Bogdán József: Még utoljára. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2022
„A múlt kép-, szöveg- és hangtöredékek formájában – szünet nélkül – árad, tör felszínre Bogdán József költészetében és lírai prózájában, az emlékképnek és a gondolatnak nincs szüksége levegővételre, amit másként, írott szövegben, írásjelekkel jelölünk” – áll a kötet fülszövegében. A központozás nélküli szövegek egymásban átfolyó képek, az emlékezés manifesztumai. Bogdán Józsefnek mostoha gyermekkora volt, miután édesanyja meghalt, testvéreivel nevelőszülőkhöz került. Az általános iskolát Magyarkanizsán és Nagybecskereken végezte el, majd a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnáziumban érettségizett. 1983-ban szerzett teológia és filozófia szakon diplomát a horvátországi Diakováron, abban az évben szentelték pappá is. Számos bánáti helységben volt segédlelkész, majd plébános. Jelenleg Nagykikindán teljesít szolgálatot. 1999-től tagja a Magyar Írószövetségnek, versei szerb, horvát, román és francia nyelven is megjelentek. Szenteleky- és Herceg János irodalmi díjas költő, a Magyar Művészetért Alapítvány Ex Libris díjának kitüntetettje.
A Forum Könyvkiadónál megjelent kötete sorrendben a tizenötödik. Ezekben a versekben a lírai én az emlékezés képein átvezetve az egyetemes trauma létélményéhez tart, passió ez, vagy inkább egyfajta El Camino a léleknek, aminek végén azonban nincs megkönnyebbülés, nincs magyarázat, megtisztulás. A kötetet átszövi a költőnek a roma származásához, ehhez a kultúrához való viszonyulása, a magyar mellett a cigány nyelv is megjelenik több vers fontos elemeként.
A keresztény szenvedéstörténet szerint Krisztus azért lett áldozattá, hogy ne legyen több áldozat. „Nyisd meg szemeimben örökké folyó könnyek forrásait.” (Augustinus) A költő küldetése, hogy ezt tudatosítsa bennünk, vannak szenvedéstörténetek, mindenki sorsa magában hordozza ezt is, de egyben azt a feladatot, hogy rövid emberi létünkben teljesedjünk ki, tegyünk valami olyat, amivel valami maradandót hagyunk magunk után.
Az anya halála, az árvaság, szeretetlenség, nélkülözés, a szegénység és a nyomor gyötrelmeinek képei jelennek meg verseiben. „Íme itt vagyok uram íme itt van a te gyermeked” – a Gyónom a mindenható Istennek ciklus kezdő versében megnyugvás, Istentől való megszólítottság és az árvaság létének feloldása manifesztálódik, „észreveszem hogy ebben az egy mondatban / Benne van az apai és anyai szeretet minden fenséges pillanata”. A valakihez tartozás érzése, a Szűzanya gyermekeként való létezés kívánsága fejeződik ki: „Szűzanyám tiéd akarok lenni a TE tiszta / Gyermeked de mindig mindig elesek / És bűneim hangosan csivitelnek bennem”.
A keresztény költészet rangos képviselőinek sorába emeli Bogdán Józsefet, hogy a költészetet is úgy műveli, ahogyan lelkészi hivatását is egész életében: küldetésként, olyan üzenetet közvetítve, amely reményt ad a reménytelenségben.
A Magyar Művészetért Alapítvány elismerésének átadásakor a következőképpen méltatták: „Ex Libris díjat adományozunk a költőnek és papnak, aki egy eldugott bánáti faluban éli mindennapjait, végzi szolgálatát, esket, keresztel, betegeket látogat, temet és temet, naponta misézik, sokszor két faluban is, hittant tanít, felkészíti a gyermekeket a szentségek befogadására, és minden szavával tanít kicsiket és nagyokat, lelkeket gyógyít, s ha van egy kis ideje, ajándékot készít, vagyis verseket ír olvasóinak. Akár egy XXI. századi Virág Benedek.”
Kosztolányi Dezső Számadását idézhetjük az új kötet kapcsán. Bogdán József új verseiben az árvaság, a sehova sem tartozás érzése átmagasztosul, és a közösségért való tenni akarás, a hit és a költészet erejével más kiutakat is mutat a magány erdejéből: „Ki senkié sem, az mindenkié.” Bogdán József mindannyiunké.