Egy hamvaiból tépett szárnyú főnixmadárként újraélesztett másik, ismeretlen Csáth!

Egy hamvaiból tépett szárnyú főnixmadárként újraélesztett másik, ismeretlen Csáth!

Lovas Ildikó: Amikor Isten hasba rúg – könyvborító

 

Lovas Ildikó Amikor Isten hasba rúg című regényéről

 

Az 1967-ben Szabadkán született Lovas Ildikó József Attila-, Szirmai Károly- és még számtalan más díjas vajdasági magyar írónak, kritikusnak, műfordítónak és szerkesztőnek eddig három novelláskötete, egy prózakötete és öt regénye látott napvilágot. Az idén a Forum kiadásában jelent meg a hatodik, szerintem eddigi legjobb regénye. Talán élete fő műve. Habár ezt egy élete legtermékenyebb éveit taposó alkotó esetében nehéz megjósolni. Elvégre a jövőben írhat még jobbat is…

  Lovas Ildikó Amikor Isten hasba rúg című regénye fenekestül felforgatja majd az olvasónak eddigi, Brenner Józsefről, illetve Csáth Gézáról alkotott véleményét. A sikeres, oly sokoldalú, egyszerre zeneszerzői, zeneesztétai, írói, festői, kísérletező szakorvosi ambícióktól fűtött, nőfaló, mérhetetlen számú koituszáról naplót vezető, a kábítószerek „jóvoltából” egyszerre „több trillió” életet megélő „Wunderkind”, akinek csodásan alakuló karrierjét az olvasó agyába beszüremkedő elérhető művek, adatok, hírforrások szerint csak az immár megfékezhetetlen, kontrollálhatatlan kábítószer-fogyasztás dönti látványosan romba – váratlanul teljesen új megvilágításba kerül. Élete mintha a szemünk előtt váratlanul 180 fokos fordulatot venne! Mintha nem is egy és ugyanaz a sors bontakozna ki!

  Az írónő okosan és jó megfontolásból persze már alcímül is a Rekonstruálás kifejezést választja. Mert szent igaz, hogy Lovas Ildikó hosszú évek során át tanulmányozta a Csáth-műveket és a Csáth-életrajzot. Erről bizonyságot tett már a 2008-ban Spanyol menyasszony címmel megjelent regényében, amelynek nagy sikerű színpadi változatát a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban is láthattuk. A Spanyol menyasszony első része inkább énregény, a második része pedig a sokkal sikerültebb, „ütősebb”, véres és kemény megfogalmazású, mozgalmas, pszichológusi/pszichiáteri elemzéseket is megkockáztatón, bevetőn a Géza–Olga gyötrődőn elhúzódó leszámolás megörökítése. A házaspár „végjátéka”, amelyben az egyre elborulóbb agyú, meghasonlott férj krétával jelöli meg a kört, amelyen belül a felesége még mozoghat, székhez kötözi, számtalan módon, testileg/lelkileg kínozza, bántalmazza, s végül végez vele. Megrázó könyv ez a javából.

  Az Amikor Isten hasba rúg című regényének megírása előtt Lovas Ildikó tovább folytatta Csáth-kutatásait. Ő ugyan csak a „Kisolgának”, Székely Endréné Brenner, később Csáth Olgának, Csáthék lányának 1997-ben Kelevéz Ágnes számára adott interjúja felhasználását említi, de ennél nyilván sokkal többről van szó. A Brenner és a Kosztolányi családról annyi új adatot, fontos részletet tudunk meg, amely csak hosszú és fáradtságot nem ismerő kutatás eredménye lehet. No meg persze a fantáziáé, a megérzéseké. Mennyi a valós tény, s mennyi az írói képzelet és empatikus beleélés? Talán majd az is kiderül.

