Hogyan építsünk?

Hogyan építsünk?

Fotó: Vajdasági Magyar Értéktár

A rosszul elképzelt épület egy évszázadra elrontja a kultúrtájat

 Példamutatással és szerepvállalással rá kell venni a közösséget, hogy ne fogadja el a településidegen homlokzatokat – olyan modern manapság külföldi magazinok fedőlapjáról ellopni a menő háztervet. De vajon mennyire illik Kispiacra egy tipikus amerikai földszintes lakóház, esetleg egy tipikus mediterrán ház? Annyira tájidegen és tudathasadásos a település látványa, hogy néha sajnálom ezen házak tulajdonosait.

Vidékünk tipikus mezőgazdasági táj, melyet új mezőgazdasági épületek tarkítanak, egyre több épül belőlük. Ez önmagában jó, hiszen a természetközeli élethez hozzátartozik a helyben termelt élelem. De ha azt ronda épületekben állítják elő, akkor éppen azok nem jönnek majd el, akik vásárlói lehetnének ezeknek a termékeknek. Ez pedig a turizmust veti vissza. Tükröt kell tartani a közösségnek, hogy meglássa benne a saját múltját, önmagát és a jövőjét. Ehhez újra divatba kell hoznunk a régi anyagokat és technológiát. Meg kell teremteni rájuk az igényt. Így megtartható a tudás, és ha a műemlékvédelemnek szüksége van rá, akkor nem kell messziről hozatni drága pénzen cserepet, különféle hagyományosnak nevezett építőanyagokat, miközben itt úgyis idegen marad. A premodern világ kézművessége a posztmodern utáni világban felértékelődött, mindenki az egyedire tör.

A hagyományos termékek természetesek, így kiválóan kiszolgálják az új trendeket. Ez az új piaci szegmens lehet a régi mesterségek oxigénmaszkja, ehhez viszont folyamatos megrendelés kell. Az építtetők azonban jobban szeretik az új technikákat és anyagokat, a régi szegényesnek számít. Amikor a házunkat fazsindellyel fedjük, sőt a fürdőszobába is az kerül csempe helyett, mert megfelelően felrakva ugyanolyan jól bírja a vizet, akkor mondhatjuk, hogy tettünk valami jót a közösségért. A zsindelykészítő pedig legalább abban az évben nem hagyott fel a mesterségével. Fizette belőle a gyerek hokiedzését, vásárolt más termelőktől, mesterektől. Így a közösség többi tagját is segítette a megmaradásban. Ezzel válik az építészet közösségi tevékenységgé. Ilyenformán játszunk mi citerán tangót, régi hangszeren divatos zenét, régi építési módszerekkel és anyagokkal alkotunk korszerű épületeket. Felhasználjuk autochton anyagainkat, mint a fa, lösz, nád, és alkotunk a természettel fenntartható építészetet és élhetőbb környezetet.

A hagyomány sohasem állandó, folyamatosan változik. Például a régi parasztházak teteje nagyon magas volt, hogy lefolyjon róla a víz; amikor már cserép került rá, és kéményt építettek, nem kellett olyan magasnak lennie, így kisebb, laposabb lett a tető. A népi építészet mélységesen racionális – ami hasznos, azt befogadja, ami haszontalan, az kikopik belőle. Mindez lassan, integrálva történik. A külső szemlélőnek úgy tűnhet, mintha semmi sem változna, holott egészen másként épülnek a vidéki népi házak ma, mint száz éve: nekem nem azt az utat kell járnom, amelyet a nagyapám járt, hanem azt, amelyet ő járna ma. A szokások változnak, az apák helyét átveszik a fiúk. Szerencsés esetben a közösség és vele a közösségi tudat megmarad. Néha akadnak olyan építészek, akik ezt a hagyományt építik tovább, a XXI. század követelményeit kielégítve – Makovecz Imre, Valkai Zoltán, Tóth Vilmos.

Churchill azt mondta, hogy hagyomány nélkül a művészet olyan, mint a nyáj pásztor nélkül. Majd így folytatta: a művészet innováció nélkül egy hulla.

