Bennem a többi. A KMI 12 program szerzőinek 2021. évi antológiája. Petőfi Kulturális Ügynökség, Budapest, 2021.
Tizenketten szegődtek hírvivőnek, hogy elmondják az embereknek: Jézus megfeszíttetett. Nemcsak ott, az Olajfák hegyén, hanem a minap, alkonyatkor a pannon otthonok kertjei alatt is. Halála pillanatában fölénk nőtt a történelem. Jönnek ők tizenketten, s velük vannak a tájak, az elődök, az emlékek, a megörökölt félelmek. Van, aki megnevezi őket, van, aki menekülne tőlük, és akad olyan is, aki a két tenyere közé zárja az arcukat, és fölsóhajt: „Mondanám, vedd el tőlem ⁄ ezt a poharat […] ittam azután túl sokat ̸ örökölt bánatból.” (Iancu Laura: Amikor imádkozom) Ők azért lettek kiválasztottak, hogy okulásunkra elmondják a maguk történetét, megmutassák az örökségüket.
A Bennem a többi – A KMI 12 program szerzőinek 2021. évi antológiájának (2021) szerzői ők, akik a kötetben megszólítják az olvasót. Valamennyien a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatóságának (KMI) meghívottjai, s a küldetésük lényege, hogy elbeszéléseikkel és verseikkel a kortárs magyar szépirodalmat eljuttassák a Kárpát-medence minden elérhető szegletébe, hogy műveiket a magyar olvasóközönség minél szélesebb körben megismerhesse, ezáltal az érdeklődők „az eddigieknél jóval gazdagabb képet kapjanak a napjainkban születő literatúránkról”. A Kárpát-medence magyar irodalmára összpontosító KMI 12 program e törekvések egyik legújabb kísérlete. „Mindezen célkitűzéseinknek fontos eszköze most először megjelenő, egy új sorozat nyitányának szánt antológiánk” – olvasom a kötet fülszövegében. Ennek megfelelően nyolc szakmailag már elismert alkotó és négy most induló fiatal tehetség mutatkozott be az olvasóknak. A kötet Bennem a többi című nyitóverse, az antológia kilenc költőjének a 2021. évi költészetnapra közösen írt ars poeticája szerint: „a lényeg elszakad… Nagy mondatok helyén egy újabb vaslakat”. A forma ismert – mondják ők –, miközben költészetüket kitölti a sejtelem. Az örökség, mindannyiuk öröksége talán annyi, amennyit Zsille Gábor Fehérség című versében megmutatott: „Ó, fehér, fehér, fehér. Fehér parasztingek ⁄ a szekrényben, vállfára akasztva, sorban, ⁄ némán dagadó vitorlák villanyoltás után.”
A kötet szerkesztőjének elhatározása szerint a gyűjteményben szereplő írók és költők a teljes Kárpát-medence, a teljes magyar nyelvterület irodalmát igyekeztek bemutatni; az anyaországon kívül székelyföldi és kárpátaljai szerzőket ugyanúgy találunk a soraikban, mint a Vajdaságból és a Csángóföldről hírt hozó alkotókat. Iancu Laura Párhuzamok című versében a Hidegség vidékén járva úgy érezte:
„Vendég vagyok itt én is,
akár a két fenyveserdő között
a köd.
Fölmarkol az este,
a szívemet hallgatja,
miközben elnézem, ahogy
a zavaros Maros
társát siratja.”