  Új regényéhez érdekes és sikeres formát választott. Ő maga és a könyvét méltatók is párbeszédes regénynek nevezik, de szerintem inkább súlyos, belülről fakadó vallomásokról, nagyon mélyről, a lélek legmélyéről „felszakadó” önvallomások sorozatáról, állandó váltakozásáról, egymás mellett való felvonultatásáról van benne szó, amelyekre nincs, nem is lehet (konkrét) válasz. Esetleg csak a felépítésnek, csoportosításnak köszönhetően annak látszó. Valóságos rövidebb-hosszabb, olykor többoldalas, mélylélektani töltésű, tragikus felhangú kis monodráma-szerűségek váltogatják egymást, amelyeknek a gyakori, szándékos mondat- és helyzetismétlések bizonyos állandó belső lüktetést kölcsönöznek, s még drámaibbá varázsolják. Az író négy szereplőt, vallomástevőt beszéltet. Engem egy kicsit zavart, hogy megnevezésük nem egységes. Ifj. Brenner József, illetve Csáth Géza három néven szerepel: Gyerek, Fiú, Apa. Ő mindenkor jól fel is ismerhető, hiszen csak a korát, családi helyzetét variálja a névváltoztatás. Az viszont, hogy Brenner Józsefné született Decsy Etelka hol Anya, hol Nagymama néven szerepel, felesleges, az pedig, hogy Csáth Gézáné született Jónás Olga is Anyaként szólal meg, méghozzá sűrűn váltakozva a másik, az Etelka Anyával, nagyon zavaró. Persze a szövegből egy idő után rá lehet jönni, ki beszél, panaszkodik, emlékezik, jajong éppen szívettépően, de az olvasó szempontjából célravezetőbb lett volna valami más megoldás. Például, mondjuk Anya I. és Anya II. vagy valami hasonló. Kisolga is hol Kisolgaként szólal meg, hol Lányként. Hiszen megértem én az író szempontját: mivel a legtöbb esetben valós eseményeket rögzít, ám ezeket fiktív, csak megérzéseken, írói látnoki áthallásokon alapulókkal variálja, nem merte, nem akarta mindig Kisolga néven szerepeltetni. Akkor is. Ezt a sokféle nevet elég lett volna csak az első oldalon, mint afféle eligazítást vagy „szereposztást” feltüntetni, a szövegben viszont egységesíteni. Ám ez tényleg csupán formai kérdés, kár ennél tovább elidőzni mellette.

Egy hamvaiból tépett szárnyú főnixmadárként újraélesztett másik, ismeretlen Csáth!
Szerző: Skrabány Viktor
(Fotó: Molnár Edvárd)

  A regény hét részből, fejezetből, „jelenetből” áll, s tulajdonképpen bizonyos időrendiséget is sugall, legalábbis Kisolga fejbe kólintó „megfejtéseivel” mintegy lezárva a rengeteg, sokáig nyitottnak látszó kérdéskört.

  Megrázó a korán elhunyt Brenner édesanya és a fia közti elemi erejű szimbiózis. A szinte szerelmes együvé tartozás érzésének kivetítése, amelyben a kifelé sandító fényérzékeny bal szem (először olvastam róla, hogy Csáth kancsal lett volna) szerelmesen tapadt születésének vágyott helyére, ahová űzöttségében legszívesebben sokszor visszabújt volna. Potyka szájáról is elragadtatottan áradozik az édesanya, s javasolja, bajusszal takarja el majdan. S a számtalanszor hideglelősen elismételt jóslat: szénásszekéren viszik ki majdan a városból az ő szerelmetes Józsikáját! S a mardosó bűntudat, hogy elhagyta! Nem lett volna szabad olyan korán meghalnia, s magára hagynia imádott Józsikáját, aki „két embernek” született!

  Szinte ősasszonyi a Feleség ragaszkodása, teljes önfeladása. „Puccinija nem nyerte meg a Greguss-díjat, a jól fizető állást sem kapta meg, színdarabját a Vígszínház visszautasította, tanára magára hagyta, elfordult tőle a gyönyörű, vállveregető város. Én betakartam a hajammal. Betakargattam. Nem kérdeztem, nem válaszoltam. Szőnyeg voltam, hogy lépkedjen rajtam. A föld voltam, ami megtartotta. Rabszolgája voltam, akinek nincs hova mennie tőle, mert hozzá igyekezett. (…) Nekem egyetlen gondolaton függött az életem, őrajta. Ötven levelet írtam hozzá. Talán többet, talán kevesebbet. De mindegyikben csak ő volt. Meg én is voltam, mint eszköz, mint papír és toll, mint egy anya, aki megpróbálja levenni róla azt a nagy, fekete fedőt, amit rája borítottak, hogy ne lássák, hogy ő ne lásson, hogy fulladjon bele saját mocskába. Mocsoknak látták az életét.” S a feleség felismeréses félelmei és megvédeni akarása: „Talán a rémültség. Ami nem engedte el. Magához szorította. Rémültség az élettől. Rémültség a haláltól. Rémültség attól, hogy a lányoknál nem állt fel. Rémültség attól, hogy nem állt fel, mert homoszexuális. Rémültség attól, hogy halott anyjával hálna, azért nem állt fel. Rémültség attól, hogy csak impotens, minden magyarázat híján. Rémültség attól, hogy okos és szép lányok, öreg szerkesztők szabad szellemű lányai megkedvelik, aztán kevésnek, vidékiesnek találják. Rémültség attól, hogy elegendőnek találják, de neki nem lesz ehhez elegendő pénze. Rémültség attól, hogy semmire sem lesz elegendő pénze. Rémültség attól, hogy férfiként nem becsüli az apja. Rémültség attól, hogy ő nem becsüli az apját, mert egy amatőr, puha pöcs. (…) Rémültség a betegségtől. Rémültség a haláltól. (…) Vonító, tobzódó, minden oldalról és minden okból támadó rémültség. És nem vagyok ott, hogy átöleljem, hajammal betakarjam, míg elmúlik a roham, az élet lázgörcse. És mindig újra.”

