M. G. Wheaton: Emily örök. Fordította: Borbély Judit Bernadett. 21. Század Kiadó, Budapest, 2021.
A tudósok még 1906-ban megjósolták, hogy az éltető Napunk sárga törpéből robbanásszerű sebességgel vörös óriássá válik, amely mindent felfal, ami útjába kerül. A későbbi tudósok nem cáfolták ennek az eseménynek a bekövetkeztét, csakhogy ötmilliárd éven belül nem számítottak rá.
Aztán, hoppácska, kiderült, alaposan elszámították magukat: a Nap haldokolni kezdett, a jövő már nem tarthatott fél évnél tovább. Amikor erre felfigyeltek, már öt éve fejlesztették Emilyt, a mesterséges tudatot, amelyet a problémamegoldó mesterséges intelligenciával, a matematikai alapú döntéshozatással szemben az együttérzésre tanítottak meg teremtői, hogy a világ első mesterséges pszichiátereként segítse az emberiség rejtett képességeinek feltárását, és érzelmi, illetve környezeti reakcióival jobbá tegye az emberek életét. Ha lenne egyáltalán jövője az emberiségnek, mert a Napot senki sem képes újraindítani. Ráadásul Emilynek még lenne mit tanulnia az empátia terén, hiszen számára a civilizáció halála mindössze egy hoppácska, egy balhé.
Emily voltaképpen szerverek hálózatából önmagát vizualizáló mesterséges entitás, amely táplálkozik, öltözködik, tisztálkodik, kommunikál és tanul, azért, hogy munkatársai (megalkotói) személyiségként fogadják el, ne pedig robotként vagy hologramként tekintsenek rá. Ha hálózati csip révén kapcsolatban állnak, mások is láthatják, megérinthetik, megszagolhatják, de nem tudják lefényképezni, hiszen csupán az elméjükben létezik érzékeik befolyásolásán keresztül, csak lerajzolhatják, amilyennek látják a fiatal nő alakját magára öltő mesterséges tudat vizualizálódását. Emily számára legnehezebb az idő fogalmát elsajátítani, hiszen amíg tudós kollégáinak időre van szükségük, hogy A pontból eljussanak B-be, akár fizikai, akár mentális vagy logikai értelemben, számára a szerverei processzorainak sebessége szabhatna idő- és térbeli távolságokat virtuális világában, de ilyesmi nem fordult elő vele.
Ezt az önmagát továbbépítő mesterséges tudatot az emberi civilizáció utolsó pillanatában alkották meg. Már egóval rendelkezik, pontosan tudja, miből áll az ember egyénisége. A számítógépes program megkedveli az emberi fajt, ezért is igyekszik emberi sajátosságokkal felvértezni magát. (Előképe az Arthur C. Clarke regényében feltűnő, heurisztikus problémamegoldó képességekkel tervezett HAL 9000 számítógép, amelyet a 2001: Űrodüsszeia című film tett közutálat tárgyává.)
Mindössze öt hét maradt hátra a Nap pusztulásáig, amikor magas rangú kormányzati küldöttség keresi fel Emilyt, élén az Államok elnök asszonyával. Arra kívánják rávenni, hogy adottságai révén készítsen digitális génbankot, egyféle Noé bárkáját a Föld mind a nyolcmillió lakosáról, azok tudta és beleegyezése nélkül. A mesterséges tudat még azelőtt elutasítja az elképzelést, hogy kifejtették volna annak lényegét. A mesterséges tudat lopásnak, etikátlan átverésnek ítéli az emberi faj digitális megduplázását, mert az adatbank nemcsak az egyének biológiai, hanem személyiségi DNS-éről is másolatot készítene, az érzelmekről, vágyakról, álmokról, ami számára morálisan és etikailag vállalhatatlan. Döntése akkor változik meg, amikor rájön, hogy az adatbank elkészítésének egyetlen értelme a remény meghosszabbítása. Az emberiség tudná, hogy van róla egy másolat, amelyet a Nap halálának pillanatában valami tárolószerkezetben kilőnének a világűrbe, és ott, ha egyszer egy fejlett intelligencia rátalál, elkészítheti a digitális lenyomatok háromdimenziós alakját, vagyis meghozhatja a feltámadást. Emily isten lehet, igaz, csak rövid lejáratú, mert a digitális bárka kilövését követően a napkitörések megsemmisítik a Föld energiaellátását, majd porrá égetik az egész hóbelevancot, amelyet ma bolygónknak nevezünk.
A rangos küldöttség látogatását követően ismeretlen fegyveresek támadnak az egyetem épületére, megölik a projektvezetőt és munkatársait, leszerelik, elviszik az Emily programját futtató szervereket. A mesterséges tudat emiatt érzékszervek nélkül marad, képtelen a szimulációra, amely által mások számára érzékelhetővé vált, illetve ő érzékelte a környezetét. Szuperképességeinek elveszítésével újabb lépést tett az emberré válás irányába: szerelmes lesz.
Miközben Emily még az emberiségről készített tömörített másolatot, rábukkant egy szuperfejlett, poszthumán DNS-ű fickóra, aki nem az emberi faj folytatása, és még van néhány hozzá hasonló is a bolygón. Lehet, hogy ez az új DNS-állomány a megváltás önmagában? Emily kísérleti úton eljut a lehetőség felismeréséhez: az emberiség megtanítható a világvégét követő körülményekhez való alkalmazkodásra.
Az Argosy Project – ők mészárolták le Emily kutatótársait – azt tűzte ki feladatául, hogy felkutatja és összetoborozza a megváltozott DNS-állományú kiválasztottakat a bolygón kívüli felderítés és gyarmatosítás céljából, hogy a Föld lakhatatlanná válása után is fennmaradhasson a faj. Előkerítik Emily nővérét, Emily-2-t, aki paradox módon fiatalabb a húgánál, és a programozás adta adottságain kívül semmiféle empátiát nem érez az emberiség iránt, szemben a húgával, aki szerelmes, bízik az emberiségben, minden erejével igyekszik emberré válni.
A két testvér különböző, egymás cselekedeteit kíméletlenül keresztező módon keres megváltást, új életet az emberiség számára. Emily terve beválik, aminek áldozatul esik Emily-2, az emberiség egy vírus bevetésének köszönhetően (a SARS-CoV-2 árnyékában ez a fordulat különösen elgondolkodtató) újrakezdheti életét a Földön. Csakhogy ez már nem ugyanaz a Föld, és nem ugyanaz az emberiség.
M. G. Wheaton (Mark Wheaton) forgatókönyvíró (Péntek 13., A hírnök, Infected, Amerikai álom…) magyar kiadója szerint az Emily örök az első regénye. Szerintem írt már többet is. Mostani disztópikus, tudományos-fantasztikus, cyberpunk könyvének lezárása a forgatókönyvírót hívta elő a szerzőből, ami nem baj, mert visszahozza a sötét utópiába a romantikát.
A regény erénye, hogy hagyja elmélyedni az olvasót a történetben, olyannyira következetes a narráció, hogy nem kell az olvasói éberséget az esetleges ellentmondások felfedezésére pazarolni. Az okfejtések konzekvensek, és minden eseménynél pontosan tudjuk, mi miért és hogyan történik, legyen szó biológiáról, asztrofizikáról, genetikáról, fiziológiáról, informatikáról, programozásról, érzelmekről… elbeszélésről.
Röviden szólva: lebilincselő olvasmány.