Rubinos katona

Rubinos katona

Léphaft Pál: Gion Nándor

A bicikliregény és a pedálnovella feltalálója. Arról nevezetes, hogy triciklivel hajtatott a Rubin színű couleur locale-ba, ahol mint Kétéltűek a barlangban húzódtak meg regényhősei, akikből direkt módszerrel megalkotta embergalériáját. Testvérével, Joábbal innen lépett a társadalmi regény poros sugárútjára, ahol kerékpárjával nagy port vert föl. Különösen Ezen az oldalon, ahol az írástudó Latroknak is játszott. Virágos katonának álcázva Rózsaméz után kutatott. Olyan, mintha nyár volna, mondta a buharai ékszerész, akinek Az angyali vigasság sem volt idegen. Miután postarabláson kapták, bátran kijelentette, hogy Engem nem így hívnak. De később bevallotta, hogy Börtönről álmodom mostanában. Miután elhangzott a Sortűz egy fekete bivalyért, rájött, hogy a Kárókatonák még nem jöttek vissza. Rubinos katonánk újabban átfogalmazta az Ezen az oldalon c. regényét, így lett A másik oldalon. Ez a nap a miénk, állítja Rubinos katonánk, de mi tudjuk, hogy már ez sem.

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

b. z.

Ki

A teremtő ember fokozottan befelé figyel, hogy „kilehelhesse Ön-magát”. Ha ezt az állandó befelé figyelést, befelé való hallgatózást nem egyensúlyozza az...

Lejegyezte: Csorba Béla

„Még kicsi voltam, és nem tudtam, mit látok pontosan”

Édesapánk 1908. december 28-án született, anyánk 1922-ben Maradékon, onnan került Zsablyára, amikor férjhez ment apánkhoz, akinek volt már egy 1934-ben született fia, de akinek az...

Kovács Jolánka

A hajvágás

Volt egyszer egy ember, akinek olyan gyorsan nőtt a haja, hogy az csoda. Hiába nyírta meg jó rövidre a borbély, két nap múlva a haja már eltakarta a fülét, még két nap...

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...