Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő azt mondta:

  – Én ugyan nem megyek Afrikába. Túl hosszú az út oda és vissza is. És azok az íztelen afrikai békák, pfuj. Az itteniek sokkal szaftosabbak! Hát még az afrikai karmosbéka! Tavaly az egyik úgy belekarmolt az arcomba, míg a csőrömben ficánkolt, hogy még mindig megvan a nyoma. Ne legyen Gólya Géza a nevem, ha még egyszer Afrikába megyek!

  – Ne okoskodj, te Géza! – szólt rá a legöregebb gólya. – Hisz ha itt maradsz, megfagysz a télen. Vagy mielőtt megfagysz, éhen halsz.

  – Én ugyan nem! – csattogtatta meg a piros csőrét Gólya Géza. – Már megyek is Gólyalábú Gizellához, hátha ő befogad a házába télire.

  Nevettek a gólyák, már ahogyan olyan keskeny és hosszú csőrrel nevetni lehet, mint amilyen az övék. Az idő azonban sürgetett, hát nekivágtak a hosszú útnak.

  Gólya Géza is felröppent, és a falu felé vette az irányt.

  Gólyalábú Gizella a falu szélén lakott, egy szép kis kertes házban. Azért nevezték el Gólyalábúnak, mert nagyon hosszú lábai voltak. Ettől lett aztán olyan magas, hogy a fejével majdnem a mennyezetet súrolta. De ezenkívül semmi baja nem volt az égvilágon, esetleg csak annyi, hogy kissé nagyothallott. Bár megesett, hogy csak azt hallotta meg, amit akart.

  Gólya Géza leszállt Gólyalábú Gizella küszöbére, és csőrével megkopogtatta az ajtót. Aztán még vagy tizenhatszor megkopogtatta, mire Gólyalábú Gizella kiszólt:

  – Ki az?

  – Én vagyok az, Gólya Géza.

  – Dézsa?

  – Géza! – kiáltotta a madár.

  Erre kinyílott az ajtó.

  – Kérlek szépen, Gólyalábú Gizella, fogadj be engem a házadba! – adta elő kérését habozás nélkül Gólya Géza.

  Gólyalábú Gizella nagyra nyitotta a szemét.

  – Nahát! Azt hittem, elmentél Afrikába.

  – Nem megyek Afrikába. Voltam egyszer, de nincs abban semmi jó! Inkább maradok itthon.

  – Piktor?

  – Itthon! – nyitotta nagyra csőrét a madár.

  – És miért éppen én fogadjalak be? – vonta össze a szemöldökét Gólyalábú Gizella.

  – Mert szegről-végről még rokonok is vagyunk – érvelt Gólya Géza.

  – Pofonok?

  – Rokonok! – mondta hangosabban a madár. – Mert neked is olyan szép hosszú gólyalábaid vannak, akárcsak egy nagy gólyának.

  – Ne csúfolódj velem! – csattant fel Gólyalábú Gizella.

  – Dehogy csúfolódom – magyarázkodott Gólya Géza. – Csak a gólyaszeretet beszél belőlem…

  – Na jó – enyhült meg az asszony. – És mi lenne a fizetség?

  – A jövő nyáron egyetlen szúnyog és egyetlen légy sem lesz a házad körül, mind levadászom.

  – Ez jól hangzik – bólogatott Gólyalábú Gizella. – Na és meddig akarsz itt maradni?

  – Tavaszig – vágta rá Gólya Géza.

  – Havazik?

  – Látod, hogy nem havazik! – emelte föl a hangját a madár. – Tavaszig!

  – Hát jó – adta be a derekát Gólyalábú Gizella. – Van itt egy kis szobám, abban egy jó magas szekrény, annak a tetejére rakhatsz egy fészket.

  – Ó, az csodás lesz! – örvendezett a madár.

  – És mivel etetlek majd a télen? Békával nem szolgálhatok, esetleg halacskákkal…

  – Biztosan egér is akad a háznál! – vetette föl Gólya Géza.

  – Szekér?

  – Egér!!!

  – Igaz, van egy jó egérfogóm, majd fölállítom a kamrában. No, gyere be…

  Így aztán a madár beköltözött a házba. Gólyalábú Gizella segített neki gallyakat behozni a kertből és az udvarból, sőt még egy fél vödör földet is. Azokból készített Gólya Géza fészket a szekrény tetején.

  Az idő már szeptember végén hidegre fordult, de Gólya Gézának nagyon jó dolga volt! Nappal sétálgatott és bogarászott a kertben meg az udvaron. Amikor leesett a hó, már csak sétálgatott a kertben, mert a bogarak mind elbújtak. Aztán, ha fázni kezdett a lába, csőrével bekopogott Gólyalábú Gizella ajtaján.

  Ha nem nyílt ki az ajtó, bekiáltott:

  – Engedj be, fázik a lábam!

  – Ázik a hátad? – hallatszott a házból.

  – Fázik a lábam! – kiáltott a madár, s az ajtó máris kinyílt.

  Gólyalábú Gizella apró halacskákat szerzett a helybeli halászoktól, s az egérfogóban is bennakadt időnként egy-egy egerecske, így hát nem éhezett a madár. Ha meg más nem akadt, megkérte Gólyalábú Gizellát:

  – Nézd már meg, kérlek, akad-e néhány pók a mennyezeten!

