Csaba királyfi meséje

Csaba királyfi meséje

Szerző: Fujkin István: Millennium

Voltunk mi is fiatalok, nem is egyszer! – sóhajtott fel az öreg néne, és tekintete elrévedt a hegycsúcsok irányába. A kurzus hallgatója meghökkent ezen a válaszon. Ő már ahhoz a nemzedékhez tartozott, akik testük és lelkük karbantartásának köszönhetően örökre fiatalok maradnak. Elnézve a ráncos, kövérkés öregasszonyt, szinte felfoghatatlan volt, amit mondott. Kizárt, gondolta. Nem lehettek sohasem olyan fiatalok, mint mi vagyunk. És mit jelent, hogy nem is egyszer?! Gyanakodva méregette az öreg nénét.

  A hallgató rövid ujjú pólója látni engedte színes mintákkal teli karját. Az öreg néne érdeklődve nézegette a tekergő liánokat és rózsaszín virágokat. A hallgató büszkén fordította az öregasszony felé a karját. Ez csak nekem van, az egész kerek világon, fűzte magyarázatként a mozdulathoz. Mivel az öregasszony érdeklődően nézett, mint aki várja a folytatást, hozzátette: az én bőröm, az én döntésem, kifejezi az egyéniségem.

  Régebben ezt számokkal csinálták, de önként senki nem akarta volna, mondta az öreg néne. A megjelölés is a különbözőség egy fajtája, ami, ha jobban belegondolok, megkülönböztetés, és nem a saját bőrödről való szabad döntés. Arra egyébként elegendő volna, ha vásárra vinnéd, de az talán kevésbé kényelmes, mondhatni, macerás. Azt akarom csak mondani, csippentette össze a szemét az öreg néne, hogy a karod, ami úgy néz ki, mint a nappali szobánk majdnem negyven éve, valamikor 1982- ben – akkoriban már lehetett kapni ilyen hatalmas virágú tapétákat –, egyformaságot, és nem egyediséget jelöl. Az öregasszony eltűnődött. Miért is akartam ilyen fülledt dzsungel hangulatú tapétás szobát? S te? Hisz bizonyára nem kényszerített erre senki. Azt akartam, hogy olyan legyen mindenünk, mint a másokéi. Ne különbözzünk, hanem egyek legyünk. Te ugyanazt csinálod, csak a fordítottját mondod. Hogy nem egy vagy mindannyiunk, az emberek közül, hanem egy vagy azok között, akikkel legfeljebb a különbözésben éreztek azonosságot. Ami mégiscsak kevés. Amit én akartam, az nem volt kevés, hanem illúzió volt. De hát végső soron egyre megy. Az illúzió hiába nem kevés, ha nem igaz. Ami pedig kevés, attól még ugyanúgy illúzió.

  A hallgató meghökkent, megdöbbent, felháborodott. Mi az, hogy kevés?! Mihez képest?! Az öreg néne elengedte a füle mellett a visító gúnyt. Fogalmam sincs, édes fiam. Megengeded? És már meg is tapogatta a feszülő kart, a dagadó izmokat. Nem kevés, az erőd bizony nem kevés, cuppantotta össze hamiskásan a száját az öregasszony.

  A hallgatót a rosszullét kerülgette. Térjünk vissza az interjúhoz, ha lehet, mondta hidegen. Az öreg néne beleegyezőn bólintott. A hallgató újra elindította a felvételt. A nő újrakezdte: voltunk mi is fiatalok, nem is egyszer! Tekintetünkkel befontuk a férfiak derekát, azok is befonták a mi derekunkat. Sokasodott a népünk. Ha féltünk is, reméltünk.

  A hallgatót untatta a mese. Ráadásul megalázottnak érezte magát. Kioktatta őt egy ráncos öregasszony, akit abbéli hite köt össze a hozzá hasonlókkal, hogy ősapjuk, aki vereséget szenvedett, majd magukra hagyta őket, visszatért. És mindig vissza fog térni, hogy megsegítse őket. Später. Nyilván innen ered a mondás, jobb későn, mint soha. Tekintete a távoli hegycsúcsok felé kalandozott. Elnyomott egy ásítást. Nem akart mást, csak letudni ezt a kötelező gyűjtést, amely feltétele volt annak, hogy megpályázhassa az ösztöndíjat, és elutazhasson a világba. Lódulj, nem hallod, lódulj! A hallgató összerezzent az erős hangtól. Csodálkozva nézett az öregasszonyra, aki a székről felpattanva elindult, hogy kitárja előtte az ajtót. Menj, mondta valamivel szelídebben az öreg néne. Menj világgá! A hallgató lábából kifutott minden erő, lépni sem tudott. Az öregaszszony szeme már parázslott. Rácsukta az ajtót. A sötétség megette a távoli hegycsúcsokat. Nem volt körülötte semmi. Olyan volt, mintha nem volna semmi, csak a sötétség. Kopogott az ajtón. Ki az, kérdezte egy női hang. Megköszörülte a torkát, mielőtt válaszolt.

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Oroszi Armand

Sivatag

  Itt vagyok, s voltam Egyedül, s majdhogy holtan Dalom száll, magányosan s szárazon csak úgy, akár a homokszem át a pusztaságon.   Itt vagyok, s voltam Holnap más leszek, mondtam...

Oroszi Armand

Sivatag

  Itt vagyok, s voltam Egyedül, s majdhogy holtan Dalom száll, magányosan s szárazon csak úgy, akár a homokszem át a pusztaságon.   Itt vagyok, s voltam Holnap más leszek, mondtam...

Fehér Miklós

December

    – Miért van ilyen sötét?   – Mert december van.   – És decemberben mindig hamar sötétedik?   – Igen.   Lindgren maga elé tekintett. Kék szemeivel...

Fehér Miklós

December

    – Miért van ilyen sötét?   – Mert december van.   – És decemberben mindig hamar sötétedik?   – Igen.   Lindgren maga elé tekintett. Kék szemeivel...

Kovács Jolánka

A hegy és a csenevész fácska

Volt egyszer egy hatalmas, kopár hegy.   Ó, ez a hegy nagyon büszke volt arra, hogy milyen magas, milyen erős! Őt aztán senki sem tudta megmozdítani. Eső, jégeső, vihar, hóvihar –...

Kovács Jolánka

A hegy és a csenevész fácska

Volt egyszer egy hatalmas, kopár hegy.   Ó, ez a hegy nagyon büszke volt arra, hogy milyen magas, milyen erős! Őt aztán senki sem tudta megmozdítani. Eső, jégeső, vihar, hóvihar –...

Boros György 1934, Szabadka

  A belgrádi Tanárképző Főiskolán diplomázott 1955-ben festészet szakon, Ante Abramović osztályában. 1955 és 1996 között megszakítás nélkül...

Boros György 1934, Szabadka

  A belgrádi Tanárképző Főiskolán diplomázott 1955-ben festészet szakon, Ante Abramović osztályában. 1955 és 1996 között megszakítás nélkül...

Ratković (Acsaji) Györgyi, 1986, Zenta

  Első művészi ismereteit, mind elméleti, mind gyakorlati téren, Skrabány Viktor festőművész óbecsei műtermében szerezte. 2005–2009 között az újvidéki...

Ratković (Acsaji) Györgyi, 1986, Zenta

  Első művészi ismereteit, mind elméleti, mind gyakorlati téren, Skrabány Viktor festőművész óbecsei műtermében szerezte. 2005–2009 között az újvidéki...