A játék (részlet)

Szereplők:

FÉRFI

  1. A depresszió

                A nő a székhez van kötözve, feje előrebukva, és csak a szuszogását halljuk. Kis idő elteltével zárban forduló kulcs hangja hallatszik, de a lélegzetvétele ritmusát ez nem töri meg. A férfi belép az ajtón, és becsukja maga mögött, de nem mozdul onnan. A nő egy idő után felemeli a fejét, és az ajtó irányába fordulva kérlelően megszólal.

NŐ          Itt vagy? Te vagy az? Kérlek, válaszolj! Kérlek szépen, szólj hozzám! Hallom, hogy itt vagy.

FÉRFI     (sóhajt egy nagyot) Sss…

NŐ          Te vagy az?

FÉRFI     Ne beszélj!

NŐ          (elcsukló hangon) Ne haragudj…

FÉRFI     Csak… ne beszélj.

NŐ          Jó. (hang nélkül sírni kezd, de közben a szeme sarkából próbálja figyelni a férfit)

                A férfi elégedetlenkedve felsóhajt, felkapcsolja a lámpát. Jobb csuklója be van fáslizva. Táskáját leteszi az asztal mellett, pár lépéssel közelebb megy a nőhöz, hogy távolról megvizsgálja a köteleket. Visszamegy a táskához, kivesz belőle egy fehér abroszt, amit gondosan az asztalra terít, majd fél térdre ereszkedik, és komótosan elkezdi az asztalra pakolni a tartalmát. Először egy drótkefe kerül elő, utána egy kalapács, egy olló és egy alma, amire ráharap, majd a szájában tartva tovább pakol.

NŐ          (szipogva) Ne haragudj.

FÉRFI     (abbahagyja a pakolást egy időre, és csak néz maga elé)

NŐ          Igen. Rendben. Vagyis bocsánat. Hallgatok.

                A férfi kifejezéstelen tekintettel, szájában az almával félig a nő felé fordítja a fejét, kiharap belőle egy falatot, megeszi, és ráharapva az almára folytatja a táska tartalmának kipakolását. Kivesz egy fáslit, egy szalvétába csomagolt szendvicset, majd kiharap még egy falatot az almából, és végül egy zacskó szaloncukorral a kezében feláll.

FÉRFI     Hogy vagy? Kicsit mintha fülledt lenne itt a levegő, nem gondolod?

NŐ          De igen, elég fülledt. Nem lehetne…?

FÉRFI     Nem vagy éhes?

NŐ          (lehajtja a fejét) Nem.

FÉRFI     Nem?

NŐ          Nem.

FÉRFI     Nem.

                A férfi gondterhelten bólogat, közben a szájához emeli az almát, amibe nem harap bele, csak szaglássza. A nő is bólogatni kezd, erre a férfi az asztalra dobja a szaloncukrot, amire a nő összerezzen.

FÉRFI     (közelebb megy a nőhöz, méregeti, és közben kiharap még egy falatot az almából) Hoztam neked szendvicset is, drágám.

NŐ          (a „drágám” szóra enyhén összerezdül) Köszönöm, nagyon figyelmes vagy.

FÉRFI     (helyeslően bólogat, közben tovább figyeli a nőt)

NŐ          Már régen voltál nálam. Mióta is…

FÉRFI     Hiányoztam?

NŐ          Igen, nagyon.

FÉRFI     (mosolyogva) Te is nagyon hiányoztál nekem.

NŐ          (erőltetetten mosolyog)

FÉRFI     Hmm… (tétován megindul a keze, előbb megáll, majd kézfejjel lassan megsimítja a nő arcát)

NŐ          Köszönöm! Nagyon kedves vagy.

FÉRFI     Kérsz egy harapást? (odanyújtja az almát)

NŐ          (küszködve a sírással) Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes.

FÉRFI     Na, csak egy harapást. A kedvemért.

NŐ          (rázza a fejét, közben próbálja kilesni, hogy mi minden van az abroszon, de a férfitól nem látja)

FÉRFI     Már nagyon régóta nem ettél. Valamit muszáj enned.

NŐ          Milyen nap van ma?

FÉRFI     Tessék?

NŐ          (zavarodottan) Csak mert már régen nem láttalak…

FÉRFI     Nem mindegy, hogy milyen nap van? Harapj inkább egy falatot! (odatolja az almát a nő szájához)

NŐ          Köszönöm, nem vagyok éhes.

