George Szirtes: Előhívás. Anyám regénye; Corvina Kiadó, Budapest, 2019
George Szirtes magyar anyanyelvű, Angliában élő költő. Könyve gyászmunka. Édesanyja elvesztésének regénye. A kötetnek több különlegessége van: az egyik, hogy visszafelé halad az időben: édesanyja öngyilkossága, súlyos betegsége, 1956-os emigrációjuk, az 1950-es évek budapesti élete, fotográfusi pályakezdése, a holokauszt túlélése, majd az erdélyi gyermekkor a végpont. Apának és anyának nevezi főhőseit, a születése előtti időkről írva pedig igazi nevükön: Magda és László. A kötet másik különlegessége az, hogy bár kis méretben, de fotók is vannak benne, és többféle dokumentumot, emléktöredéket használ. Sebaldnál láthattuk már, milyen nagy szerepe lehet a vizualitásnak a regény olvasatában. A gyászmunkát hasonlóképpen – bár a szerkezeti bravúr nélkül – jelenítette meg Györe Balázs Halottak apja című regényében. Egyik esetben sem idealizáltak a szereplők, hanem hús-vér emberek, ami a gyászfeldolgozás folyamatát jelzi. Ugyanis a sokkon, a tagadáson és talán a mély depresszión is túl van a szerző, amikor újrateremti szeretett édesanyja alakját. Az édesanya elvesztése óriási, szavakban kifejezhetetlen veszteség, amely után bár van élet, de már nem ugyanolyan, mint volt. A gyászmunkával a személyiség beépíti a veszteséget. Ezért nagyon fontos, hogy a szeretett hozzátartozó elvesztésekor ne higgyünk olyan hiedelmekben, hogy az idő majd mindent megold. Az idő nem old meg semmit. Akár évtizedes, elfojtott gyász is felbukkanhat a mélyből, vagy jelentkezhet függőség, betegség formájában. És a gyász az az időszak, amikor nem erősnek kell lenni, hanem épp gyengének, kiadni a fájdalmat, mert a bennragadt fájdalom mérgez. Olyannak is fontos olvasmány lehet ez a könyv, aki maga is gyászol, megnyugvást lelhet benne. Persze a szerző hangsúlyozza, hogy e rekonstrukciójával újrateremti az anya alakját, olyan, amilyennek ő látja. És annyit tud rekonstruálni, amennyi eseményről tudomása van, a többi már a képzelet terméke. Például amikor édesanyja George nevű szerelméről ír, és láthatjuk az egykori szerelmespárt fotón, a gondolatait ismerhetjük meg. A szerző elmélkedik arról is, milyen nehéz a gyermeknek az anyjában a nőt látni. Egy egészen furcsa epizódot is megoszt az olvasóval, egy szerepjátékot, amelyben az anyja férfinak öltözött be, és úgy várta az apját, de a szerző mint kisgyermek elrontotta ezt a játékot, mert felmászott az ölébe.
Az édesanya sikeres nő is volt, aki dolgozott, kétszer is felépítette szakmai pályáját, Magyarországon és a disszidálás után Angliában is.
Édesanyja öngyilkos lett. Az öngyilkosság nehezebben feldolgozható, mint az, ha hozzátartozónk betegségben hunyt el. Ha nehézségi sorrendet próbálunk felállítani veszteség esetén, az élet rendje leginkább a nagyszülő, majd a szülő elvesztése. Ezután jön az öngyilkosság, legnehezebb a gyermek elvesztése. Majd a hozzátartozó eltűnése, ami sajnos gyakori tapasztalat volt a második világháborúban. Aki eltűnik, azt hazavárják, akár egy életen át is, ha nincs bizonyosság a haláláról. Legnehezebb a gyermek eltűnése a hozzátartozó számára.
A kötet eredetileg angolul jelent meg, ezért egy kicsit didaktikusnak érezhetjük azokat a részeket, amelyek a magyar történelemről szólnak. Számunkra ismert, sőt közismert tények, hogy az 1956-os forradalom leverése után a felkelőket bebörtönözték, kivégezték, és mintegy kétszázezer ember távozott Nyugatra. Bár kivenni nem lett volna érdemes ezeket a részeket, a kontextualizálás szempontjából fontosak, de elképzelhető, hogy a magyar olvasó átsiklik fölöttük.
Egzotikus jelenségnek látszik az esküvői képeken, mint egy filmsztár a civilek között – írta a szerző édesanyjáról, amikor örömanya volt az ő esküvőjén. Láthatjuk a képet is. A vizualitás több utat nyit az értelmezésre: az olvasó maga döntheti el, egyetért-e a szerzővel, neki is egzotikus az anya, vagy inkább mást jelent számára e fotó. Manapság, amikor hozzá vagyunk szokva a képi kultúrához, a gyors ingerváltásokhoz, igen jó ötletnek találom a vizualitás erős jelenlétét a kötetben. A szerző a könyv végén Roland Barthes-ot idézi a fotók apró, megindító részletei kapcsán, amelyek beleszúrnak a nézőbe.
E kötetet több okból is érdemes elolvasni: lebilincselő a szerkesztésmód, és megismerhetünk egy tragédiákkal terhelt életutat befutó önmegvalósító nőt s anyát, akinek elvesztése kiheverhetetlen.