Szereplők:
NŐ
FÉRFI
- A depresszió
A nő a székhez van kötözve, feje előrebukva, és csak a szuszogását halljuk. Kis idő elteltével zárban forduló kulcs hangja hallatszik, de a lélegzetvétele ritmusát ez nem töri meg. A férfi belép az ajtón, és becsukja maga mögött, de nem mozdul onnan. A nő egy idő után felemeli a fejét, és az ajtó irányába fordulva kérlelően megszólal.
NŐ Itt vagy? Te vagy az? Kérlek, válaszolj! Kérlek szépen, szólj hozzám! Hallom, hogy itt vagy.
FÉRFI (sóhajt egy nagyot) Sss…
NŐ Te vagy az?
FÉRFI Ne beszélj!
NŐ (elcsukló hangon) Ne haragudj…
FÉRFI Csak… ne beszélj.
NŐ Jó. (hang nélkül sírni kezd, de közben a szeme sarkából próbálja figyelni a férfit)
A férfi elégedetlenkedve felsóhajt, felkapcsolja a lámpát. Jobb csuklója be van fáslizva. Táskáját leteszi az asztal mellett, pár lépéssel közelebb megy a nőhöz, hogy távolról megvizsgálja a köteleket. Visszamegy a táskához, kivesz belőle egy fehér abroszt, amit gondosan az asztalra terít, majd fél térdre ereszkedik, és komótosan elkezdi az asztalra pakolni a tartalmát. Először egy drótkefe kerül elő, utána egy kalapács, egy olló és egy alma, amire ráharap, majd a szájában tartva tovább pakol.
NŐ (szipogva) Ne haragudj.
FÉRFI (abbahagyja a pakolást egy időre, és csak néz maga elé)
NŐ Igen. Rendben. Vagyis bocsánat. Hallgatok.
A férfi kifejezéstelen tekintettel, szájában az almával félig a nő felé fordítja a fejét, kiharap belőle egy falatot, megeszi, és ráharapva az almára folytatja a táska tartalmának kipakolását. Kivesz egy fáslit, egy szalvétába csomagolt szendvicset, majd kiharap még egy falatot az almából, és végül egy zacskó szaloncukorral a kezében feláll.
FÉRFI Hogy vagy? Kicsit mintha fülledt lenne itt a levegő, nem gondolod?
NŐ De igen, elég fülledt. Nem lehetne…?
FÉRFI Nem vagy éhes?
NŐ (lehajtja a fejét) Nem.
FÉRFI Nem?
NŐ Nem.
FÉRFI Nem.
A férfi gondterhelten bólogat, közben a szájához emeli az almát, amibe nem harap bele, csak szaglássza. A nő is bólogatni kezd, erre a férfi az asztalra dobja a szaloncukrot, amire a nő összerezzen.
FÉRFI (közelebb megy a nőhöz, méregeti, és közben kiharap még egy falatot az almából) Hoztam neked szendvicset is, drágám.
NŐ (a „drágám” szóra enyhén összerezdül) Köszönöm, nagyon figyelmes vagy.
FÉRFI (helyeslően bólogat, közben tovább figyeli a nőt)
NŐ Már régen voltál nálam. Mióta is…
FÉRFI Hiányoztam?
NŐ Igen, nagyon.
FÉRFI (mosolyogva) Te is nagyon hiányoztál nekem.
NŐ (erőltetetten mosolyog)
FÉRFI Hmm… (tétován megindul a keze, előbb megáll, majd kézfejjel lassan megsimítja a nő arcát)
NŐ Köszönöm! Nagyon kedves vagy.
FÉRFI Kérsz egy harapást? (odanyújtja az almát)
NŐ (küszködve a sírással) Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes.
FÉRFI Na, csak egy harapást. A kedvemért.
NŐ (rázza a fejét, közben próbálja kilesni, hogy mi minden van az abroszon, de a férfitól nem látja)
FÉRFI Már nagyon régóta nem ettél. Valamit muszáj enned.
NŐ Milyen nap van ma?
FÉRFI Tessék?
NŐ (zavarodottan) Csak mert már régen nem láttalak…
FÉRFI Nem mindegy, hogy milyen nap van? Harapj inkább egy falatot! (odatolja az almát a nő szájához)
NŐ Köszönöm, nem vagyok éhes.
FÉRFI Jaj, dehogynem. (beletuszkolja a nő szájába az almát)
NŐ Nem… (elkezdi mohón falni az almát) Nem, nem kérek…
FÉRFI Na, csak lassan. Meg ne fulladj drágám. Lassan.
NŐ Ne… Nem. Köszönöm… Köszönöm!
FÉRFI Nagyon ügyes vagy! Ügyes! (megigazgatja a nő haját) Látod, drágám, mégis éhes voltál. Nem hittél nekem. (megtörölgeti a nő száját)
NŐ Igen, igazad volt… drágám! Köszönöm!
FÉRFI Éhes vagy még?
NŐ Nem, már ez is… (megköszörüli a torkát) Ezt sem kellett volna. (lopva próbálja meglesni, hogy mi van az abroszon)
FÉRFI Hmm? (visszanéz az abroszra) Kíváncsi vagy, hogy mit hoztam még? Türelmetlen vagy ma.