FÉRFI     Jaj, dehogynem. (beletuszkolja a nő szájába az almát)

NŐ          Nem… (elkezdi mohón falni az almát) Nem, nem kérek…

FÉRFI     Na, csak lassan. Meg ne fulladj drágám. Lassan.

NŐ          Ne… Nem. Köszönöm… Köszönöm!

FÉRFI     Nagyon ügyes vagy! Ügyes! (megigazgatja a nő haját) Látod, drágám, mégis éhes voltál. Nem hittél nekem. (megtörölgeti a nő száját)

NŐ          Igen, igazad volt… drágám! Köszönöm!

FÉRFI     Éhes vagy még?

NŐ          Nem, már ez is… (megköszörüli a torkát) Ezt sem kellett volna. (lopva próbálja meglesni, hogy mi van az abroszon)

FÉRFI     Hmm? (visszanéz az abroszra) Kíváncsi vagy, hogy mit hoztam még? Türelmetlen vagy ma.

NŐ          Nem. Bocsánat, véletlen volt.

FÉRFI     Semmi baj.

NŐ          Ne haragudj!

FÉRFI     Miért haragudnék?

NŐ          Semmi… semmiért. Nem is oda… Csak odatévedt a szemem. (a férfi kifejezéstelen tekintettel nézi a nőt, aki próbálja leplezni a zavarát) Bocsánatot… kérek!

FÉRFI     (kedvesen mosolyogva) Semmi baj, komolyan. (visszamegy az asztalhoz) Mit szeretnél? Szendvicset vagy ollót? Esetleg van drótkefe is, de szaloncukor is, meg egy kalapács. (felveszi a kalapácsot) A fásli az enyém. (szomorkásan felmutatja bekötözött csuklóját, kezében a kalapáccsal)

NŐ          (aggódva) Mi történt?

FÉRFI     Úgy néz ki, mintha elvágtam volna az ereimet, ugye?

NŐ          (próbálna válaszolni, de inkább szó nélkül hagyja, csak bizonytalanul bólogat)

FÉRFI     Ha sikerült volna, akkor te most elég nagy bajban lennél, nem igaz?

NŐ          De, igaz! (szomorúan mosolyog)

FÉRFI     Igaz.

NŐ          Vigyázz magadra, drágám! Nem eshet bajod. Mi lenne velem nélküled? (próbál őszintén nevetni, közben figyeli a férfi reakcióját)

FÉRFI     Ne aggódj, nem akartam megölni magam. Megkönnyebbültél?

                A nő keresi a megfelelő szavakat, bele is kezdene néhány gondolatába, de nem tudja megformálni a szavakat. A férfi végig passzív érdeklődéssel figyeli.

NŐ          Igen. Örülök neki, hogy végre látlak.

FÉRFI     (elismerően végigméri a nőt, majd a zsebéből elővesz egy mobilt) Igen. Én is. Örülök neked, drágám. Szereted Chopint?

                A nő felvonja a szemöldökét, egy nagyot sóhajt, utána lehajtja a fejét,  és nem mond semmit. A férfi elindítja a Nocturne Op.9 No.2-t, és a mobilt a nő lába elé teszi a földre, pontosan oda, ahová néz, erre ő elfordítja a tekintetét.

FÉRFI     (lassan a nő mögé megy, és behunyt szemmel a fülébe suttogja) Olyan érzéki. Olyan törékeny és kiszolgáltatott. Tökéletesen illik most ide. Olyan mély, olyan fájdalmas. Mintha egy lüktető sebet nyitogatna minden apró hang. (jobb kezével megtámaszkodik a szék támláján úgy, hogy a kalapács a nő mellkasán fekszik, a bal kezével pedig játszani kezd a hosszú tincsekkel) Mintha minden hang egy-egy apró szúrás lenne, nem igaz?

NŐ          (összeszorított szájjal próbál nem sírni)

FÉRFI     Megsimogattam egy kutyát.

NŐ          Tessék?

FÉRFI     Egy kutyát. Egy farkaskutyát. (a nő értetlenül néz rá) Egy német juhászkutyát.

NŐ          Aha, igen.

FÉRFI     Nagyon barátságos volt. Odajött hozzám és csóválta a farkát, én meg megsimogattam.

NŐ          (nem érti, hogy ezt miért mondja neki) Értem.