 

Minőségi szintlépésre van szükség

 

Vajdaságban, különösen a kistelepüléseken a népességcsökkenés és a kivándorlás következményeként a vidék házainak harmada-negyede üres. Ezek a házak, ha nem gondozzák, húsz év múlva rommá válnak. Ilyen körülmények között fenntartható fejlődésről beszélni abszurd lenne, de még szinten tartásról sem lehet szó, hiszen folyamatosan fogyatkozunk – nem vajdasági magyar, hanem európai tendenciáról van szó. Tehát a zsugorodást kell megtervezni. A meglévő erőforrásokkal kell biztosítanunk azt, hogy húsz-harminc év múlva fenntartható módon éljünk azon a helyen, ahol vagyunk, olyan épületekben, amelyek elmesélik a jövendő nemzedékeknek, kik voltunk, kik vagyunk és kikké válunk. Nem mennyiségi növekedésre, hanem minőségi szintlépésre van szükség – ehhez pedig nem szabad növelni a belterületet. Nem a falu körötti tájba kell kitelepedni, miközben pusztul a település közepe, amelyen a gyerekek nap mint nap átjárnak az iskolába – ha van iskola a faluban. A belterület romos házai közül talán el kell bontani néhányat, de kellő körültekintéssel és szakértelemmel ezeknek az anyagait is felhasználhatjuk a helyükre kerülő új épületben, így a bontási törmelékkel sem terheljük a környezetet. Ha egy téglát egyszer kiégettek, akkor már benne van egy nagy adag energia, amelyet új szerepben felhasználva megőrizhetünk, nem fecséreljük el. Lehet, hogy nyűgösebb egy régi ház felújítása, de olyan érzelmi, történelmi, esztétikai többletet ad, amit egy új épülettől hiába várnánk.

Az új háznak ára van, a réginek tanítása, békéje, meséje. A szabadkai kultúrtáj a magas értékű természeti és épített környezet együttese. Ha az új házakkal beépítjük a falvak körüli erdőt-mezőt, akkor az előbbit romboljuk, miközben veszni hagyjuk az utóbbit. A végeredmény az eltűnés.

Kenneth Frampton híres művében, A modern építészet kritikai történetében pontosan leírja, hogy a modernizmus és a regionalizmus szembenállását feloldó kritikus regionalizmus a járható út: a modern irányzatok a hely adottságain átszűrve előremutató építészetet hozhatnak létre. A könyv születésekor, a hetvenes években, még kevés szó esett a környezetvédelemről. Ma annál divatosabb ez az irányzat. Érdemes az építészet szempontjából is megvizsgálni: milyen anyagot használunk, hogyan tartjuk a pénzt a helyi gazdaságban, mennyire környezetkímélő, ha a régi anyagokat nem dobjuk el, hanem újra felhasználjuk, a végleg tönkrement elemeket pedig helyi anyagokkal pótoljuk. Ha megértjük a fa lényegét, akkor vegyszeres kezelések nélkül is sokáig tartó építőanyagként használhatjuk. Megtanulunk szalmabála házakat építeni, és újból szárított sártéglákból emelünk otthonokat. Ezekkel az apró, de rendszerré összeálló elemekkel lépünk túl a framptoni kritikai regionalizmuson. Úgy kell egy építészeti feladatot megoldani, hogy közben a helyi gazdaságra és környezetre is figyeljenek az építészek, és tanácsukkal irányítsák azokat, akik új-régi házat építenek.

 

Vajdaság – összefonódás a tájban

 

Léteznek párhuzamos épített hagyományok, tájak és életek, míg Vajdaságra az összefonódás és az egymásra való hatás a jellemző. A több mint 25 nemzetet befogadó kultúra színhelye a megoldást jelentheti ezen az összefonódó, sokszínű, nemzetiségeken és régiókon belül is sokarcú országrészen. Én is a különféle kultúrák egymást megtermékenyítő terepeként látom városunkat, Vajdaságunkat. Az persze igaz, hogy a fejlesztésekhez nem kapunk elegendő pénzt, gazdaságilag inkább leszakadunk. A nincstelenség viszont konzervál olyan dolgokat, mint például a kapcsolati-bizalmi tőke, amely a modern világból már kiveszett.

Nekünk, építészeknek művelnünk és oktatnunk kell a megrendelőinket, ugyanis olyan emberek kellenek, akik a minket mozgató elveket megértik és elfogadják, akik hajlandók erre áldozni. Reményeim szerint sikerül annyi fiatalt itthon tartanunk, és lehetőséget nyújtani otthonteremtésre, ami inspirálóan hat majd a környezetre is, és megmutathatjuk a jövő nemzedékének mai épített kultúránkat.

