Milan Kašanin: Pisma, susreti, tragovi (Levelek, találkozások, nyomok). Matica srpska, 2021
Amikor Ilarion Ruvarac levelezését sajtó alá rendeztem, szüntelenül szemben találtam magam a történésznek, egyszersmind a Grgeteg kolostor archimandritájának alkotói válságával. Ruvarac leveleinek jellemzője, a különös szellemességen felül, egyfajta lehangoltság – ami ellen folyamatosan küzdött, és amire folyvást panaszkodott… (Bevetettem itt a „szellemességet”, noha nem itt a helye; ám a végén érthető lesz, miért is tettem.) Itt mindenekelőtt a kedvetlenségről van szó.
Leveleiben Milan Kašanin apa (fiú- és leánygyermek apja; különbség mutatkozik a kapcsolat gyengédségében, ezért a megkülönböztetésre való utalás), továbbá férj, fivér, barát, kolléga, író, tanítvány, tanár, a Letopis Matice srpske egyik szerkesztője, a Narodna prosveta szerkesztője, a Kortárs Művészeti Múzeum és a Pál Herceg Múzeum igazgatója, a Srpski književni glasnik szerkesztőbizottságának tagja, az Umetnički pregled (Művészeti Szemle) szerkesztője, a Freskógaléria igazgatója…
Kašanin leveleiben egy pillanatra sem mutatkozik meg a munkakedv hiánya. „Mindig ugyanolyan energiával dolgozom” – jelenti Kašanin Párizsból 1919-ben Svetislav Marićnak. (A szünidő, Kašanin szerint, arra való, hogy befejezzük az elmaradt munkákat!) Marko Maletinnak tíz évvel később, ezúttal Belgrádból ezt írja: „Nem áll fönn nálam a kimerültség veszélye, miként az egy másik úr esetében történt, aki neked egyidőben segítségedre volt.” (Nem feledkezünk meg arról a másik úrról. Meghagyjuk őt a végére, hogy kissé megédesítsük vele a szöveget.)
Nemcsak hogy nincs gondja a munkakedvvel – Kašanin mindent „jókedvvel” végez! „Az a lényeg, hogy a kedvünk jó legyen, idővel minden más rendbe jön” – írja 1927-ben ismét Marko Maletinnak. („Kašanin következetesen rettegett minden renyheségtől, letargiától és tétlenségtől” – írja Zorica Hadžić három utószavának egyikében.)
Ezt az energiát kell az első helyre tenni, és most itt a lehetőség, hogy megemlítsük e levelezés sajtó alá rendezőjének energiáját. (Mellesleg ismerek olyasvalakit, aki egyetlen levelezéskötet szerkesztése után kijelentette, hogy az életben soha többé nem rendez sajtó alá egyetlen levelet sem. Zorica Hadžić viszont e tekintetben az illetőt úgy átváltoztatta, hogy az észre sem vette.)
Csakis olyasvalaki, mint Zorica Hadžić – ezt kiemelném – vehette a kezébe Milan Kašanin levelezését, aki ezt a feladatot onnan ki nem engedi, amíg tető alá nem hozza!
Kašanin mindenképp szerencsés a sajtó alá rendező személyével. Hagyjuk most egy pillanatra a levelezést. 2017-ben Daljban tartottak egy Kašanin-emlékülést. Ennek az emlékülésnek egyik résztvevője volt történetünk hősnője is. Milan Kašanin Zaveštanje srpskog Atinjanina (A szerb athéni végakarata) című kötetét szerkesztőként jegyzi Zorica Hadžić, a sajtó alá rendező Jana Aleksić mellett. (Jana Aleksić lábjegyzetéből kiderül a szerkesztő érdemi segítsége.)
A levelezésben különös gonddal feldolgozott szép téma: Kašanin és Újvidék. Aztán A szerb irodalom tíz évszázada (Deset vekova srpske književnosti) című antológiasorozatban is megjelent a Milan Kašanin-kötet. E kiadvány szerkesztője magától értetődően Zorica Hadžić volt. Szerepel Kašanin, méghozzá a fiatal Kašanin, a Književni jug (Irodalmi Dél) hasonmás kiadásában is. (Hősnőnk e kiadványnak is egyik szerkesztője.) Külön tanulmányt írt, már nem is tudom, milyen alkalomra, az Umetnički pregledről (Művészeti Szemle)… Amikor a ljubljanai bölcsészkaron tartandó előadás témái közül választhatott 2019-ben, ő Kašanint választotta.