FÉRFI     Ültem a padon, te jártál az eszemben, és egyszer csak odajött. Nagyon barátságos volt.

NŐ          Khm… (érdeklődve) Mhm… értem.

FÉRFI     És akkor megsimogattam. Leült mellém, és csak nézett. Lehet, hogy éhes volt? Nem tudom. Amikor meg felálltam és elindultam, akkor jött mellettem. Ott sétáltunk együtt, mint két barát.

NŐ          Szeretem a kutyákat. Nagyon szeretem őket. Nagyon barátságosak.

FÉRFI     Mhm… Barátságos volt. Mielőtt elbúcsúztam volna tőle, még egyszer megsimogattam a feje búbján, de akkor hirtelen elkapta a csuklómat, és ráharapott. Nem engedte el, csak egyre erősebben szorította, mintha le akarná tépni. Nem morgott, vagy ilyesmi, csak nézett rám, és szorított. Egyre erősebben. Próbáltam kicsavarni a kezem, de nem tudtam. Tudtad, hogy a kutyák közül a német juhász harapása a második legerősebb? Csak szorította egyre erősebben, egyszer csak meghallottam magam, ahogy kiabálok, pedig nem szerettem volna.

NŐ          Nem szerettél volna?

FÉRFI     Nem. Egyszerűen csak kiabáltam, és nem tudtam abbahagyni. Nem tudom miért.

NŐ          Szörnyű lehetett.

FÉRFI     Csak úgy felszakadt belőlem.

NŐ          Gondolom a fájdalomtól.

FÉRFI     (elgondolkodik rajta) Nem tudom. Lehet. De olyan volt, mintha nem is én kiabálnék, érted ezt?

NŐ          Értem. És abbahagyta?

FÉRFI     Tessék?

NŐ          A kutya. Erre elengedett?

FÉRFI     Nem hagyta abba. Elkezdtem ütni a fejét ököllel, de akkor sem engedett. Sőt, még szorosabban fogta.

NŐ          És?

FÉRFI     És akkor már leguggoltam, hátha könnyebben ki tudom csavarni a kezem, és akkor megéreztem, hogy nálam van a kés. Mindig nálam van, de akkor ez eszembe se jutott.

NŐ          A kés?

FÉRFI     Igen. És akkor leszúrtam.

NŐ          A kutyát?

FÉRFI     Persze. Először a bordái közé szúrtam, de nem találtam el jól, és csak még jobban szorított, meg elkezdett rángatni a csuklómnál fogva, és akkor nyakon szúrtam. Akkor már elengedett.

NŐ          Értem.

FÉRFI     Szerinted ő is kívülről hallotta magát, ahogy nyüszít?

NŐ          Megölted?

FÉRFI     Tudod, mi volt a legfurcsább? Még csak el se szaladt. Csak hátrébb sántikált, és nézett, miközben haldokolt.

NŐ          Megölted a kutyát?

FÉRFI     Megharapott. Megsimogattam, ő meg megharapott.

NŐ          És te megölted.

FÉRFI     Igen…

NŐ          Szegény…

FÉRFI     …de már bekötöztem.

NŐ          Aha, akkor jó. És már jobban vagy?

FÉRFI     Még mindig fáj. Érdekes. Azóta számtalanszor próbáltam már visszarántani a kezem. Miért rántom vissza a kezem?

NŐ          Nem tudom.

FÉRFI     Most már semmi értelme. Már megtörtént, én meg próbálom visszarántani a kezem úgy, ahogy akkor kellett volna, mielőtt megharapott.

NŐ          Talán mert az ember mindig próbálja újraélni azt a pillanatot, amit elrontott. Próbálja kijavítani azt, ami már megtörtént.

FÉRFI     De nem tudja.

NŐ          Nem, nem tudja. A fájdalom emlékezteti rá.

FÉRFI     Neked fáj még?

NŐ          (lélegzet-visszafojtva, tagadólag megrázza a fejét)

FÉRFI     (üvöltve) Nem hallom!

NŐ          Fáj! Igen, fáj.

FÉRFI     (egy hirtelen mozdulatot tesz, mintha le akarná harapni a nő fülét, de lassan becsukja a száját, és azt suttogja) Hát, nekem is. Lüktet.

NŐ          Sajnálom. Biztos… szörnyű lehetett.

