Chris Carter: Kivégzés. Második, javított kiadás. Fordította Őri Péter. General Press Könyvkiadó, Budapest, 2021
Emlékszik még valaki a Rémálom az Elm utcában című filmsorozatra? Ebben az ikonikus alkotásban szerepel a Ves Craven rendező által kitalált Freddy Krueger sorozatgyilkos, aki gyerekeket és fiatalokat szemel ki áldozatául, belopózik a rémálmukba, és ami ott lejátszódik, az a valóságban is megtörténik velük. A gyilkos, aki egyfajta gonosz szellemlény, erejét áldozatai félelméből nyeri, és a félelemkeltés érdekében kíméletlen macska-egér játékot folytat a kiszemelt, sérülékeny lelkületű prédával.
Ez az összeégett arcú, zöld-piros keresztcsíkos pulóvert, barna kalapot és éles pengékben végződő bőrkesztyűt viselő alak jutott eszembe Chris Carter regényéről, amelyben az elkövető ugyancsak az áldozatai félelméből kiindulva teremti meg kivégzésük eszközét, azzal öli meg őket, amitől leginkább rettegnek. Vagyis valóra váltja a rémálmukat. Viszont nem indokolatlanul és nem ok nélkül. Nagyon bonyolult történet.
A Carter-krimik állandó szereplői, Robert Hunter és Carlos Garcia ebben a regényben új parancsnokot kapnak egy erélyes hölgy személyében, valamint társuk lesz egy lelkes, igyekvő fiatal rendőr, aki a papírmunkában segíti a sorozatgyilkosokat üldöző nyomozópárost. (A szerző egyelőre nem sodorta életveszélybe, ezt a kiváltságot, mint minden regényében, meghagyta Hunternek és Garciának.)
Hunter és Garcia a bevezetőben egy kis, fehér, karácsonyi díszekbe öltöztetett templomban helyszínel, kívülről idilli a templom képe, az épület belseje azonban mintha egy rémálom díszlete lenne, minden csupa vér, az oltár, a padló, a falak. Az áldozat a templom plébánosa, a fejét levágták és eltüntették, helyébe egy kutya fejét tűzték, az oltáron álló kehelyből a gyilkos ivott az áldozat véréből. Az már a hullaházban derül ki, hogy az elkövető egy hatalmas számot mázolt az áldozat mellkasára. Mindez csupán hangulatos bevezetés a regény világába, még sok egyéb van a szerző tarsolyában. Okkult, rituális gyilkosságnak tűnik, a nyomozók előbb nem közvetlenül a pap, hanem a katolikus egyház elleni támadásnak vélik, hiszen az ügyben nincs fogódzójuk.
Aztán a detektívek szívós munkával elkezdik helyükre illeszteni a kirakós darabjait, rájönnek, hogy sorozatgyilkost kell keresniük, és nagyon gyorsan meg kell találniuk, mert az előre kiszemelt áldozatai közül néhány napon belül alig marad már valaki életben. Az elkövető kilétének feltárása érdekében többször szembemennek a szabályokkal és a parancsokkal is, de meggyőzik a főnökasszonyt, hogy az emberéletek fontosabbak az előírásoknál. Szokatlanul sok a mellékszál a regényben, némelyik komolyan megvezeti a nyomozókat, akik revelációként ismerik fel a történetben rejlő csavarokat, ennek ellenére csak a könyv végére sikerül egészében összerakniuk a mozaikot. Az olvasónak szembe kell feszülnie a felfokozott rettegéssel, és a logikájára támaszkodnia, különben egykönnyen elveszíti a fonalat, és semmit sem ért meg az okozati viszonyokból.
Carter itt is brutális, mocskos és ocsmány halálmódokat talál ki az áldozatok számára, de neki jól áll ez a gyomorforgató stílus. Az áldozatok múltjáról kapott információk után a kivégzettek iránt, haláluk gusztustalan módja ellenére, nem támad túl sok együttérzés a jó erkölcsi érzékű olvasóban. Ráadásul még a hóhér sorstörténete kelt bennünk empátiát. Nem sokat, de megsajnáljuk, és elgondolkodunk felette, hogy ugyan mit cselekedtünk volna a helyében. Chris Carter, az egykori kriminálpszichológus ilyen módon szemlélteti, hogy miként működhet egy (sorozat)gyilkos elméje. Mindössze annyit bocsátok előre, hogy nagyon bonyolult a motivációs háló és az arra adott erőszakos válasz összefüggése, de pszichológiailag hiteles.
A regény egyik történetvonulatáról nem szóltam eddig, mert az önálló történetként is megállná a helyét az elbonyolított thrillerben, és egy másik sorozatgyilkos leleplezéséig vezet, visszacsatolva a könyv elején felvetett hitbéli, vallási morfondírozáshoz. Hunter a hónap dolgozója lett a különleges bűnügyekkel foglalkozó ügyosztályon, ugyanis egyetlen nap alatt két sorozatgyilkost állított elő. Úgy tűnhet, Los Angeles többé nem az angyalok, hanem az ördög városa.
Végül még csupán annyit, hogy a korábbi Carter-művekben nem találtam logikai bukfencet, de itt rosszulesett azt olvasni, hogy Garcia még azelőtt tudja az egyik áldozat legmélyebb félelmének mivoltát, mielőtt ismerné az áldozat kilétét. De ez még egy tudat alatti kiszólásnak is elmegy.