A Senki hangja

A Senki hangja

Szerző: Gyurkovics Hunor: Volt egyszer egy háború

Sötétség.

  Száraz falevelek zöreje üti meg a fülem. Valahol a távolban monoton vízcsöpögés hallatszik. Megdörgölöm a szemem, de továbbra sem látok sokkal többet. Az égen egyetlen csillag sincs. A holdat sem látni. Semmilyen fényforrás nincs a közelben. Bizsergést érzek az arcomon, és ijedtemben rácsapok. Valami szétkenődik rajta, nyilván egy bogár lehetett. Undorodva felülök, és próbálom megfejteni, hol lehetek. Tapogatózom, de semmi felismerhetőt nem érzékelek a leveleken kívül. Négykézláb folytatom a keresést. Kezem beleütközik egy farönkbe, amelynek segítségével felállnék, de beleverem a fejem egy ágba. Néhány szitokszót elmormolok magamban, majd arrébb csoszogok, és sikeresen kiegyenesedem. A szemem valamennyire alkalmazkodott a sötétséghez, és enyhe árnyalatkülönbségeket észlelek. Óvatosan megindulok a csöpögő hang irányába, mert borzasztóan szomjas vagyok. Már egész közel járhatok a hang forrásához, amikor is:

  – Mit csinálsz? – hallom a susogó hangot, mire felkapom a fejem, és megpördülök a tengelyem körül. Sehol semmi és senki. A szél feltámad, és még jobban csörögnek a száraz falevelek a fa ágain. Belekap a hajamba is, és a szemembe fújja. Próbálom kisöpörni a rakoncátlan tincseket az arcomból, de folyton visszakerülnek a számba. Lassacskán lecsillapodik a szél, én pedig folytatom az utat a víz felé.

  – Ne tedd! – hallom megint azt a gyenge hangot. Újra körülnézek, de megint nem látok senkit. A szívem egyre hevesebben ver. Mit keresek én itt? És hogyan kerültem ide? Kérdések ezrei cikáznak a fejemben, de győz a szomjúság, és tovább gyalogolok. Minden alkalommal, amikor egy ág összetörik a lábam alatt, összerezzenek. Borzalmas egyedül lenni a gondolataimmal. Már ha egyedül vagyok. Remélem, egyedül vagyok! A fejemre csöppen valami, mire összerándulok, és hátraugrom. Megtapogatom a hajam, és megérzem rajta a nedvességet. Az orromhoz emelem a kezem, de nem érzek semmilyen különös szagot. Végül a számba veszem az ujjam, és konstatálom, hogy valóban vízről van szó.

  – Meg fogsz halni! – suttogja egy elhaló hang, majd újra feltámad a szél, és egy hatalmas ág zuhan le közvetlenül előttem. Felnézek a mellettem álló fára, de nem sok mindent tudok kivenni belőle. Csak egy egyszerű fa. Talán világosban többet látnék.

  – Ne bántsd magad! – hallatszik újra. Megrázom a fejem, hátha szabadulhatok a hangoktól. Mögöttem egy varjú száll fel károgva, mire ijedtemben felugrom, és majdnem felbukom a lábam alatt heverő sziklában. Visszafordulok a fához, amelyre most leszállt a varjú, és újra ronda károgó hangot hallat.

  – Meg fogsz halni – ismétli a hang, majd megzördülnek a levelek. Száguld bennem az adrenalin. Egész testemben remegek. Hol vagyok? Olyan ez, mint a legrosszabb álmom. Elszalad valami a lábam mellett. Kicsi, szőrös és fürge. Felkapom a lábam, amelyhez hozzáért, és egy pillanatra elvesztem az egyensúlyom.

  – Ne okozz fájdalmat másoknak! – egyre frusztrálóbb ez a hang. Honnan jön? Hol vagyok? Miért figyelmeztet? És mire?

  – Halál – leheli. Tiszta libabőr a hátam, és erre a feltámadó szél is rásegít. Mintha óvatosságra, elővigyázatosságra akarna inteni. Vagy csak a saját elmém űz tréfát velem.

  – Tűnj innen! – hallom az erőteljesebb, parancsolóbb hangot, mire hátat fordítok, és rohanni kezdek. A szél újra feltámad. Tépázza a pólóm, a hajam összevissza kócolja. Zörgeti a leveleket, és lefújja a fákról. Az ágak recsegnek a meztelen talpam alatt, amelyből már kiserkent a vér az érdes talaj miatt. A szél egyre erőteljesebb.

