Forum Kiadó, Újvidék, 2018
Kanyó Janovics Erika illusztrációjával
Egy mesekönyvet tartok a kezemben, meseregényt. Lapozgatom, nézegetem, ízlelgetem, szaglászom, tapogatom. Közben bólogatok, hogy hinnye meg ejnye, hogy hmmm meg húúú. Tapasztalok, használom az érzékszerveimet, de egyszerre mindet, ugyanis ez a mesekönyv mindegyikre hat! Hogy ez volt-e a szándéka a szerzőnek, vagy ez csak úgy zsigerből jött, nem tudhatom, de nem is érdekel, inkább élvezem az általa nyújtotta kellemes pillanatokat.
Az illusztrátor, Kanyó Janovics Erika a mesékhez nőtt. Nem jól mondom! Az illusztrátor a mesékbe költözött. Nem a történetek mellé készítette a rajzait, hanem a mesékbe alkotott, ezzel gazdagítva és hozzáadva a kalandokhoz. Igen, kimondhatom, hozzáírt, azazhogy hozzárajzolt a szöveghez!
A szerző, pontosabban a mesék megálmodója, Csík Mónika egy szekrénybe varázsolta a Hihetetlen Mesék Könyvét. Tette ezt, mert kell a mese, kell a hihetetlen mese, és kell egy könyv, amely ezt elmeséli. Ki ne szeretné a meséket?! Szereti gyerek, felnőtt egyaránt, csak ugye legyen is rá időnk, de ha akarjuk, lesz is! A szekrénylakók ki is vannak rá éhezve, főleg az ilyen tátvamaradaszám mesékre. Kellenek is az ilyen mesék, mert milyen jó is azt hinni, hogy minden megtörténhet, és ha hiszünk valamit, hát akkor az bizony úgy is van. A szekrényben lehet tengerpart, a szemét szörnnyé állhat össze, kagylótalálkozót szerveznek a csillogó-villogó sztárkagylóknak, a legszomorúbb kéményseprőből válhat a legboldogabb, a puding is karriert futhat be, meg a többi hihetetlenül hihető mese. Mindezt a főszereplők apró-cseprő, mindennapi eseményei, mondhatni kalandjai kötik össze. A három Csutka, Dugófej, Kajlagomb, Rágcsa, Büdi, Sipirc és a Hihetetlen Mesék Könyve félnek, haragudnak, parancsolnak, vitáznak, kedveskednek… Ez az ő házuk, az otthonuk, a munkahelyük, az óvodájuk, az iskolájuk, a szekrény. Valahogy mindnyájukat ott felejtették, nem kellenek, vagy épp feleslegesek, ott ragadtak, hányódnak. De talán már nem is bánják ezt, jó ott lenni, jó a barátok, társak közt ébredni, jó egymást vigasztalni, egymást meghallgatni, csak úgy együtt lenni. Mindegyiküknek megvan a saját története, aztán azokból meg még sok ablak nyílik a sok-sok másra, a sok másik világra, meglátásra, nézőpontra. Mindenki rácsodálkozik, hogy ilyen is van. Igen, ilyen is van. Sokfélék sokfélén élnek sokfelé. Mindegyik lénynek, tárgynak, minden Valaminek megvan a rendeltetése, a sorsa, az élete, a jelleme, és ez így van jól. Mindezt pedig a Mesekönyv tovább fokozza hihetetlen meséivel, meglep, megdöbbent, aztán elszomorít, megnevettet, vagy csak úgy hozzá sem tesz semmit, csak mesél a mesélés kedvéért, a meséért!
Csoda az van! Hinni kell benne, aztán van. Ez a mesekönyv is azt állítja, miközben kéri: nézzetek, lapozzatok, olvassatok, adok én nektek… Hogy mit? Kalandot, remek történeteket, izgalmat, tanulságot, napsütést, borulást, pillangót, butaságot, nevetést, fagyit, hangoskodást, krétát, álmot, verset, dalt, szivárványt, bajuszt, csámcsogást, szeretetet, panaszkodást, édességet, megbocsátást, szépet!