  Az az érzésem, mintha a három erőteljes és számtalan oldalról, szemszögből megvilágított, gyakran felfokozottan szenvedélyes női vallomás mellett, között, maga Csáth Géza ritkábban szólalna meg. Akkor azonban drámai erővel. Ezúttal csak egy apai büszkeségét megcsillogtató idézettel élek: „Azonban visszatérek kislányunkra, súlya 3300 gm. Ez rendes középsúly. Én se voltam nagy csecsemő. Igen szép hosszú ujjai vannak az édes kis – Olgának (más néven Rutuszkának, Maguskának), aki rendkívül muzikális. Sírt »G«-ből. Én erre hegedültem Fist – Erre ő lecsúszott akaratlanul »Fis«-re, majd F-re. Utánam jött a hanggal, mert érzéke, ösztöne van reá, és a hangbeidegzést örökölte tőlem.” S néhány mondat, amely rávilágít arra, mekkorát tévedett, amikor Kosztolányiban látta a legigazabb barátot, a harcostársat, a Mindent, aki majd utólag gondosan feldolgozza és a világ elé tárja mindazt, amire ő, a halál szelét érző szegény, beteg ember már nem képes: „Az átdolgozást csakis Desiré végezze! Neki mondj el mindent chronologice. És a naplókat gondos átolvasás után add ki neki.(…) Az összes neked szóló leveleket, amiket halálom után kapni fogsz, olvastasd el D.-vel. Neki mindenről kell tudni.” Nem sejtette, hogy éppen a legigazibbnak hitt barát fogja legelőször hátba döfni…