  – Fuss! Menekülj! Távozz innen! – már nem suttog. Mély, hörgő hangot hallat. Még mindig nem tudom, hogy ki. Vagy mi. De én csak futok. Szedem a lábam, és nem figyelek a talpamba nyilalló fájdalomra. Sem arra, hogy a szél majd leszaggatja rólam a ruhát, sem arra, hogy semmit sem látok. Fejvesztve rohanok, bízva abban, hogy nem megyek neki semminek. De hova futok? Mi elől menekülök? Nem tudom. De valami azt súgja, menjek. Van benne valami hátborzongató, aminek nem merek ellenszegülni. Egyre sűrűbben hallom a hangot. És egyre hangosabban. A lábam felmondja a szolgálatot, és fájdalomtól gyötrődve rogyok össze. Beverem a fejem, mire reflexszerűen odakapom a kezem, ahol az ütés ért. Vér csordogál a frissen fakadt sebből, egyenesen a szemembe. Kellemetlen érzés, így hát hanyatt fekszem, és behunyom a szemem.

  Pár perc múlva, amikor újra kinyitom, már ismerős terepet fedezek fel. Ismerős illatokat, az ágyam puha melegét érzem. Egyvalami azonban nem változott. Ugyanazt a monoton csöpögést hallom. Vonakodva felülök, és megindulok felé. A szél feltámad, az ablak felé kapom a fejem. Az udvarban álló fa ágai megrázkódnak, a szél kivágja az ablakot. Az ágak megnyúlnak, és bekúsznak a szobámba. Egy varjú repül el az ablakom előtt, majd lecsücsül az egyik felém araszoló ágra. Ijedtemben és meglepettségemben mozdulni sem tudok. Az ágak körém fonódnak, a levelek megzördülnek, és a varjúval egy időben kárörvendve azt visítják: már nem menekülhetsz!

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Oroszi Armand

Sivatag

  Itt vagyok, s voltam Egyedül, s majdhogy holtan Dalom száll, magányosan s szárazon csak úgy, akár a homokszem át a pusztaságon.   Itt vagyok, s voltam Holnap más leszek, mondtam...

Oroszi Armand

Sivatag

  Itt vagyok, s voltam Egyedül, s majdhogy holtan Dalom száll, magányosan s szárazon csak úgy, akár a homokszem át a pusztaságon.   Itt vagyok, s voltam Holnap más leszek, mondtam...

Fehér Miklós

December

    – Miért van ilyen sötét?   – Mert december van.   – És decemberben mindig hamar sötétedik?   – Igen.   Lindgren maga elé tekintett. Kék szemeivel...

Fehér Miklós

December

    – Miért van ilyen sötét?   – Mert december van.   – És decemberben mindig hamar sötétedik?   – Igen.   Lindgren maga elé tekintett. Kék szemeivel...

Kovács Jolánka

A hegy és a csenevész fácska

Volt egyszer egy hatalmas, kopár hegy.   Ó, ez a hegy nagyon büszke volt arra, hogy milyen magas, milyen erős! Őt aztán senki sem tudta megmozdítani. Eső, jégeső, vihar, hóvihar –...

Kovács Jolánka

A hegy és a csenevész fácska

Volt egyszer egy hatalmas, kopár hegy.   Ó, ez a hegy nagyon büszke volt arra, hogy milyen magas, milyen erős! Őt aztán senki sem tudta megmozdítani. Eső, jégeső, vihar, hóvihar –...

Boros György 1934, Szabadka

  A belgrádi Tanárképző Főiskolán diplomázott 1955-ben festészet szakon, Ante Abramović osztályában. 1955 és 1996 között megszakítás nélkül...

Boros György 1934, Szabadka

  A belgrádi Tanárképző Főiskolán diplomázott 1955-ben festészet szakon, Ante Abramović osztályában. 1955 és 1996 között megszakítás nélkül...

Ratković (Acsaji) Györgyi, 1986, Zenta

  Első művészi ismereteit, mind elméleti, mind gyakorlati téren, Skrabány Viktor festőművész óbecsei műtermében szerezte. 2005–2009 között az újvidéki...

Ratković (Acsaji) Györgyi, 1986, Zenta

  Első művészi ismereteit, mind elméleti, mind gyakorlati téren, Skrabány Viktor festőművész óbecsei műtermében szerezte. 2005–2009 között az újvidéki...