Visszatérek most a levelezéshez. (Mellesleg e kötetek nem csupán a levelezést tartalmazzák. Marina Bojić értékes, az apjáról szóló visszaemlékezései mellett helyet kaptak Kašanin szövegvázlatai is, amelyeket sohasem fejezett be, ám ezek olykor beszédesebbek számos megjelent szövegnél! Szembetűnőek a Krležáról szóló részek.) Zorica Hadžić munkájának dicséretét e róla szóló szöveg végére tartogattam, ám most aligha merem leírni. Túlzónak tűnhet, holott nem az. Írtam valamit arról, hogy Zorica Hadžić egyetlen éve bőségesebb, mint másoknál egy évtized… (Ezt számszerűen dokumentáltam!) Átugrom tehát ezt a részt. Nem szeretném, ha belepirulna a mértéktelen dicséretekbe. Ami azonban talán még fontosabb: hogyan győzte le az anyagot a sajtó alá rendezője; hogyan tette lehetővé annak áttekinthetőségét és a levelezésben való könnyebb eligazodást… Az irodalomkritikára marad az, hogy e levelezés érdekességeivel, részleteivel, pikantériáival foglalkozzon; felfedje azt, ami kevésbé ismert… Ahogy Kašanin odaáll például a magabiztos Dušan Nedeljković elé (Nedeljković állítja, hogy minden könyvet tíz nap alatt bemutat majd), vagy elgondolkodik Dinko Šimunović szerénységéről…
Dinko Šimunović azon írók egyike, akik a Narodna prosveta (Népművelés) sorozatban jelentek meg, és aki szerényen írja: „Műveimben nincsenek gyenge dolgok, mert szinte mindegyik első díjban részesült, idegen nyelvekre fordították, és második kiadást is megért…” Jól jött épp most a Šimunović-féle szerénység, hogy könnyedén rátérjünk Milan Kašanin igazi szerénységére. Kašanin szerénységéről ugyanis egy külföldi ezt írja: „Kérem a kifinomult párizsi Kašanin urat, tegye félre a szerénységét”, és „küldje el nekünk a cikkét, amit csakis ő tud megírni, a megtett erőfeszítéseiről szóló történettel és a siker elérésének magyarázatával, ami hihetetlen e korban, amikor a képeket magas árakon veszik meg, vagy nagy ritkán adományoznak; ő legatumok, adományok, küldemények elindítója, és itt a művészet gazdag virágzásának tanúi vagyunk…” Eddig idéztem az 1934-ben írt levélből.
Milan Kašanin itt, amint azt e levelezés sajtó alá rendezője jogosan írja, misszionáriusként mutatkozik meg – akinek a népe ezt nem viszonozta eléggé. (Talán valamelyik kortárs múzeum, hozzáteszem, bármelyik kisvárosban, mostanság nem vehette volna fel Milan Kašanin nevét?) Milan Kašanin nem olyan ember példája-e, aki önzetlenül helyezte magát a népe szolgálatába? Itt most tényleg abbahagyom, mert attól tartok, hogy olyasvalamiről kezdek beszélni, amit nem ismerek eléggé – ez pedig a legatumok sorsa korunkban… Hiányoljuk az önzetlen Milan Kašanin példáját. (Gyötrődöm bizonyos szavak ismétlésekor, de itt tudatosan ismétlem meg az önzetlent.)
Nem térek el most már a levelezéstől. Mit is keresek a levelezésben? Keresem azt a jelentésbeli többletet, amit az irodalmi szövegek nem adnak meg. Ebben a levelezésben legelőször is az embereket fedezzük fel. Kašanin esetében ez lenne a „sugárzás” többlete – mert az, ami valójában új, illetve kevéssé ismert, maga Kašanin személyisége; elképesztő a külföldiek igyekezete, ismétlem, hogy Kašanin kegyeibe férkőzzenek, hogy számára megszerezzék mindazt, ami a képek közül egyébként nehezen beszerezhető. Milan Kašanin személyisége nyilvánvalóan magával ragadó volt.