FÉRFI     (egy ideig némán bólogat, közben a nőt figyeli) És te hogy vagy?

NŐ          Nem vagyok jól. Narancslét nem hoztál?

FÉRFI     Most nem.

NŐ          Ki kell mennem.

FÉRFI     Most nem fogsz.

NŐ          Értem. (összeszorítja a száját) Kérlek… Könyörgök…

FÉRFI     Ez az utolsó. Ugye tudod, drágám?

NŐ          (gyorsan összeszedi magát) Igen, drágám, tudom. Nincs semmi baj. Ne haragudj, nagyon örülök, hogy itt vagy, csak mostanában eléggé magam alatt vagyok, és ez a kutyás eset is nagyon megviselt. Nagyon aggódom érted, tudod?

FÉRFI     Aggódsz értem? (a nő hosszan nézi a férfit, mondana valami biztatót, de nem jönnek a szavak) Mi a baj?

NŐ          Semmi.

FÉRFI     Na, jó. (visszaviszi a kalapácsot az asztalra) Szóval, miért vagy rosszkedvű?

NŐ          Csak rossz kedvem van.

FÉRFI     Figyelj! (a kötését vizsgálgatja, és próbál alánézni, hogy hogy van a sebe) Ezt már ismerem. Én kérdezem, hogy mi a bajod, te nem mondod, én tovább kérdezgetlek, aztán a kötelező másfél óra után végül csak elmondod, és akkor megkönnyebbülsz. Nem ugorhatnánk inkább rögtön a végére? Ha van valami bajod, úgyis elmondod, ha meg nincs, akkor meg nem is volt baj, nem igaz?

NŐ          De, csak ez nem ilyen egyszerű.

FÉRFI     A probléma addig probléma, amíg nem határozod meg a lényegét. Addig nem tudod megoldani, amíg nem mersz szembenézni vele. Zavar, hogy le vagy kötözve?

NŐ          Igen.

FÉRFI     Látod? Ilyen egyszerű. Kimondtad. Mindjárt jobb, nem? Pedig ez azért nem egy hétköznapi probléma, ezt kijelenthetjük. Mondjuk nem is oldódott meg a problémád, de legalább kint van.

NŐ          (elneveti magát) Hülye vagy!

FÉRFI     Hülye vagyok. Látod? Ez is kint van.

NŐ          Szeretlek.

FÉRFI     Na, látod? Ez is kint van. (megilletődve nézik egymást) Ne haragudj, de nem vagyok biztos benne, hogy az előbb…

NŐ          Szeretlek.

FÉRFI     Ó.

NŐ          Sajnálom.

FÉRFI     Te beteg vagy.

NŐ          Beteg.

(…)

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

b. z.

Ki

A teremtő ember fokozottan befelé figyel, hogy „kilehelhesse Ön-magát”. Ha ezt az állandó befelé figyelést, befelé való hallgatózást nem egyensúlyozza az...

b. z.

Ki

A teremtő ember fokozottan befelé figyel, hogy „kilehelhesse Ön-magát”. Ha ezt az állandó befelé figyelést, befelé való hallgatózást nem egyensúlyozza az...

Lejegyezte: Csorba Béla

„Még kicsi voltam, és nem tudtam, mit látok pontosan”

Édesapánk 1908. december 28-án született, anyánk 1922-ben Maradékon, onnan került Zsablyára, amikor férjhez ment apánkhoz, akinek volt már egy 1934-ben született fia, de akinek az...

Lejegyezte: Csorba Béla

„Még kicsi voltam, és nem tudtam, mit látok pontosan”

Édesapánk 1908. december 28-án született, anyánk 1922-ben Maradékon, onnan került Zsablyára, amikor férjhez ment apánkhoz, akinek volt már egy 1934-ben született fia, de akinek az...

Kovács Jolánka

A hajvágás

Volt egyszer egy ember, akinek olyan gyorsan nőtt a haja, hogy az csoda. Hiába nyírta meg jó rövidre a borbély, két nap múlva a haja már eltakarta a fülét, még két nap...

Kovács Jolánka

A hajvágás

Volt egyszer egy ember, akinek olyan gyorsan nőtt a haja, hogy az csoda. Hiába nyírta meg jó rövidre a borbély, két nap múlva a haja már eltakarta a fülét, még két nap...

Kovács Jolánka

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Kovács Jolánka

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...