Janovics Erika

Janovics Erika

Janovics Erika

 A Bogdan Šuput művészeti középiskolát szülővárosában, Újvidéken fejezte be, az évfolyam legjobbjának értékelt érettségi dolgozatának témája a krétai művészet és a kortárs textil, valamint öltözékek kapcsolata volt. A belgrádi iparművészeti kar színházi jelmeztervezés szakán Római harci öltözék színpadi formái című diplomamunkájával szerzett egyetemi oklevelet 1999-ben. Azóta folyamatosan jelen van a szerbiai, magyarországi, szlovéniai színházakban jelmez- és bábtervezőként, száznál több előadásban láthatta a közönség munkáit. Selyemfestéssel is foglalkozik. Tizenöt önálló kiállítása mellett több mint negyven csoportos tárlaton vett részt. Tagja a Szerbiai Képzőművészek, Iparművészek és Formatervezők Egyesületének (ULUPUDS), a Vajdasági Iparművészek és Formatervezők Egyesületének (Upidiv), valamint a Nemzetközi Bábjátékszövetségnek (Unima).

Díjai

Madrid, I. díj

A Vajdasági Hivatásos Színházak Találkozóján négyszer részesült díjban a Zombori Népszínház, a Szabadkai Gyermekszínház, illetve az újvidéki Ifjúsági Színház előadásaihoz tervezett jelmezeiért

Szabadka, Bodrogvári Ferenc-díj

Užicén a Jugoszláv Színházak Fesztiválján az Újvidéki Színháznak tervezett jelmezeit jutalmazta díjjal a szakmai zsűri

Belgrádban a látványtervezési biennálén a Niši Gyermekszínház előadásához tervezett bábjaiért részesült díjban

A Szerbiai Gyermekszínházak Fesztiválján két alkalommal vehetett át díjat a Niši Gyermekszínház előadásához tervezett bábokért és jelmezekért

A Kotori Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon bábjaiért részesült elismerésben

Kragujevacon Arany Szikra díjjal jutalmazták bábterveiért

Zágrábban a Nemzetközi Bábszínházi Fesztiválon a niši bábszínház előadásához tervezett bábjaival érdemelt ki díjat

A kisvárdai színházi fesztiválon a Tanyaszínház Ilja próféta című előadásának jelmezeiért részesült díjban

Önálló kiállítások

Belgrád – divatbemutató, kiállítás

Liège (Belgium) – régi népviselet újrahasználása a mai divatban, kiállítás

Madrid (Spanyolország) – festménykiállítás

Újvidéki Színház és Szabadkai Népszínház – jelmeztervek, jelmezek és maszkok kiállítása

Zombor – jelmeztervek kiállítása

A Szabadkai Gyermekszínházi Fesztiválon, valamint Szegeden, Újvidéken, Palicson báb- és jelmezkiállítás

Szabadkán az Emléktárgybolt kiállítótermében szőtt és kötött öltözködési tárgyak kiállítása

Kovács Jolánka

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Kovács Jolánka

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Oroszi Armand

Sivatag

  Itt vagyok, s voltam Egyedül, s majdhogy holtan Dalom száll, magányosan s szárazon csak úgy, akár a homokszem át a pusztaságon.   Itt vagyok, s voltam Holnap más leszek, mondtam...

Oroszi Armand

Sivatag

  Itt vagyok, s voltam Egyedül, s majdhogy holtan Dalom száll, magányosan s szárazon csak úgy, akár a homokszem át a pusztaságon.   Itt vagyok, s voltam Holnap más leszek, mondtam...

Fehér Miklós

December

    – Miért van ilyen sötét?   – Mert december van.   – És decemberben mindig hamar sötétedik?   – Igen.   Lindgren maga elé tekintett. Kék szemeivel...

Fehér Miklós

December

    – Miért van ilyen sötét?   – Mert december van.   – És decemberben mindig hamar sötétedik?   – Igen.   Lindgren maga elé tekintett. Kék szemeivel...

Kovács Jolánka

A hegy és a csenevész fácska

Volt egyszer egy hatalmas, kopár hegy.   Ó, ez a hegy nagyon büszke volt arra, hogy milyen magas, milyen erős! Őt aztán senki sem tudta megmozdítani. Eső, jégeső, vihar, hóvihar –...

Boros György 1934, Szabadka

  A belgrádi Tanárképző Főiskolán diplomázott 1955-ben festészet szakon, Ante Abramović osztályában. 1955 és 1996 között megszakítás nélkül...

Boros György 1934, Szabadka

  A belgrádi Tanárképző Főiskolán diplomázott 1955-ben festészet szakon, Ante Abramović osztályában. 1955 és 1996 között megszakítás nélkül...