 

Szabadkai műemlékek megmentése

 

A jövő-jelen-múlt tengelyén megjelenő, mára mindennapos kifejezés a rekonstrukció. Amennyiben egy műemléket kell helyreállítani, akkor a lehető leghűbben kell követni a régi módszereket, hogy visszaadjuk az eredeti képet – példa a szabadkai zsidó templom felújítása. Ha az épületből túl kevés maradt meg ahhoz, hogy visszaépítsük, vagy eleve más volt a felújítási szándék, akkor nem egy másutt megmaradt hasonló funkciójú épületet klónozunk, hanem megpróbáljuk megragadni ennek a műemléktípusnak az esszenciáját. Ez történt a Szabadkai Népszínház épületével is. Az eredeti épület főhomlokzati része maradt meg mint egy ujjlenyomat, a ráépítés azonban nem is próbál a XIX. század fordulóján épült középületnek tűnni. Ez jó, mert ez az utódok útja. A múlt úgy marad meg, hogy szerves részévé válik a jelennek. Ezáltal mutatjuk meg a felnövő nemzedéknek, kik is voltunk, vagyunk.

Eljutottunk a zsindelytetőtől a Népszínházig, de a lényeg ugyanaz: valamennyi épület a múltból úgy marad meg, ha élnek, alkotnak és dolgoznak benne. Nem romokat kell ölelnünk és védenünk, hanem lelket lehelni beléjük, új értelmet adni nekik, megtartva valamely jellegzetes vonásukat, és élhetővé tenni őket. Ez a feladatunk, mert nincs időnk fecsérlésre, nem sajnálkozni kell, hogy ez vagy az a védett műemlék épületünk is az enyészeté lett, hanem még időben meg kell állítani a bomlást, és tisztelve a korabeli építész gondolatát, átvetítve a jelenkorba, újra megeleveníteni.

Szeretném azt remélni, hogy ötven-száz év múlva, ha végigsuhan e táj felett a tekintet, nem csupa kockaépületet fog látni, nem üvegbúrákba öltöztetett közintézményeket, széles sugárutakat, melyek a kicsiny falvakat felemésztik, hanem nádfedeles házat, teljes díszében fognak állni a műemlékek, és turisták ezrei hömpölyögnek híres utcáinkon. Ezáltal lesz fenntartható jövőnk.

 

Nagy Kiserős Melinda (1967) építőmérnök

 

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Oroszi Armand

Sivatag

  Itt vagyok, s voltam Egyedül, s majdhogy holtan Dalom száll, magányosan s szárazon csak úgy, akár a homokszem át a pusztaságon.   Itt vagyok, s voltam Holnap más leszek, mondtam...

Oroszi Armand

Sivatag

  Itt vagyok, s voltam Egyedül, s majdhogy holtan Dalom száll, magányosan s szárazon csak úgy, akár a homokszem át a pusztaságon.   Itt vagyok, s voltam Holnap más leszek, mondtam...

Fehér Miklós

December

    – Miért van ilyen sötét?   – Mert december van.   – És decemberben mindig hamar sötétedik?   – Igen.   Lindgren maga elé tekintett. Kék szemeivel...

Fehér Miklós

December

    – Miért van ilyen sötét?   – Mert december van.   – És decemberben mindig hamar sötétedik?   – Igen.   Lindgren maga elé tekintett. Kék szemeivel...

Kovács Jolánka

A hegy és a csenevész fácska

Volt egyszer egy hatalmas, kopár hegy.   Ó, ez a hegy nagyon büszke volt arra, hogy milyen magas, milyen erős! Őt aztán senki sem tudta megmozdítani. Eső, jégeső, vihar, hóvihar –...

Kovács Jolánka

A hegy és a csenevész fácska

Volt egyszer egy hatalmas, kopár hegy.   Ó, ez a hegy nagyon büszke volt arra, hogy milyen magas, milyen erős! Őt aztán senki sem tudta megmozdítani. Eső, jégeső, vihar, hóvihar –...

Boros György 1934, Szabadka

  A belgrádi Tanárképző Főiskolán diplomázott 1955-ben festészet szakon, Ante Abramović osztályában. 1955 és 1996 között megszakítás nélkül...

Boros György 1934, Szabadka

  A belgrádi Tanárképző Főiskolán diplomázott 1955-ben festészet szakon, Ante Abramović osztályában. 1955 és 1996 között megszakítás nélkül...

Ratković (Acsaji) Györgyi, 1986, Zenta

  Első művészi ismereteit, mind elméleti, mind gyakorlati téren, Skrabány Viktor festőművész óbecsei műtermében szerezte. 2005–2009 között az újvidéki...

Ratković (Acsaji) Györgyi, 1986, Zenta

  Első művészi ismereteit, mind elméleti, mind gyakorlati téren, Skrabány Viktor festőművész óbecsei műtermében szerezte. 2005–2009 között az újvidéki...