Majdhogy száz éve 1918. november 18-ának, az ún. Belgrádi egyezménynek. Kilencvennyolc éve köttetett meg a békeszerződés.
Hetven éve „szervezték át”, hetven éve szüntették be gyakorlatilag tevékenységét az államvallássá emelt testvériség-egység nevében 1945-ben életre hívott Vajdasági Magyar Kultúrszövetségnek, hogy aztán helyébe, jogutódként a Kultúregyesületek Tartományi Szövetségének Magyar Osztálya lépjen, majd hasonló felügyelet alatt 1950-ben a Vajdasági Magyar Kultúrtanács.
1918 döbbenete után feltételeket kellett teremteni, kereteket a nemzeti kultúra ápolásához – és ott munkál a vágy, hogy olyan feltételeket, amelyek az egész délvidéki magyar kulturális életet tömörítenék. A próbálkozásokat (úgy 1920-ban Szabadkán, mint Nagybecskereken 1932-ben, majd Újvidéken 1940-ben) csírájában fojtják el – hiába a saint germaini kisebbségvédelmi egyezményre való hivatkozás, azokra válaszként a betiltás érkezik.
Bácska 1941-es visszacsatolása után megalakul a Délvidéki Magyar Kultúrszövetség, amelyet a háború után megfélemlítésként és példát statuálva fasiszta szervezetnek nyilvánítanak, tagsága egy részét a megszállókkal együttműködő népárulók vádjával kivégezik. Jobbik esetben deportálják.
Nemzeti önszerveződésünk, közösségi létünk és életünk szervezettsége, megszervezése vonatkozásában folyamatos elnyomások, hullámvölgyek, de emelkedések/emelkedők is kirajzolódnak. Ha visszalépünk hetvenkét évet (a Vajdasági Magyar Kultúrszövetség megalakulásának második évébe) 62 közművelődési egyesületet találunk, legalább ennyi színjátszó csoportot, könyvtárat, tánccsoportot, dalárdát… Megindul a magyar könyvterjesztés és -kiadás, magyar irodalmi, képzőművészeti és színházi élet szerveződik, szakágak szerint különböző egyesületek alakulnak… Két-három évre rá majdhogynem megduplázódik a csoportoknak és az egyesületeknek a száma, a csoportok találkozókon, kisebb fesztiválokon mutatkoznak be egymásnak, egymás előtt. A kegyetlen vérengzések után és közepette fojtogató és furcsa kimondani, hogy gazdagodásunk ideje ez a pár év… (1945–1948). De a vertikális nemzeti önszerveződésnek a demokratikus társadalomban nem lehet, nincs helye. Hiába, hogy 1952-re 180 magyar bejegyzett művelődési egyesület alakul, vagyis pont ez az ijesztő: az önnön magunk újbóli számbavételének ereje! És igen, ez volt 1952 és a Magyar Ünnepi Játékok: látás és láttatás, nem demonstráció, de összetartozás és a lelkiség felmutatása, nem visszhangra vágyás, de hang és hangsúly. Magyar közösségeink több tízezer alkotója, öntevékeny csoportok tagjai… Ezt nyomta el, tiltotta be azonnal az akkori hatalom, majd pedig a meglévő egyesületeket „kényszerházasságba” erőltetve darálták be, terelték idegen keretekbe az alkotó közösségeket, csoportokat…
——-
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 1992-es megalakulása után egyik első kezdeményezéseként azon kezdett munkálkodni, hogy újraélessze az 1952-ben, Palicson egyetlenegy alkalommal megrendezett Magyar Ünnepi Játékokat, hogy hasonlóan a palicsi Magyar Ünnepi Játékok szellemiségéhez, a délvidéki magyarság egyik nagyon fontos rendezvénysorozataként pont ennek a közösségnek az értékeit mutassa fel.
