngyilkosságok. Valójában túl sok is ebben a regényben az öngyilkosság, az öngyilkossági kísérlet, a jó és rossz nevelőszülő, a párkapcsolatokon meg a családon belüli feszültség. Ez utóbbi viszi a pszichológiai vonalat, ami háttérbe szorítja a nyomozással járó pepecselés taglalását.
Miként már jeleztem, Louise Rick rendőr, nyomozó, aki az eltűnt személyekkel foglalkozó osztályról a gyilkossági osztályra kerül vezetőnek, de nem fűlik a foga az íróasztal mögötti munkához, így a kinevezése visszautasítását fontolgatja. Éppen hosszan elhúzódó szabadságát tölti, amikor nyomtalanul eltűnik a sógornője, a rendőrség gyilkossággal gyanúsítja meg sógornője férjét, a nyomozónő öccsét, aki felesége eltűnését követően kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg. A feleség egyszer már bejelentés nélkül faképnél hagyta házastársát és két gyermekét, így a férj joggal gondolja, hogy a nő újra lelépett. Csakhogy egyáltalán nem efféle családi bonyodalom történt, hanem valami sokkal bonyolultabb és rémesebb.
Camilla Lind bűnügyi újságíró. Louise barátnője, és ugyanabba az iskolába járt, ahová az eltűnt Susan meg a később egyenként eltünedező barátnői. Susan holttestének felfedezése és a későbbi események személyes késztetést jelentenek számára a bűnügy feltárására, így voltaképpen ő nyomoz a szabadságát töltő rendőrnő helyett, akit túlságosan leköt öccsének öngyilkos hajlama, magánéletének zátonyra futása és szakmai pályafutásának dilemmái. Férje tragikus halálát követően – fölakasztotta magát – kezd összeállni egy mozaikcsalád: Louise és a fia, Jonas, valamint Eik és lánya, Stephanie. A nyomozónő szabadsága alatt együtt indulnak féléves kalandtúrára. Louise a házasságukat tervezi, amikor Eik bejelentése, miszerint inkább a lányának szenteli élete további részét, keresztülhúzza számításait, és ekkor érkezik a hír, hogy öccse megpróbált véget vetni az életének. Drámából tehát akad bőven, nem hiányzott mellé egy negyed évszázaddal korábbi, felderítetlen baleset vagy bűntény.
Camillához sem kegyesebb a sors, új párjával éppen babavállalást tervez, amikor tizenhét éves fia bejelenti, hogy apa lesz. Az újságírónőt ledermeszti a tudat, hogy leendő gyermeke és unokája együtt járhat majd bölcsődébe. A két nő viszont erős, a megpróbáltatások nem tántorítják el hivatásuktól, igyekeznek felderíteni a sorozatos eltűnéseket, öngyilkosságot és öngyilkossági kísérleteket, valamint azok összefüggését a tinilány huszonöt évvel korábbi eltűnésével.
Tekintve, hogy a szerző és regényének legtöbb szereplője is nő, természetes, hogy a női vonal a legkidolgozottabb, az érzelmek, érzések és megérzések kiemelten hangsúlyosak. A történet legalaposabban kidolgozott vonulata a kamasz lányok lelki-érzelmi világának bemutatása, a barátnők egymás iránti ambivalens viszonyának szinte lélektani mélységű ábrázolása, ami a csavaros történet, a lassítások ellenére is fenntartott feszültség, a váratlan fordulatok mellett a mű legfőbb erényeként értékelhető. Kiderül, hogy a tinilányok nem járultak hozzá tevőlegesen Susan halálához, de korántsem ártatlanok az ügyben.
Az elbeszélő leginkább tőmondatokban fogalmaz, szinte meglepő, hogy az erősen visszafogott, szinte lecsupaszított narrációval mindvégig leköti az olvasó figyelmét. Sara Blædel regénye számomra újabb lépcsőfok a skandináv krimik megkedvelésének irányába.