NŐ Nem. Bocsánat, véletlen volt.
FÉRFI Semmi baj.
NŐ Ne haragudj!
FÉRFI Miért haragudnék?
NŐ Semmi… semmiért. Nem is oda… Csak odatévedt a szemem. (a férfi kifejezéstelen tekintettel nézi a nőt, aki próbálja leplezni a zavarát) Bocsánatot… kérek!
FÉRFI (kedvesen mosolyogva) Semmi baj, komolyan. (visszamegy az asztalhoz) Mit szeretnél? Szendvicset vagy ollót? Esetleg van drótkefe is, de szaloncukor is, meg egy kalapács. (felveszi a kalapácsot) A fásli az enyém. (szomorkásan felmutatja bekötözött csuklóját, kezében a kalapáccsal)
NŐ (aggódva) Mi történt?
FÉRFI Úgy néz ki, mintha elvágtam volna az ereimet, ugye?
NŐ (próbálna válaszolni, de inkább szó nélkül hagyja, csak bizonytalanul bólogat)
FÉRFI Ha sikerült volna, akkor te most elég nagy bajban lennél, nem igaz?
NŐ De, igaz! (szomorúan mosolyog)
FÉRFI Igaz.
NŐ Vigyázz magadra, drágám! Nem eshet bajod. Mi lenne velem nélküled? (próbál őszintén nevetni, közben figyeli a férfi reakcióját)
FÉRFI Ne aggódj, nem akartam megölni magam. Megkönnyebbültél?
A nő keresi a megfelelő szavakat, bele is kezdene néhány gondolatába, de nem tudja megformálni a szavakat. A férfi végig passzív érdeklődéssel figyeli.
NŐ Igen. Örülök neki, hogy végre látlak.
FÉRFI (elismerően végigméri a nőt, majd a zsebéből elővesz egy mobilt) Igen. Én is. Örülök neked, drágám. Szereted Chopint?
A nő felvonja a szemöldökét, egy nagyot sóhajt, utána lehajtja a fejét, és nem mond semmit. A férfi elindítja a Nocturne Op.9 No.2-t, és a mobilt a nő lába elé teszi a földre, pontosan oda, ahová néz, erre ő elfordítja a tekintetét.
FÉRFI (lassan a nő mögé megy, és behunyt szemmel a fülébe suttogja) Olyan érzéki. Olyan törékeny és kiszolgáltatott. Tökéletesen illik most ide. Olyan mély, olyan fájdalmas. Mintha egy lüktető sebet nyitogatna minden apró hang. (jobb kezével megtámaszkodik a szék támláján úgy, hogy a kalapács a nő mellkasán fekszik, a bal kezével pedig játszani kezd a hosszú tincsekkel) Mintha minden hang egy-egy apró szúrás lenne, nem igaz?
NŐ (összeszorított szájjal próbál nem sírni)
FÉRFI Megsimogattam egy kutyát.
NŐ Tessék?
FÉRFI Egy kutyát. Egy farkaskutyát. (a nő értetlenül néz rá) Egy német juhászkutyát.
NŐ Aha, igen.
FÉRFI Nagyon barátságos volt. Odajött hozzám és csóválta a farkát, én meg megsimogattam.
NŐ (nem érti, hogy ezt miért mondja neki) Értem.
FÉRFI Ültem a padon, te jártál az eszemben, és egyszer csak odajött. Nagyon barátságos volt.
NŐ Khm… (érdeklődve) Mhm… értem.
FÉRFI És akkor megsimogattam. Leült mellém, és csak nézett. Lehet, hogy éhes volt? Nem tudom. Amikor meg felálltam és elindultam, akkor jött mellettem. Ott sétáltunk együtt, mint két barát.
NŐ Szeretem a kutyákat. Nagyon szeretem őket. Nagyon barátságosak.
FÉRFI Mhm… Barátságos volt. Mielőtt elbúcsúztam volna tőle, még egyszer megsimogattam a feje búbján, de akkor hirtelen elkapta a csuklómat, és ráharapott. Nem engedte el, csak egyre erősebben szorította, mintha le akarná tépni. Nem morgott, vagy ilyesmi, csak nézett rám, és szorított. Egyre erősebben. Próbáltam kicsavarni a kezem, de nem tudtam. Tudtad, hogy a kutyák közül a német juhász harapása a második legerősebb? Csak szorította egyre erősebben, egyszer csak meghallottam magam, ahogy kiabálok, pedig nem szerettem volna.
NŐ Nem szerettél volna?
FÉRFI Nem. Egyszerűen csak kiabáltam, és nem tudtam abbahagyni. Nem tudom miért.
NŐ Szörnyű lehetett.
FÉRFI Csak úgy felszakadt belőlem.
NŐ Gondolom a fájdalomtól.
FÉRFI (elgondolkodik rajta) Nem tudom. Lehet. De olyan volt, mintha nem is én kiabálnék, érted ezt?
NŐ Értem. És abbahagyta?