A palicsi Ünnepi Játékok egyedülálló, mind a mai napig megismételhetetlen ünnepe volt nemzeti közösségünk kultúrájának. Elődeink 1952-ben megmutatták, mire képes a máig is új értékeket, valamint a hagyományt megtartani és továbbadni képes közösségünk. Az 1990-es években, a nagy rendszerváltozás éveiben a Művelődési Szövetség ennek nyomán a legváltozatosabb, a zenei és táncfolklór, a könyvkiadás, az irodalom, a színjátszás, a film/video- és képzőművészet, a vers- és prózamondás, a szórakoztató és kórusmuzsika egyéni és közösségi csúcsteljesítményei számára akarta megteremteni a bemutatkozás lehetőségét, hogy lehetőleg minél több magyarlakta település csatlakozzon hozzá. De ehhez az is kellett, hogy 1952 és 1992 között egyesületeink, közösségeink magyarságukat megtartsák: ki büszkeséggel, ki konoksággal, ki titokban, rejtetten…
Az 1993-as első programsorozat öt héten át, legfőképp a hétvégi napokon zajlott: október 29-e és november 27-e között Kispiac, Magyarkanizsa, Óbecse, Szabadka, Topolya, Zenta és Völgyes település adott otthont irodalmi találkozónak, könyvbemutatóknak, a vajdasági magyar könyvkiadók könyvvásárral egybekötött kiállításának, a vajdasági magyar képzőművészek kamara kiállításának. A bánáti magyar szórványtelepüléseken az Újvidéki Színház, a szabadkai Népkör és szabadművész státuszú vajdasági magyar színművészek vendégszerepeltek. Sor került a Magyar Szó gyermekrovata legszorgalmasabb tudósítóinak és az együttműködő pedagógusoknak találkozójára, a Ki mit tud? vetélkedősorozat vajdasági legjobbjainak, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője első díjasainak gálaműsorára, valamint tudományos-szakmai értekezletekre is.
Ez az október 29-ei dátum Óbecséhez kötődik: az akkor (1993-ban) 65 évvel ezelőtt, 1928-ban megrendezett első vajdasági magyar irodalmi találkozó, a Becsei Helikon emlékére szerveztek tanácskozást. Idén ennek a találkozónak a 90. évfordulójára is emlékeznünk, emlékeztetnünk kell. A fent soroltak mellett 1993. november 1-jén Topolyán, Zentán, Újvidéken a budapesti Nemzeti Színház Sütő András Ádvent a Hargitán-jával vendégszerepelt, közösen emlékeztek meg az Újvidéki Rádió ifjúsági műsorának 30 évéről, a Durindó, a Gyöngyösbokréta, a Szólj, síp, szólj! vetélkedő legjobb együttesei és szólistái is gálaműsort adtak, Szálljon a dal! címmel a budapesti Vasas Művészegyüttes vegyes kara magyar szerzők kórusműveivel vendégszerepelt Szabadkán. A – saját maguk megfogalmazásában mára megfogyatkozott, de életerejéből, élni vágyásából nem vesztett – völgyesi Aranykalász népdalkör egy külön ünnepség keretében vehette át az év leghitelesebb hagyományőrző együttesének kijáró Vass Lajos-oklevelet… Látható, hogy a bátorság mellett az is munkálkodott, hogy megtalálják, kimunkálják a rendezvény megálmodói dr. Szöllősy Vágó Laci bácsi mindenkori főtitkár vezetésével azokat a formákat, amelyekben hitelesen és állhatatosan lehetünk büszkék saját értékeinkre, ünnepeinkre és egymásra.