A kárpátaljai Marcsák Gergely Fekete-Tisza című versében az elveszettség hasonló életérzése kapott hangot, amikor így figyelmeztetett: „Ne tartsatok hát gyászmisét, ⁄ ⁄ mert élünk. És ahol az úton ⁄ a két folyónak násza vár, ⁄ a Mármaros engem s a húgom ⁄ sziklái börtönébe zár.” Az ómorovicai születésű Majoros Sándor Apámmal az ócskapiacon című elbeszélésében döbbenten tapasztalta: az ismeretlen tömegben apja már nem követi őt. „Apám egyik pillanatról a másikra megszűnt létezni.” Elveszett. S immár a kétségbeesés súlyát cipelve úgy látta: „A nap végiggurult a bácskai határt az égtől elválasztó irdatlan kés pengéjén, és megtalálta azt a csorbulatot, ahonnét ledöccenhetett az éjszakába. […] A tavaszi éjszakába fulladó piactéren, már csak a végtelen űr és a kilátástalanság mutogatta magát.” Az idők is az elveszettség érzését ültették a lelkekbe: 1986-ot írtunk akkoriban – emelte ki Majoros. „Túl vagyunk egy népfölkelést remélő usztasa terrorakción, egy koszovói albán fölkelésen.” Írótársát, Marcsák Gergelyt ugyanakkor dédnagyapja „Galíciában sebzett lelke” kísérti meg, A vonatokról című versében így emlékezett a közössége múltbeli tragédiájára:
„Egyes járatokról hallgat a menetrend.
Éjszaka jönnek a Beszkidek felől,
ahol monarchiás, szűk alagutakra
a Keleti-Kárpátok fenyvese dől.
Itt várják őket, kik már élni nem szeretnek,
és útra kelnek, mint az őseik.
a Latorca-hídon elvesznek a ködben,
s Csapra már csak a mozdony érkezik.”
Ezek a történetek élnek bennünk és velünk a magyar Kárpát-medencében. S akik elmentek, akik elhagyták otthonaik biztonságát, az idegen földön a kirekesztettséggel, a kiközösítettséggel találkoztak. Bene Zoltán Kacsázás című elbeszélésében az idegen földön az első találkozás és a bemutatkozás pillanatának döbbenetét fogalmazta meg: „ezek az emberek teljesen elveszítették a kapcsolatot a valósággal, s a józan paraszti észnek nevezett elemi logika is eltűnt a gondolkodásukból; nyomtalanul és végleg”. Szemtől szemben mindenki mosolyog az érkezettre, de „a házuk ajtaját hosszú évek után ismét kulcsra zárják”. Zsille Gábor Dal című versében ugyanezt az életérzést így fogalmazta meg: „Terek, utcák, kapualjak, ⁄ oly mindegy, melyik városban, ⁄ a félmúltban vagy a mostban – úgy élek, hogy Vele haljak.” Mivel is? A magánnyal? A kirekesztettséggel? A máig kísértő múlt szomorú emlékeivel? A Bennem a többi című antológia utolsó előtti versének, Zsille Gábor Badacsony című költeményének utolsó sora a túlélők feladatára, a helytállás lényegére is rámutatott:
„[…] októberi álom
egy szüretről, ott vannak velem a holtak,
nyúlnak a fürtért, de csupasz a tőke,
a sor, a madarak mindent elraboltak.
[…]
a rejtelemből csak néhány tény maradna,
a pasztell árnyalatból néhány folt,
az időtlen hegyből az elmúlás tája,
s a hit, hogy az elhullajtott szemekből
összerakható a teljes szőlőtábla.”
Összerakni a kirabolt szőlőtáblák, kertek és gyümölcsösök régi rendjét, és megteremteni azok valódi virágzásának lehetőségét! – ez lenne az új generációk feladata a Kárpát-medencében. Ez a legfőbb meglátása és tanulsága a Bennem a többi – A KMI 12 program szerzőinek 2021. évi antológiájának. Ahogyan a beköszönő versben is olvasható: „a kultúra helyén keresd a bátrakat”. Mert a magyarság soraiban az is bátor, aki képes megnevezni örökségünk terheit és múltunk tragédiáit, és az is bátor, aki a nap ragyogásában, a régi szüretek fényében közösségünk sorsa tekintetében a gazdag termést, a fényesség ígéretét látja.