Fujkin István

Fujkin István

Szerző: Homolya Horváth Ágnes: Fujkin István

(Horgos, 1953)

Illusztrátor, festő, képregényrajzoló. Hivatásos képzőművészeti pályája 1974-ben kezdődött, azóta állít ki rendszeresen csoportosan és egyénileg. 1985-ben alapító tagja volt a máig is működő Q csoportnak. Ugyanabban az évben felvételt nyert az Upidivnál. Rajzait, grafikáit a kezdetektől gyakran publikálták a vajdasági lapok, a nyolcvanas évek elejétől Magyarországon is rendszeresen jelennek meg képregényei, illusztrációi és lemezborítói. Festészetében a tiszta zenei forrásokból való táplálkozás összhangzattanának motívumkincse tükröződik, nagy méretű olajképei az air-brush és a hagyományos ecsetkezelési festőtechnika magas fejlettségi szintjét mutatják.

Fujkin a Lézer Színház látványtervezőjeként 1990-ben települt át Magyarországra. Találkozása a technikai művészetekkel komoly változásokat eredményezett a Lézer Színház műsorainak arculatában. Kidolgozta a multivíziós panorámavetítés új módszerét. Ugyanakkor továbbra is tervezett lemezborítókat, illusztrációkat, címlapgrafikákat. Az ő nevéhez főződik az egy-, ill. többoldalas, szöveg nélküli képregény meghonosítása Magyarországon. 1993-tól tagja a MAOE-nak is.

1997-ben újabb művészeti kihívásokat keresve települt át Kanadába. Torontóba való érkezésének első éveiben (1997–2001) az Oscar-díjjal kitüntetett Rófusz Ferenc Super Fly Films stúdiójának volt munkatársa mint karakterdizájner. Ebben az időben kezdett munkássága mint Fujkin’s Music Vision ismertté válni. 2003 óta tagja a kanadai Metronóm zenei múzeum kreatív csoportjának. A Metronóm a világon egyedülálló létesítmény lesz. Fujkin zenei ihletettségű alkotásai alapvetően határozzák majd meg az épületkomplexum arculatát. Kanadai munkásságának másik nagy vállalkozása a Kék Bagoly képsorozat, amely hidat képez a képzőművészet és a kortárs indián zene között. Alkotásait a hagyományos indián kultúra spirituális elemei hatják át, valamint a megrendítő tisztelet és a mindenek fölötti szeretet egy több évezredes hagyomány és életforma iránt.

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

Csorba Béla

Pap papruhában

Lejegyezte: Csorba Béla Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte...

b. z.

Ki

A teremtő ember fokozottan befelé figyel, hogy „kilehelhesse Ön-magát”. Ha ezt az állandó befelé figyelést, befelé való hallgatózást nem egyensúlyozza az...

b. z.

Ki

A teremtő ember fokozottan befelé figyel, hogy „kilehelhesse Ön-magát”. Ha ezt az állandó befelé figyelést, befelé való hallgatózást nem egyensúlyozza az...

Lejegyezte: Csorba Béla

„Még kicsi voltam, és nem tudtam, mit látok pontosan”

Édesapánk 1908. december 28-án született, anyánk 1922-ben Maradékon, onnan került Zsablyára, amikor férjhez ment apánkhoz, akinek volt már egy 1934-ben született fia, de akinek az...

Kovács Jolánka

A hajvágás

Volt egyszer egy ember, akinek olyan gyorsan nőtt a haja, hogy az csoda. Hiába nyírta meg jó rövidre a borbély, két nap múlva a haja már eltakarta a fülét, még két nap...

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Kovács Jolánka

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Havas Judit

Kányádi Sándor

Az Egyetemi Színpadon a 70-es évek végén egy sorozatban a határon túli irodalmat mutattuk be. Amikor éppen felvidéki írók estjét tartottuk – amelyen megjelent Dobos...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Bolyos Miklós

Bodor Anikóra emlékezve

  Egy eső áztatta áprilisi délutánon mintegy harminc ember gyűlt össze a zentai Felsővárosi temetőben, hogy virágkoszorúkkal és zeneszóval emlékezzen meg Bodor...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Lovas Ildikó

Szép Amáliák (részlet)

1952. december 27-én, amikor a színház épületéből Szép Amália kilépett a Fő térre, olyan sűrű volt a köd, hogy a villamos nehéz, bordó testét...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Klamár Zoltán

Utólagos feljegyzések

  Naplót írok, s valójában életem eseményei érdekelnek a legkevésbé. (Illyés Gyula)   Újra háború van, de most Kelet-Európában. A hírek...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...

Pulai Árpád, 1986 Verbász

  2012-ben szerzett diplomát a belgrádi Iparművészeti Kar textiltervezői tanszékén. Nevéhez fűződik a szenttamási Čunak Hagyományőrző Egyesület...