Dér Adrienn: Egy jeti lakik a pincénkben. Cerkabella Könyvkiadó, 2021
Magányos lábnyomok. Formájuk alapján akár emberé is lehetnének, de mégsem emberiek, annál sokkalta nagyobbak. Az óriási talpak ráadásul három lábujjban végződnek! A könyvborítóról a belső oldalak felé vezetnek a nyomok, egészen a regény kezdetét jelző, lila színű pinceajtóig, amely mögül egy sötét alak leskelődik, tágra nyitott szemmel. A szarvából, pontosabban a szarv sziluettjéből sejthető, hogy ijesztő figura lehet.
Dér Adrienn Egy jeti lakik a pincénkben című meseregényének már a címéből kiderül, hogy az imént „lefestett” pinceajtó mögül nem akárki kukucskál a kíváncsi olvasókra. A kíváncsiakra, bizony, mert a félősök nyilván már eme illusztráció láttán sutba vágják a könyvet, és eszükben sincs szemrevételezni a teremtményt, aki úgy áll ott, várakozón, akár egy rossz álom szereplője vagy egy kísértet.
A merész(ebb) olvasók viszont megtapasztalhatják, hogy megéri kíváncsinak lenni, hiszen a történetfolyam hamarosan csordogálni kezd, majd sodrásba csap át. Kiderül, hogy Katiéknál valaki lopja a tejet éjszakánként, és hogy a titokzatos pincelakónak köze van e bűntetthez, ráadásul a lény kilétéről is lehull a lepel: „A konyhában álló alak a hűtő fölé magasodott, testét vastag, fehér bunda borította, és riadtan pislogott teniszlabda méretű szemével. Egyik mancsában a tejesdobozt szorongatta, olyannyira, hogy abból lefelé csordogált a fehér ital.”
„– Uramisten, egy jeti!” – hangzik el a szőrös lény láttán Kati édesapja részéről az egyértelműsítő felkiáltás, majd az egész család üldözni kezdi a menekülő jetit a pincében. És ezzel kezdetét veszi az eszement kalandtúra, melynek során ajánlatos bekapcsolni a képzeletbeli biztonsági öveket, hiszen vízbe, űrbe, óceán mélyére, dzsungelbe, barlangba is eljuthatunk a főhősök: a cserfes Kati és családja, na meg Szolomon, a tejimádó jeti által. A cél pedig nem más, mint hogy a szőrös behemótnak sikerüljön visszajutni az otthonába, hiszen köztudott, hogy a jetik valójában nem pincében élnek. Hanem hol is?
Ha a világhálón a Mindentudó Enciklopédiához fordulunk információkért, rengeteg érdekességet találunk a jetiről. Kiderül például, hogy ő a legismertebb kriptid a Loch Ness-i szörny mellett. Még a tudósok sem képesek megegyezni benne, hogy a medvére hasonlító teremtmény főemlősszerű emberszabású-e, vagy a himalájai őslakók által évszázadok óta ismert, legendás alak, mitikus lény. A XX. században ugyanis több Mount Everest-expedíció során láttak vagy látni véltek a hegymászók nagy termetű, emberszerű lényeket a hóhatár felett, sőt óriási lábnyomokra is bukkantak. Sir Edmund Hillary 1953-ban nepáli buddhista kolostorokban is hallott a lényről. A szerzetesek több festményt és a jetinek tulajdonított relikviát (például levágott kezet) mutattak neki. Sőt az egyik kolostorban még egy jetiskalpot is vehetett borsos áron, amiről azonban később kiderült, hogy hamisítvány. A hegycsúcsra vezető utolsó métereken, a sűrű havazásban Hillary még látni is vélte a három méter magas, két lábon járó szörnyeteget, amint pár méterrel fölötte megáll egy meredélyen és őt bámulja, majd lassan elsétál.
Hillary később kísérletet tett a felkutatására a Himalájában, de csak egy hatalmas koponyacsontot és óriási lábnyomokat talált. A jeti létezésére sajnos azóta sincs egyértelmű bizonyíték, ennek ellenére a helyiek hiedelemvilágában ma is él, sőt világviszonylatban is ismertté vált.
Dér Adrienn jelen meseregényében túllép ezeken a kultúrtörténeti-(kripto)zoológiai bökkenőkön, és roppant szellemes magyarázatot nyújt a jeti származására: „Mivel hegyvidéki jeti vagyok, a hegyek között élek. A falunk neve Jetizdamatizdakecskestejvanosztjó, ami különben egy sziget.” De hogy merre van az a sziget, arról Szolomonnak fogalma sincs. S hogy miért nem került még rá egyetlen térképre sem? Mert láthatatlan sziget! Pontosabban nem kimondottan láthatatlan, hanem inkább átlátszó, de ez lényegében egyre megy. Az arrafelé portyázó kalózok szerint legalábbis. A Városházán székelő Eltévedt Jeti Szakosztály szerint viszont már nem annyira, sőt az Elkódorgott Nemlétező Lények Ügyosztálya (ENLÜ) és a keresést vezető Kati és családja szerint sem, hiszen valahogy fel kellene kutatni a szigetet, a kecsketejjel és mézzel folyó Kánaánt, ahol a jeti vígan kanasztázhatna az idők végezetéig.
A nagyívű mentőakció részleteit fedje most sejtelmes homály, hagyjunk meglepetést a kalandvágyó olvasóknak, de kedvcsináló gyanánt azért elárulhatjuk, hogy a szerzőnő történetbonyolító technikájánál talán csak a humora fergetegesebb. A gyereknek-felnőttnek laza szórakozást nyújtó könyvnek Maros Krisztina rajzai kölcsönöznek izgalmas képi világot, mind az illusztrációk, mind a történet bővelkednek meghökkentő részletekben. Érdemes elmerülni bennük.