A programsorozat eközben tovább színesedett, véglegesült: Színek és formák név alatt a vajdasági magyar képző- és iparművészek közös tárlatára. Vajdasági Szép Magyar Könyv/Könyvvilág címmel a vajdasági magyar könyvkiadók könyvvásárral egybekötött kiállítására került sor. 1997-től Vajdasági Szép Magyar Könyv-díj név alatt a vajdasági magyar kiadványok könyvészeti összképét díjazták a Játékok keretében. Szavak és akkordok címmel a hazai és külföldi versenyeken díjazott vers- és prózamondók, a díjazott zeneiskolások, valamint az Énekelt Versek Fesztiválja díjazottjainak közös zenés-irodalmi műsorára került sor. Gyermekvilág címmel a Szólj, síp, szólj!, az akkori Tartományi Gyermekfesztivál, az Aranycitera, a Kőketánc és a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny legjobb együtteseinek és szólistáinak bemutatkozását rendezték meg. A Videoszalon rendezvény keretében vajdasági magyar filmes alkotók alkotásai kerültek bemutatásra. 2000-ben indult útjára a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozója. Az Örökség műsorok keretében a díjazott vajdasági magyar ifjúsági és felnőtt népzenei és néptáncegyüttesek/szólisták, tehát az aktuális év Durindója és Gyöngyösbokrétája legjobbjai léptek fel. Az adott kulturális, történelmi eseményekhez kötődő emlékév vonatkozásában a Játékok alkalmi műsorokkal, kiállítás- és koncertkörutakkal bővült, gazdagodott.
2000-től a Játékok – figyelembe véve a közösség elvárásait és igényeit, de a rendezvénysorozat irányába megfogalmazott céljainkat is – főként a szervezési, de tartalmi jegyek szempontjából is változik. A megnyitó ünnepségekre attól az évtől kezdődően (egészen 2012-ig) az év augusztus hónapjának utolsó vasárnapján, a délvidéki vagy az egyetemes magyar történelem, művelődéstörténet valamely jeles helyszínén került sor. Bár ebből a szempontból a zentai csata 300. évfordulójának központi ünnepségéhez csatlakozó, 1997. évi Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok jelenti a kezdetet, 2000-ben – a keresztény államiság millenniumának évében – vált irányadóvá, folyamatossá e kezdeményezés. 2000. augusztus 13-án, 10.00 órakor az aracsi pusztatemplom ökumenikus istentiszteletnek és a megnyitó ünnepségnek nyújt hazácskát, hogy aztán Bács, Versec vára, Titel, Törökkanizsa–Oroszlámos–Majdány, Újvidék, Horgos, Szilágyi, Csantavér, Ada, Horgos–Magyarkanizsa, majd 2011-ben Kanizsamonostor indítsa útjára a programsorozatot. 2012-ben, az 1952-es palicsi Magyar Ünnepi Játékok megrendezésének 60. évfordulóján a nyitóünnepség visszatalál Palicsfürdőre…
——-
Ha egy pillanatra megállunk, nem találomra, de ráérzésből próbálunk rábökni egy-egy apró eseményre, teljesítményre, mérföldkőre, alkotásra, akkor szembe találjuk magunkat Németh István Házioltárával, vagy épp Jung Károly Barbariumjával, amelyekben közös, hogy mindkét kötetet Maurits Ferenc illusztrálta, és mindkét kötet megmérettetett a Vajdasági Szép Magyar Könyv 1990–1997 pályázaton. Vajon jelent-e még valamit valakinek Deák Ferenc Határtalanul című drámája, Ózsvár Péter vagy Nemes Fekete Edit kerámiái? Hevér Miklós fényképei, művelődéstörténeti fotótanulmányai, Szarapka Tibor szobrai, a Ballangó Együttes, a vajdasági Kossuth-emlékhelyek, s kinek mit jelent, miként él emlékezetében, hol őrzi emlékét Verebes Ernő Ómagyar Mária-siralom kórusmegzenésítésének?
Akiknek jelent bármit, annak a hitelesség is jelent valamit. Pontosabban ez jelent mindent! Hitünkből és hűségünkből, amelyből minden elköteleződésünk, küldetésvágyunk és -tudatunk táplálkozik, fakad az, hogy miként tudjuk „birtokba venni” a tájat, vidéket, miként vállaljuk, hogy közösségünkért munkálkodunk, amely példaadó szolgálatként testesülhet!
Az Ünnepi Játékok ezt is hivatott felmutatni, minden időkben.