  Kisolga magatartásában éppen az a legmegrázóbb, hogy olyan erős, hideg, megfontolt, szinte szenvtelen tud lenni. Ilyenné nevelte az élet. „Nekem jó volt. Nekem minden jó volt. Nem hiányzik az, ami nincs.” Tőle tudjuk meg a legtöbb újdonságot. Azt, hogy nagybátyjának, a nőtlen, gyermektelen Brenner Dezső patikusnak köszönheti, hogy egyáltalán megmaradt. Ő nevelte fel, ő pénzelte, amíg csak saját lábára nem állhatott, férjhez nem ment, zenetanárnő nem lett belőle. Először zárdában neveltette, ahol Kisolga jól érezte magát, s ahonnan vasárnaponként ebédre vitte a nagyapjához és annak második feleségéhez, a szépasszony Mostohához, ám amikor már nem bírta elviselni, hogy nem szólnak a kislányhoz, átnéznek rajta, félhangosan lezsidózzák, először Újvidéken, majd Pesten taníttatta, hogy magyarnak neveljék. Hideglelős felfedezés, amikor Kisolga arról számol be, hogy szülei halála után negyven évvel (!) egy hivatalos felszólításra reagálva hozza el neki zongoraművész és zeneszerző férje Szabadkáról az apai hagyatékot – kottákat, kéziratokat, feleségének dedikált könyveit –, amelyet egy huzatos fészerben, egy egérszaros vesszőkosárban „őriztek meg” a rokonok, s férje egy kofferbe begyömöszölve végre elhozza őket az egyetlen élő, közvetlen leszármazottnak, a feleségének! Elhozta neki a múltját, elhozta neki soha nem ismert szüleit. Borzongva terítették szét az ágyukon az ismeretlen kincseket. „Itt szortírozta aztán Dezsőapám. Rögvest jött. Remegett, lángolt, csoportosított, jegyzetet írt, a margóra a keltezést, mindent lejegyzetelt, amire emlékezett. (…) Titokban elolvastam azt is, amiről nem akarta, hogy tudjak.” S az olvasó megdöbben a felismeréstől, hogy Kisolgának a család sosem említette azt, hogy az apja író volt, különleges, nagy tehetség! Mintha ők maguk sem akartak volna erről tudomást venni. Édesapja egy kicsit mindig is mintha féltékeny lett volna a fiára. Tanulásra biztatta, kívánta az előmenetelét, de csak annyira, hogy mindig az ő árnyékában maradjon. Pedig a felesége szerint is csak egy kisvárosi, joviális amatőr volt. S a második feleség, a Mostoha! Aki óvatos finomkodással, de elidegenítette férjét a saját gyerekeitől, s ahelyett, hogy azok karrierjét egyengette volna, az unokahúga opera-énekesnői karrierjét pénzeltette az öreggel, aki, sokak szerint, titokban szerelmes is volt a fiánál csak két évvel idősebb lányba. „Józsika” pedig, megalázkodón, reménytelenül egyre csak szeretetükért kuncsorgott. Titokban órákig a nagybácsival gyakorolt, hogy az apja születésnapján megrendezett nagy ünnepségen a hegedűjével ő is ott cincoghasson. Udvariasan megtapsolták, de sosem álltak ki érte. – Amikor utólag, nagy késéssel végre híressé válik a Csáth név, Kisolga összehúzza a szemét: „Megdöbbentett engem az a nagy felhajtás. Magamban mindig úgy gondoltam, semmi hisztéria. Azzal ugyanis előbbre nem jutunk. Mindig újra nekifutnak apámnak. Már nincs egy ép része. Agyonszurkálták szavaikkal. Magyarázataikkal. Szeretik a nevét használni. Éppen úgy, akár egy létrát. Dicsőséglétrát.” Amikor Szabadkán édesapjának szobrot állítanak, emléktáblát helyeznek el a szülői házára, utcát neveznek el róla, és megkoszorúzzák a sírját, Kisolgát is meghívják. Kalapban, zsabós blúzban, kesztyűsen el is megy. Büszkeségéről, egyúttal kavargó felemás érzéseiről Lovas Ildikó különös realitású, szokatlanul éles megvilágítású képet fest. S nem feledkezik meg a városnak arról a furcsa fricskájáról sem, hogy amikor áradáskor a többi halottal együtt Csáth csontvázát is kimossa a víz, senki sem tart rá igényt. Végül mesteremberek ácsolnak számára egy deszkaládát, abban temetik el újra! Amikor pedig húsz évvel a felemelő ünneplés után Pesten váratlanul kiadják az író titkos naplóit, Kisolga foggal-körömmel harcol a kiadatásuk, majd a reklámozásuk ellen. Persze hasztalanul: „Én egy hétig hánytam akkor. Eltemettem a férjemet és eltemettem az apámat. Hetven évvel a halála után eltemettem. Nem csöndesen, nem gyászolva, hanem okádva. Meg rohangálva és követelőzve, hogy zúzzák be az összes példányt, ne árusítsák. Nem tehetnek ilyet! Dehogynem tehettek. Nagy harcom volt az. Nem bánom, mert nincs mit szégyellnem.”

  Nagy volumenű, feltáró erejű és újraértelmező szándékkal, nem a megszokott formában, hanem sajátos, a mondanivalóhoz szervesen, szinte élő szövetként tapadón íródott megrázó, lebilincselő regény az Amikor Isten hasba rúg, négy kiválóan, mélylélektani alapossággal, empátiával és drámai erővel ábrázolt „főszereplővel” a „színen”, akik mellett koruk és társadalmuk is éles, hiteles, sokszínű „díszletet” alkot.

S ehhez az újraálmodott életrajzi regényhez az illusztrációkat – szintén az írónak köszönhetően – éppen Csáth Géza fellelt dédunokája, Czér Fanni festette!

 

 

 *Elhangzott az Újvidéki Rádióban 2020. november 24-én.

 

 

 

Lukács Lilla

Két ember

„Amikor Isten hasba rúg, megszületik a gyermek. Arra gondoltam, hogy Isten hasba rúgott és tévedett, mert angyalt akart küldeni, de kobold bújt elő. Azonban nem tévedett az Isten, mert angyalt...

Lukács Lilla

Két ember

„Amikor Isten hasba rúg, megszületik a gyermek. Arra gondoltam, hogy Isten hasba rúgott és tévedett, mert angyalt akart küldeni, de kobold bújt elő. Azonban nem tévedett az Isten, mert angyalt...