  – Tót?

  – Pók! – kiáltotta ekkor a madár.

  Gólyalábú Gizella felnézett, jobbra nézett, balra nézett, majd a szobasarkokba, felemelte szárnyát, és máris leszedett néhány pókocskát Gólya Gézának. Bizony, amióta a madár nála lakott, nem is igen mert takarítani, hogy tartalékolni tudja a gólya eleségéhez a pókokat. Sóhajtozott is eleget:

  – Ej, mikor lesz már tavasz!

  A kamrában egyre ritkábban talált egeret az egérfogóban, így Gólya Géza lassan már csak halacskákon éldegélt. Kezdte is unni! Pókokból sohasem volt annyi egyszerre, hogy gólyához méltóan jóllakjon, hát ő is gyakran sóhajtozott:

  – Ej, mikor lesz már tavasz!

  Mert azt is meg kell vallani, hogy hiányoztak neki a gólyatársai. Egyre többet gondolt az afrikai békákra – igaz, nem voltak valami szaftosak, de ha jól megrágta őket, hát jól lehetett velük lakni…

  És végre megjött a tavasz, vele a gólyák is. Gólya Géza megköszönte a szállást Gólyalábú Gizellának, és már ment is a társaihoz! Ó, azoknak rengeteg mesélnivalójuk volt…

  Gólya Géza nem felejtette el az adósságát. Amikor eljött a nyár, reggeltől estig ott körözött Gólyalábú Gizella háza körül, vadászta a legyeket meg a szúnyogokat.

  – Csatt-csatt-csatt! – csattogott a csőrével, ahogy kapkodta be a szájába a rovarokat.

  Amikor már tizenhatodszor csattogott, Gólyalábú Gizella kiszólt a házból:

  – Nekem most már ne csattogj!

  – Az adósság az adósság! – kiáltott be Gólya Géza, és tovább csattogott a csőrével.

  – Hatóság?

  – Adósság! – kiáltott nagyot Gólya Géza.

  Aj-jaj. Gólyalábú Gizella alig várta, hogy beköszöntsön a hideg ősz, és eltűnjenek végre a legyek meg a szúnyogok. Na meg a csattogás a háza körül.

  Attól ugyan nem kellett tartania, hogy Gólya Géza azt a telet is a házában tölti majd.

  Gólya Géza alig várta, hogy társaival elindulhasson a hosszú útra, Afrikába. Amikor Gólyalábú Gizella háza fölé ért a gólyacsapat, Gólya Géza külön integetett neki a szárnyaival, mert látta, hogy az udvaron áll, és a távozó gólyákat nézi. A madár még le is kiáltott neki:

  – Majd hozok valamit Afrikából!

  – Paprikából? – kiáltotta utána Gólyalábú Gizella, de Gólya Géza addigra már olyan magasan röpült, hogy ezt már nem hallotta.

  Gólyalábú Gizellának így aztán tavaszig kellett várnia, míg kiderült, mit is mondott neki búcsúzóul Gólya Géza.

  S hogy mit hozott neki?

  Úgy tudom, egy karmosbékát.

  Vagy nem jól hallottam?

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

b. z.

Ki

A teremtő ember fokozottan befelé figyel, hogy „kilehelhesse Ön-magát”. Ha ezt az állandó befelé figyelést, befelé való hallgatózást nem egyensúlyozza az...

b. z.

Ki

A teremtő ember fokozottan befelé figyel, hogy „kilehelhesse Ön-magát”. Ha ezt az állandó befelé figyelést, befelé való hallgatózást nem egyensúlyozza az...

Lejegyezte: Csorba Béla

„Még kicsi voltam, és nem tudtam, mit látok pontosan”

Édesapánk 1908. december 28-án született, anyánk 1922-ben Maradékon, onnan került Zsablyára, amikor férjhez ment apánkhoz, akinek volt már egy 1934-ben született fia, de akinek az...

Lejegyezte: Csorba Béla

„Még kicsi voltam, és nem tudtam, mit látok pontosan”

Édesapánk 1908. december 28-án született, anyánk 1922-ben Maradékon, onnan került Zsablyára, amikor férjhez ment apánkhoz, akinek volt már egy 1934-ben született fia, de akinek az...

Kovács Jolánka

A hajvágás

Volt egyszer egy ember, akinek olyan gyorsan nőtt a haja, hogy az csoda. Hiába nyírta meg jó rövidre a borbély, két nap múlva a haja már eltakarta a fülét, még két nap...

Kovács Jolánka

A hajvágás

Volt egyszer egy ember, akinek olyan gyorsan nőtt a haja, hogy az csoda. Hiába nyírta meg jó rövidre a borbély, két nap múlva a haja már eltakarta a fülét, még két nap...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Oroszi Armand

Sivatag

  Itt vagyok, s voltam Egyedül, s majdhogy holtan Dalom száll, magányosan s szárazon csak úgy, akár a homokszem át a pusztaságon.   Itt vagyok, s voltam Holnap más leszek, mondtam...

Oroszi Armand

Sivatag

  Itt vagyok, s voltam Egyedül, s majdhogy holtan Dalom száll, magányosan s szárazon csak úgy, akár a homokszem át a pusztaságon.   Itt vagyok, s voltam Holnap más leszek, mondtam...