Klamár Zoltán – Villányi Péter: Vankóné Dudás Juló 1919–2019. Galgamácsai Hagyományőrző Egyesület, Galgamácsa, 2019
Számos népi önéletírásról tud a vajdasági néprajztudomány, amelyeket Bori Imre számba is vett irodalomtörténetében. Itteni megjelenésük kezdetét 1983-ra tehetjük, amikor is a horgosi Zabosné Geleta Piroska megjelentette Így zajlott az életem című könyvét. De ezt is megelőzte néhány szemelvény a szenttamási Morel Tamástól 1972-ben. Az 1970-es, 80-as években még néhány hasonló publikáció látott napvilágot minálunk. Szinte mindegyiknek megvolt a maga – jó szóval – írástudó mentora, szépíró, néprajzkutató személyében, aki buzdította, támogatta élettörténete megírásában. Hasonló fogantatású könyv jelent meg Magyarországon is Vankóné Dudás Juli tollából Falum, Galgamácsa címen 1976-ban. A könyv a szerző egyéni életpályájának bemutatásán kívül a szülőfalu helytörténeti vonatkozásait is tartalmazza, s így általános képet ad a századforduló falusi társadalmáról is. Egy paraszti kisközösség megkövült, ám színes, fordulatokban, hagyományokban gazdag életét örökítette meg ez a mű. Vankóné Dudás Juli azonban nem az írása(i) miatt lett ismert a nagyközönség előtt, hanem az említett népi hagyományok, életsorsok képzőművészeti megörökítése révén. Naiv festő volt, aki a maga életét a közösség szabályai szerint élte, s követte mindazt az íratlan törvényt, amit tőle elvárt a falu. Mégis különbözött a többi galgamácsai asszonyétól az ő sorsa, hiszen képei által olyan ismertségre tett szert, amilyet csak irigyelni lehet egy faluban. Nos, ebben különbözik Vankóné Dudás Juló személye és írásai a vajdasági magyar paraszti önéletírók munkáitól, akiktől még a paraszti, naiv képi életábrázolást nem kaptuk meg. Nem mintha idegen lenne a vajdasági ég alatt az ilyen típusú képzőművészeti kifejezésmód, hiszen gondoljunk csak az antalfalvi (kovačicai) szlovák parasztasszonyok és férfiak országos hírű festményeire vagy a falujuk közelében fekvő bánsági Nagylajosfalva (Padina), illetve a románok lakta Újozora (Uzdin) naiv képzőművészeire. Azonban a vajdasági magyar paraszti életsorsok népi megörökítői – Vankóné Dudás Julitól eltérően – sorra „írók” maradtak. Épp ezért fontos és érdemes kezünkbe venni a két Magyarországon élő néprajzkutató, Klamár Zoltán – aki Magyarkanizsáról költözött a Gödöllői-dombság vidékére, s máig jobbára a vajdasági ég alatt zajló, az itt történt s történő életünket kutatja – és Villányi Péter könyvét, amely hozzáértő bevezető szövegekkel, kellő tárgyismerettel és tájékozottsággal prezentálja a galgamácsai alkotó, író és naiv festő életművét. Könyvükben fényképeken bemutatják Dudás Julit a családjával, a népművész Vankónét, aki Kodály Zoltán zeneszerző, etnomuzikológus, Csengery Adrienne énekművész, Moldován Domokos etnográfus és filmrendező, Ortutay Gyula néprajzkutató, Lékai László érsek, később bíboros biztatására alkotott, népköltészeti anyagot gyűjtött és publikált, népi tánccsoportot szervezett, falusi múzeumot hozott létre. A róla szóló újságcikkek, méltatások, festményei kiállításainak, szerepléseinek plakátjai, meghívói, kitüntetéseinek másolatai után pedig csodálatos képeskönyvet nyitnak meg előttünk: az ő gyermekkorának Galgamácsája életéről szólót. Varázslatos kiállítás szemlélői leszünk, amelynek festményei, képei és rajzai a hagyományos falusi élet jeles és jeltelen, de munkában eltöltött napjainak világát vetítik elénk a szó legszorosabb értelmében. Vankóné Dudás Juli – ő mindig a Juli nevet írta képeire – festményein a maga teljességében láttatja Galgamácsa lakosainak életritmusát, a nagyünnepek: karácsony és a hozzá fűződő ünnepkör szokásait: kántálás, betlehemezés, éjféli misére menés, a Luca széke, a boszorkányok ügyködése, a betlehemi misztérium és a háromkirályok imádása; a húsvéti locsolkodás és a húsvétkeddi visszalocsolás hagyományát; a pünkösdi mivanma meglétét; az úrnapi körmenetet; valamint az emberélet fordulóinak szokásvilágát: a lánykérést, a sokalakos, sokszínű, mozzanatokban gazdag lakodalmat; a gyerekágyas asszonyt látogató s vendégelő komaasszonyt; a szomorú gyerek- és legénytemetést; a májusfaállítás ünnepi hangulatát, a Szent Iván-napi tűzugrás fiatalos boldogságát, a téli örömöket, a fiatalok vasárnap délutáni önfeledt körtáncát. A paraszti élet legfontosabb mozzanatait is megfestette: az aratás és cséplés idejét, a hagyományos nyomtatás és a cséphadaróval való cséplés munkáját; a szüret vidámságát; a disznóvágás menetét; a népviselet alapanyagául szolgáló kender termesztésének és a vásznak előkészítésének fontosabb mozzanatait; a cseresznyézés szokását.
Vankóné Dudás Juli abban a korban nőtt fel, vált emberré, amikor még Galgamácsán élő volt a színes népviselet. Alakjainak ruhadarabjait a naiv művészet eszközeivel igyekszik élethűen visszaadni. Mindig tiszta színekkel dolgozik, s képei is bármennyire tarkák és sokalakosak, mindig tiszták maradnak, mint az általa megfestett fehérített kender.
A könyv szerzői jól válogattak Vankóné Dudás Juló képei közül, hiszen a művész festői opusának bemutatása mellett hitelesen nyitják meg szemünk előtt egy, a saját szülőfalujának életét bemutató s ahhoz hűségesen ragaszkodó parasztasszony világát, lokálpatriotizmusát.