FÉRFI Tessék?
NŐ A kutya. Erre elengedett?
FÉRFI Nem hagyta abba. Elkezdtem ütni a fejét ököllel, de akkor sem engedett. Sőt, még szorosabban fogta.
NŐ És?
FÉRFI És akkor már leguggoltam, hátha könnyebben ki tudom csavarni a kezem, és akkor megéreztem, hogy nálam van a kés. Mindig nálam van, de akkor ez eszembe se jutott.
NŐ A kés?
FÉRFI Igen. És akkor leszúrtam.
NŐ A kutyát?
FÉRFI Persze. Először a bordái közé szúrtam, de nem találtam el jól, és csak még jobban szorított, meg elkezdett rángatni a csuklómnál fogva, és akkor nyakon szúrtam. Akkor már elengedett.
NŐ Értem.
FÉRFI Szerinted ő is kívülről hallotta magát, ahogy nyüszít?
NŐ Megölted?
FÉRFI Tudod, mi volt a legfurcsább? Még csak el se szaladt. Csak hátrébb sántikált, és nézett, miközben haldokolt.
NŐ Megölted a kutyát?
FÉRFI Megharapott. Megsimogattam, ő meg megharapott.
NŐ És te megölted.
FÉRFI Igen…
NŐ Szegény…
FÉRFI …de már bekötöztem.
NŐ Aha, akkor jó. És már jobban vagy?
FÉRFI Még mindig fáj. Érdekes. Azóta számtalanszor próbáltam már visszarántani a kezem. Miért rántom vissza a kezem?
NŐ Nem tudom.
FÉRFI Most már semmi értelme. Már megtörtént, én meg próbálom visszarántani a kezem úgy, ahogy akkor kellett volna, mielőtt megharapott.
NŐ Talán mert az ember mindig próbálja újraélni azt a pillanatot, amit elrontott. Próbálja kijavítani azt, ami már megtörtént.
FÉRFI De nem tudja.
NŐ Nem, nem tudja. A fájdalom emlékezteti rá.
FÉRFI Neked fáj még?
NŐ (lélegzet-visszafojtva, tagadólag megrázza a fejét)
FÉRFI (üvöltve) Nem hallom!
NŐ Fáj! Igen, fáj.
FÉRFI (egy hirtelen mozdulatot tesz, mintha le akarná harapni a nő fülét, de lassan becsukja a száját, és azt suttogja) Hát, nekem is. Lüktet.
NŐ Sajnálom. Biztos… szörnyű lehetett.
FÉRFI (egy ideig némán bólogat, közben a nőt figyeli) És te hogy vagy?
NŐ Nem vagyok jól. Narancslét nem hoztál?
FÉRFI Most nem.
NŐ Ki kell mennem.
FÉRFI Most nem fogsz.
NŐ Értem. (összeszorítja a száját) Kérlek… Könyörgök…
FÉRFI Ez az utolsó. Ugye tudod, drágám?
NŐ (gyorsan összeszedi magát) Igen, drágám, tudom. Nincs semmi baj. Ne haragudj, nagyon örülök, hogy itt vagy, csak mostanában eléggé magam alatt vagyok, és ez a kutyás eset is nagyon megviselt. Nagyon aggódom érted, tudod?
FÉRFI Aggódsz értem? (a nő hosszan nézi a férfit, mondana valami biztatót, de nem jönnek a szavak) Mi a baj?
NŐ Semmi.
FÉRFI Na, jó. (visszaviszi a kalapácsot az asztalra) Szóval, miért vagy rosszkedvű?
NŐ Csak rossz kedvem van.
FÉRFI Figyelj! (a kötését vizsgálgatja, és próbál alánézni, hogy hogy van a sebe) Ezt már ismerem. Én kérdezem, hogy mi a bajod, te nem mondod, én tovább kérdezgetlek, aztán a kötelező másfél óra után végül csak elmondod, és akkor megkönnyebbülsz. Nem ugorhatnánk inkább rögtön a végére? Ha van valami bajod, úgyis elmondod, ha meg nincs, akkor meg nem is volt baj, nem igaz?
NŐ De, csak ez nem ilyen egyszerű.
FÉRFI A probléma addig probléma, amíg nem határozod meg a lényegét. Addig nem tudod megoldani, amíg nem mersz szembenézni vele. Zavar, hogy le vagy kötözve?
NŐ Igen.
FÉRFI Látod? Ilyen egyszerű. Kimondtad. Mindjárt jobb, nem? Pedig ez azért nem egy hétköznapi probléma, ezt kijelenthetjük. Mondjuk nem is oldódott meg a problémád, de legalább kint van.
NŐ (elneveti magát) Hülye vagy!
FÉRFI Hülye vagyok. Látod? Ez is kint van.
NŐ Szeretlek.
FÉRFI Na, látod? Ez is kint van. (megilletődve nézik egymást) Ne haragudj, de nem vagyok biztos benne, hogy az előbb…
NŐ Szeretlek.
FÉRFI Ó.
NŐ Sajnálom.
FÉRFI Te beteg vagy.
NŐ Beteg.
(…)