Szerda Balázs

“Genderkreatív nevelés”, rasszista Covid-intézkedés

Kovács István – Szánthó Miklós – Törcsi Péter szerk.: Bolond lyukból. A polkorrekt őrület szemléje. Alapjogokért Központ – Jogállam és...

Szerda Balázs

“Genderkreatív nevelés”, rasszista Covid-intézkedés

Kovács István – Szánthó Miklós – Törcsi Péter szerk.: Bolond lyukból. A polkorrekt őrület szemléje. Alapjogokért Központ – Jogállam és...

Fekete J. József

Elpuskázott lehetőségek

Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa. Fordította Pék Zoltán. Agave Könyvek, Budapest, 2022 Mostanság gyakran esik szó a mesterséges intelligenciáról, amely általában egy...

Fekete J. József

Elpuskázott lehetőségek

Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa. Fordította Pék Zoltán. Agave Könyvek, Budapest, 2022 Mostanság gyakran esik szó a mesterséges intelligenciáról, amely általában egy...

Silling István

Magyarkanizsa épített öröksége

Klamár Zoltán: Örökségünk. Magyarkanizsai képeskönyv. József Attila Könyvtár, Magyarkanizsa, 2022 Vajdasági identitásjeleink egyre szaporodó kiadványai...

Silling István

Magyarkanizsa épített öröksége

Klamár Zoltán: Örökségünk. Magyarkanizsai képeskönyv. József Attila Könyvtár, Magyarkanizsa, 2022 Vajdasági identitásjeleink egyre szaporodó kiadványai...

Bordás Győző

A délszláv-magyar irodalom nagykövete

Radovan Popović: Poslednji barokni Srbin. Matica srpska, Újvidék, 2021 Nemrég jelent meg Radovan Popović nyugalmazott újságírónak e különös című könyve –...

Bordás Győző

A délszláv-magyar irodalom nagykövete

Radovan Popović: Poslednji barokni Srbin. Matica srpska, Újvidék, 2021 Nemrég jelent meg Radovan Popović nyugalmazott újságírónak e különös című könyve –...

Jódal Rózsa

Folytonosan megújuló felfedezőkönyv

Vajdasági ládafia. Segédkönyv az általános iskolák 5–8. osztálya számára. Forum Könyvkiadó Intézet – Magyar Nemzeti Tanács,...

Jódal Rózsa

Folytonosan megújuló felfedezőkönyv

Vajdasági ládafia. Segédkönyv az általános iskolák 5–8. osztálya számára. Forum Könyvkiadó Intézet – Magyar Nemzeti Tanács,...

Molnár Tibor

Bajsa a nagy háborúban

Mire a falevelek lehullanak… Bajsa a nagy háborúban (1914–1918). Délvidékiek a nagy háborúban 6. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2022 A nagy háború...

Molnár Tibor

Bajsa a nagy háborúban

Mire a falevelek lehullanak… Bajsa a nagy háborúban (1914–1918). Délvidékiek a nagy háborúban 6. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2022 A nagy háború...

Lódi Gabriella

Tájba zárt magány

L. Móger Tímea: Sajátfalu. Művészetek Háza, Veszprém, 2022 A Doroszlón élő és alkotó L. Móger Tímea költő, újságíró...

Lódi Gabriella

Tájba zárt magány

L. Móger Tímea: Sajátfalu. Művészetek Háza, Veszprém, 2022 A Doroszlón élő és alkotó L. Móger Tímea költő, újságíró...

Lódi Gabriella

Szarajevó emlékének

Baráth László: Eltévedt lövedékek. Requiem egy városért. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2022   „Visszaemlékezni azért érdemes,...

Lódi Gabriella

Szarajevó emlékének

Baráth László: Eltévedt lövedékek. Requiem egy városért. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2022   „Visszaemlékezni azért érdemes,...

Mihályi Katalin

Százötven év krónikája

  Pekár Tibor: A Szabadkai Zeneiskola története. Életjel, Szabadka, 2021     A Szabadkai Zeneiskola nemcsak az ország legrégebbi zenedéje, hanem az egyetlen olyan oktatási...

Mihályi Katalin

Százötven év krónikája

  Pekár Tibor: A Szabadkai Zeneiskola története. Életjel, Szabadka, 2021     A Szabadkai Zeneiskola nemcsak az ország legrégebbi zenedéje, hanem az egyetlen olyan oktatási...