Természetesen nem Kašanin az egyetlen személyiség, aki a levelezésben felfedi magát. Megmutatkoznak olyan lelkiismeretes és felelős emberek, mint például Marko Maletin és Jovan Grčić. Van más példa is. Nem feledkeztem meg Drainacról. Hazudik Drainac, hogy beteg, és honoráriumot kér. Ám amikor nem küldik a honoráriumot, sértődötten és dühösen kérdi: mi lenne akkor, ha beteg lenne? (Ezt írja csupán négy nappal későbbi levelében! Elfelejtette Drainac, hogy a hazug embernek emlékeznie kell arra, amit leírt.) A levelek bizony lemarják az aranyozást néhány személyről, míg mások teljes emberi ragyogásukban mutatkoznak meg! (Ilyen például Kašanin – amikor Pero Slijepčevićnek ír! Slijepčević őszintén örül Kašanin leveleinek!)
Most már ideje befejezni az írást: kijavítani a tárgyi hibákat és megadni a tartozásokat. A közönségnek legalább két dologgal maradtam adós. Az első annak az úrnak a neve, aki kimerült, miközben Marko Maletinnek volt segítségére. (Mellesleg, életében több alkalommal merült ki az illető úr – leginkább, amikor a kényelmében megzavarták.) Ám éppen Veljko Petrović, mert most róla van szó, elkövetett egy hibát, s azt közvetve átvette Zorica Hadžić is. Történetesen Stanojević enciklopédiájában hibásan azt írta, hogy Svetislav Stefanović 1874-ben született. Ezennel javítom a hibát: Stefanović három évvel később született.
Ám Veljko Petrovićot egész más okból hozzuk be a történetünkbe. Milan Kašanin szellemességéig az út Veljko Petrovićon át vezetett. Először ugyanis cenzori módon, betűről betűre olvastam el Milan Kašanin és Miloš Crnjanski levelezését. Abban a levelezésben egyebek között ezt olvashatjuk: Crnjanski azt szeretné, ha Németországba tíz írónkat küldenék el, hogy ott német nyelven egy-egy előadást tartsanak „kultúrtörténetünk egy témájáról”… És Kašanin elfogadja: „Az ötlet, hogy tíz írónk ellátogasson Berlinbe, és ott német nyelven előadást tartson, valóban kitűnő, és jó lenne meg is valósítani.” És máris szellemesen megoldja: „Az ötletet Veljko Petrović azonnal el is fogadná, csak bizonyára azzal a feltétellel, hogy ő kiutazik, ám a többi kilenc maradjon otthon.”
Jómagam egyúttal törlesztettem az adósságom egy részét, amelyre utaltam az elején: Milan Kašanin szellemessége… De máris teljesítem a teljes törlesztést is, ami a szellemességet illeti. Milan Kašanin egy levelében leírja Milan Grolnak az egyik írónk előadását Hágában: „Ha a hangja hallhatóbb lett volna, és 99 százalékban rövidebbre fogja, remek hatással bírt volna, mert Nagy Sándor háborúival kezdte, és nem fejezte be Napóleonnal; a rövidségét tekintve a beszéde emlékeztetett Wells Világtörténetére.” Ám még vidámabb az említett író bajuszának leírása. A bajusza „most koromfekete, talán a trópusi, afrikai naptól: más magyarázat nincs, mivel korábban Madridban még őszes volt, Belgrádban pedig majdnem teljesen fehér”.
Az említett írót Ilarion Ruvarac sem írhatta volna le szebben! (Felfedtem, hogyan kerül Ruvarac az írásom elejére.)
A legvégén pedig álljon itt valami, ami anekdotához hasonló, és vissza is térünk kicsit az irodalomhoz. Megindítottak egy nagy és fontos sorozatot, azzal a szándékkal, hogy hallassák hangjukat azok az ifjak, akik új látásmódot hoznak a szerb irodalomba. Az egyik szerkesztő az előszavában engedelmesen idézett egy fiatalabb kutatót…. Csakhogy amit a szerkesztő attól a fiatal kutatótól átvett – az idézet veszélyes határán –, parafrázis volt Milan Kašanintól… (Noha az ifjú kutató elfelejtette megemlíteni Kašanin nevét.)
Befejezem, mert ha belefogok abba a témába, hogyan olvassa az ifjúság Milan Kašanint, a közönség panaszt tesz, miért is nem voltam kilencvenkilenc százalékban rövidebb…
Fordította Vujicsics Marietta.
* A szöveg a kötet bemutatóján hangzott el 2021-ben.